Családi nap a mobilitási héten
Kellemes vasárnap délelőtti napsütésben igyekszem az Óhegy parkba. Fél tizenegy tájban a Kőér utcai körforgalom és a Csősztorony között alig parkoltak autók, s a rendezvény zaja is csak egészen közelről hallatszott. Arra gondoltam, hogyan lehet a közlekedést, annak biztonságát és a családi együttlétet egybeolvasztani?
A park oldallépcsője felől érkeztem, az Autóklub tesztjeit hatalmas zászló jelezi. A 10-11 év forma srác a szülei biztatására csatolja be magát az ülésbe. A lejtő közepéről indulva 5 km/óra sebességgel érkezik az ütközőhöz, a feje kb. 20 cm-t csapódik előre. (Ha lejtő tetejéről indul az ülés, 8 km/ az ütközési sebesség.) A testét a biztonsági öv tartotta meg. Megjegyezzük, ennél a sebességnél a fej visszabillenésekor nem jelentkezik a nagyobb erőhatásnál már bekövetkező „ostor” effektus, amiért is a fejtámla nem dísz, hanem egyfajta védekezési lehetőség a nyaktörés ellen.
A fékezés és erőhatásainak másik látványos demonstrációja egy fékpróba. 30-35 km/óra sebességre gyorsítva egy adott ponton vészfékezés történik, s az „anyósülésen” helyet foglalók a saját bőrükön érezhetik a lassulás hatásait. Hogy pontosan mit, arról a Varga testvérpár, René és nővére, Alexandra mesélt a 10kerkult.hu portálnak. – Hát, mikor fékeztem, azt éreztem, mintha falnak ütköznék, és akkor megfogott a biztonsági öv magyarázza René. – Te fékeztél? Nem az Autóklubos bácsi? – csodálkoztam rá Renére. – Nem ő, én fékeztem! Majd a nővére folytatja a történetet. – Az úgy volt, hogy mikor beültünk, mondta, van neki egy fékje, az a rendes fék, meg nekünk külön egy másik. És ha nem fékeznénk, amikor már kell, akkor ő segít, hogy biztosan meg tudjunk állni. A beszélgetés egy pillanatra megszakadt, mert egy „T” vezető csikorogó fékekkel állította meg az autót. Alexandra elismerően bólintott, majd folytatta. Szóval, a bácsi gyorsított fel és egyáltalán neme volt arra tekintett el, hogy lány vagyok. 
Nem kímélt, ment rendesen, én meg nyomtam utána a féket, ahogy az a fiú az előbb. Meg is dicsért, hogy az addigi tesztelők közül én voltam a legjobb, mert én használtam ki legjobban a fékezés pillanatáig a sebességet. Arra azért kíváncsi voltam, vajon vezettek-e már valaha autót valami elhagyott helyen, felnőtt felügyelete mellett? – Én a mamám ölébe ülve indultam el és kanyarodtam be az utcánk végén, amikor nem volt forgalom – így Alexandra. – Én ugyanezt és ugyanígy csináltam, de csak egyszer, és először úgyis jogosítványom lesz, és majd akkor vezetek – nyomatékosított René. A Varga testvérek Kőbányán laknak, de Rákoshegyen, a Czimra Gyula iskolába járnak, René a 4.C-be, Alexandra a 6.C-be.
Néhány méterrel odébb a véletlen sodorta az utamba a mongol származású fiút, aki a számomra kimondhatatlan Jargalsaikhan Bat névre hallgatott. Éppen felszabadult egy hely a kerékpáros ügyességi verseny KRESZ-Teszt kitöltő asztalánál, ahová Bat (maradjunk ennél a rövid formánál) ügyesen becsusszant. Kiderült, hogy nevelő anyukája, Rózsásné Csikány Hajnal egy hétvégére, a nagyszülők meglátogatására utazott Budapestre. Bat most a Nógrád megyei Patakon él több fogadott testvérével. Csikány anyuka elmesélte, hogy otthon van biciklije, s ha tehetné, éjjel-nappal azon hajtana. – Merre jársz és kikkel Patakon, amikor éppen bicajozol? – kérdeztem Batot. Hát, inkább csak egyedül és főleg az utcánkban kerékpározom. Hazamegyek, megcsinálom a házimat és utána. Ha van időm, a hétvégén is kerékpározom.
Nem hagyhattam ki, megkérdeztem, nehéz volt-e a KRESZ-Teszt? Bat azonnal rávágta, nem, és még hozzátette, hogy talán egy vagy két kérdésnél volt csak bizonytalan. Kíváncsi lettem a totóra, hát kértem egy tesztlapot, s Gubás Gabi mese előadása előtt igyekeztem kitölteni. Megjegyzem, van jogosítványom, hosszú évek óta balesetmentesen vezetek; úgy vélem, ismerem a KRESZ-t. No, férfiasan bevallom, az első tíz, kimondottan kerékpáros kérdés megfogott – úgy háromra tudtam teljes biztonsággal a választ. Akkor lélegeztem fel, mikor a rajzos elsőbbség adási feladványok következtek. Ott már nem rontottam.
A kerékpáros versenyt a X. kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának dolgozói szervezték, s értékelték a teszt lapokat, no és figyelték a KRESZ szabályainak betartását az ideiglenes teszt pályán!
S amíg a fékek csikorogtak, máshol készültek a balsafa repülőgép modellek, vagy éppen a hőlégballon felfújási próbálkozásai okoztak csoportosulást, a színpad előtt az egészen kicsik kucorodtak a földre, nem egyszer a szüleikkel együtt. Ámulva hallgatták a Csigalétra történetét, amikor pedig pergő ritmusú zenei betét következett, a színpad előtt ropták a táncot!
Az előadás után Gubás Gabi művésznő készségesen válaszolt a 10kerkult.hu kérdéseire. Érdeklődésünkre elmondta, természetes, hogy a kisfia vele van, ha teheti, mindig magával viszi az előadásokra. – Most is itt van, sőt, itt vannak a barátai is, és a mi családi körünk is. Apropó, család! – Mit jelent önnek ez a fogalom, mennyire fontos az életében a család? – Jaj, nagyon fontos! Nem tudom, mennyire tudja, nemrég kislányom született, s a most három hónapos csöppségre az anyósom vigyáz otthon. Higgye el, már most hiányzik! De egyébként is nagyon fontos számomra, hogy velem legyen a kisfiam, Attila. Annál nagyobb öröm nincs, ha ott van velünk, ha a barátaival izgul az előadáson, s szurkol nekünk!
Kedves mosollyal azt is elárulta a művésznő, hogy már Attilával volt terhes, mikor Pálfy Zsolt felkérte egy mesedarab írására-szerkesztésére, melyhez egy kedves kerettörténetet adott. Ez lett belőle, a Csigalétra. Könyv, hangoskönyv és gyerekeknek szóló mesejáték. S nagyon jó érzés számára, hogy a darab valójában a kisfiával együtt született meg. A mesét Pálfy rendezte színpadra, s a zenéjét is ő szerezte.
Nem hagyhattuk ki a közlekedéssel kapcsolatos kérdést, lévén mobilitási hét, a környezettudatos közlekedésre, viselkedésre nevelés kiváló alkalma. – Önnek magyar és amerikai tapasztalatai is vannak. Hogyan közlekedik? – Ha tehetem, inkább gyalogolok és a tömegközlekedést veszem igénybe. A belvárosi forgalomban így könnyebben célhoz jutok. Nem szeretem a budapesti forgalmat, nagyon nem figyelünk egymásra! Ha autózni kell, inkább a páromra bízom a vezetést.
A délutáni órákban megejtően szép előadással rukkolt elő a Szitakötő tánccsoport. Nyitószámukban egy Európa-bajnoki kompozíciót mutattak be. Balett, de mégsem, modern tánc, de mégsem. Inkább a kettő együtt, lágy, lírai zenékre komponált hol szelíd, hol bravúros mozgásokkal.
Késő délután volt, hazafelé indultam. A Csősztorony környéke és a Kőér utca lejtője megteltek a parkoló autókkal, apukák (!) tologatták a gyerekkocsit. Család? Közlekedés? Gondolatban végig futottam a látottakon, hallottakon. Bennem összeállt a kép: nem is olyan őrült gondolat egymáshoz simítani – látszólag – nagyon eltérő dolgokat.
