A kéz elfáradt, az ecsetek végső pihenőre tértek

Litkei Józsefné, született Fábián Rózsa festőművész hamvasztás utáni végső búcsúztatását a kőbányai Újköztemetőben tartották augusztus 10-én. Családja, művésztársai, barátai, tisztelői jöttek el a ravatalhoz, hogy a kegyelet virágait elhelyezzék a Kőbánya kiváló művészének hamvait tartalmazó urna elé.

A református szeretartási rend szerint zajló temetésen elsőként Hegedűs Károly, Kőbánya aljegyzője búcsúzott az önkormányzat nevében, és emlékezett a 95 évet élt Fábián Rózsára. Gondolatai még az elhunytat jól ismerők számára is tartalmaztak új és eddig nem tudott tényeket.

  Beszédét egy Márai-idézettel kezdte, s ebből kiindulva formálta meg költői értékű mondatait. Rózsához szólt, s elmondta neki, hogy bár a teste kihűlt, eltávozott, de a lelke, szellemisége örökre itt marad.

  „Itt maradnak az alkotások, a vidám, de olykor keserédes vigasztaló szavak, melyekben mindenkinek volt része, aki ismerte őtˮ – fordult a gyászolókhoz. Magam is megtapasztaltam beszélgetésink során azt az élményt, amit Hegedűs Károly is átélt a Rózsával való beszélgetések során. Azt az élményt amit „Rózsa érdeklődő, gyermeki kíváncsiságot sugárzó mosolyaˮ varázsolt körénk, miközben a művészetről, az alkotó munkáról, az emberről, az ember küldetéséről esett szó. Nem maradhatott el az emlékezés azokra a sokszor éjszakába nyúló vitákra, melyek még férje életében történtek neves művészek társaságában. Ugyanakkor ott bújkált Rózsa minden rezdülésben, mondataiban képeiben a nagyszénási növendékkor.

  „Fábián Rózsa teljes szívvel allkotott. Minden munkájáról úgy beszélt, mintha a gyermeke lenne. Sokoldalú, kísérletező művész volt. Főleg akvarelleket és tűzzomác képeket készített. Nagyméretű képein a papír és a festék adta lehetőségek híven tükrözik a környezethez, a világhoz való viszonyát. A fények tobzódó gazdagságában felragyognak a legbensőségesebb gondolatok, mozzanatok, porcelánképein mintha a mitológia elevenedne meg.ˮ – ecsetelte Rózsa művészetét Hegedűs Károly (a képen balra).

  Kitért a művész és a munka viszonyára is, főleg abban a fázisban, amidőn a szellem még akar, de a test már nem tud alkotni. „Bár kézzel fogható képet már nem készíthetett, de mégis alkotott. Többször mondta nekem, hogy >>ma álmomban megint festettem, hiszen annyi témám van, de már nem tudom kivitelezni<<. A kéz elfáradt, az ecsetek kényszerpihenőre tértek, és már örökre pihennek.ˮ – tért vissza a szónok a jelenbe.

  Hegedűs Károly búcsúbeszéde után a gyászistentiszteleti szertartást vezető lelkipásztor szólt Fábián Rózsa életéről, tanulmányairól, mestereiről, házasságáról, nagyszénási díszpolgárságáról, családjáról, s művészetének közösségformáló jelentőségéről. „Tanított, alkotott és odahaza édesanya voltˮ - utalt Rózsa életének alapvető elemeire.

  Az istentisztelet után a gyászolók Fábián Rózsa nyughelyéhez vonultak, s ott hallgatták meg a végső, elengedő imát.

  Fábián Rózsa: Nagyszénás, 1925. november 26. - Budapest, 2021. július 14. Emlékét megőrizzük.

  A szertartás egyes részeiről készült fotók ITT tekinthetők meg.

  Fotó: 10kerkult.hu/OGY