AD-blacklist1

2013
jan.
25

Vásárlótoborzás vagy segítség?

vasarlas edulineAmolyan „bevásárlóturistákat” generált Kőbányára a pestszentlőrinci önkormányzat, a segítés jegyében. Ennek kapcsán egy furcsa kapcsolatra is figyelmesek lettünk.


Egyik olvasónk érdekes történetre hívta fel a figyelmünket. A XVIII. kerületi önkormányzat tavaly december végén korábbi alkalmazottjainak 1x2000 forint értékben olyan vásárlási utalványt adott, amelyet csak és kizárólag a kőbányai, Gyömrői úti CBA üzletközpont boltjaiban lehet beváltani.

Mindennek az életszerűségével illetve életszerűtlenségével akad pici gond. Adott egy Havanna lakótelepi nyugdíjas – mert az illető, aki kapta, ott él –, akit ilyenformán „rákényszerítenek” arra, hogy oda-vissza villamosozzon, buszozzon több mint egy órát azért, hogy kétezer forintért vásároljon. Ennyi pénzért egy nyugdíjas nyilván élelmiszer venne, mert feltehetően arra van a legnagyobb szüksége. De kenyérért, tejért, lisztért, vajért, kis gyümölcsért, felvágottért – ugye ezekkel már szinte el is ment a kétezer forint – meg minek jöjjön át a Gyömrői útra? Például ezeket a termékeket a szomszédos Lakatos utcai CBA-üzletben is meg tudná venni…


Megkerestük a pestszentlőrinci önkormányzatot azzal a kérdéssel, hogy: hogy is van ez?
– A XVIII. kerületi önkormányzat szerződésben áll a CBA franchise rendszerébe tartozó, a CBA Újhegy Bevásárlóudvart üzemeltető céggel – felelte érdeklődésünkre Bajory Á. Rita, a helyhatóság szóvivője. – Az itt található CBA Príma üzletben is beváltható az utalvány, és a helyszínen található további tíz, CBA-tól független kereskedelmi egység mindegyikében fel lehet még használni. A XVIII. kerületben nincs olyan hipermarket, amely lehetőséget biztosít egy helyszínen, különböző profilú üzletek árucikkeinek megvásárlására. Az ajándékutalvány nem kötelezettség, hanem lehetőség. Tehát annak felhasználása és beváltása nem kötelező érvényű. Korábban pusztán „szabad áruválasztás" lehetősége sem volt adott, hiszen nem szabadon felhasználható utalványt kaptak, hanem kétezer forint alatti ajándékot.


Honlapunk érdeklődésére a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója, Fodor Attila is megerősítette a szóvivő hölgy által elmondott, a szerződéseses kapcsolatra utaló és a felhasználhatóságra vonatkozó tudnivalókat. Azt még hozzátette, hogy „az utalványban részesültek körét, valamint annak mértékét az önkormányzat határozta meg, ez nem a mi kompetenciánk”.
– Az önkormányzat döntése kapcsán bizonyára arra törekedett, hogy a kerületében dolgozók olyan kereskedelmi egységekben tudják felhasználni az utalványokat, amelyek megfelelően sokrétű lehetőséget nyújt azok felhasználására, továbbá arra, hogy a kerület határán található CBA Újhegy Bevásárlóudvar a tömegközlekedési eszközökkel kiválóan megközelíthető – jegyezte még meg, mintegy a hivatal helyett is Fodor Attila.


Felvetettük: vajon az ügyletnek nincs-e ennek köze ahhoz, hogy a XVIII. kerület alpolgármestere, Kucsák László egyben annak a kőbányai-pestszentlőrinci térségnek az országgyűlési képviselője is, ahol bevásárlóudvar is található? Esetleg nem az ő közbenjárására toboroznak-e így mesterségesen vevőket egy piaci szereplő számára?
Bajory Á. Rita erre a kérdésre nem felelt. Fodor Attila szerint „a CBA üzleteket működtető franchise partnereik törekednek arra, hogy a helyi közösség és kereskedelem életében minél nagyobb mértékben részt vegyenek. Ebben semmi rendkívüli nincsen.”


Ha azt nézzük, hogy milyen gazdag a kínálat a Gyömrői úton, akkor érthető az önkormányzat segítőkészsége. De ennyi erővel akár a Határ úti metrómegállónál lévő plázával is megállapodhatott volna, hiszen ott is van bolt bőven és az is közel van Pestszentlőrinchez, és tömegközlekedéssel szintén jól elérhető...

 

 

(fotó: eduline)