AD-blacklist1

2020
aug.
12

Mentőöv az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakembereknek

Írta: szerk-OGY

Kinai sajttaj 092A koronavírus járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott.

  

A MAKSZ Mentőöv elnevezésű segélyprogramot a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége azért indította el a tagjai közé tartozó ügynökségek körében, mert feladatának és felelősségének tartja segíteni a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került iparági szakembereket az újrakezdésben – áll a szervezet Kreatívnak eljuttatott közleményében.

 

   Azt írják: a szövetség kezdeményezésére létrehozott segélyalapban a MAKSZ tagügynökségeinek és azok dolgozóinak, valamint a kiemelt támogató Magyar Telekom pénzadományaiból eddig 14 millió forint gyűlt össze. Így a MAKSZ Mentőöv program fejenként 150 000 Ft-os támogatással segítheti a március közepe után igazoltan munka és jövedelem nélkül maradt kommunikációs szakembereket.

 

   Az augusztustól elérhető segélyről és a pályázás feltételeiről részletes információ a www.maksz.com oldalon található, a pályázati űrlap pedig innen tölthető le.

   A Mentőöv program keretében a szövetség az adományozáson túl egy kifejezetten az iparágra specializálódott, online állásközvetítő platformot is létrehozott. Ez a felület lehetővé teszi, hogy a szektorban munkát ajánlók és keresők a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban találjanak egymásra a jövőben.

 

   A 2020. augusztus 11-től elérhető komplex weboldal szakmai fejlesztését a MAKSZ tagügynökségek HR vezetői felügyelték. Az oldalon közel 160 különböző iparági pozícióra lehet költségmentesen állásajánlatot és szakmai önéletrajzot feltölteni.

 

   „Mint a kommunikációs szakma egyik legnagyobb megbízója, örülünk, hogy az összefogás ebben a szakmában is megvalósul, örömmel segítettük benne a szakmai szövetséget. A MAKSZ Kreatív Utánpótlás Programjának fő támogatójaként fontosnak tartottuk, hogy adományunk meghatározott része a munka nélkül maradt 30 év alatti kreatív szakembereket segítse" – mondta Kovács András Péter, a Magyar Telekom marketingkommunikációs vezetője.

 

   „A kommunikáció elemi része az empátia; ez az iparágban páratlan összefogás az együttérzésünk kifejezésén túl azt mutatja, hogy bár legtöbbször a piacon egymás konkurenciájaként küzdünk, a bajban számíthatunk egymásra" – hangsúlyozta Blaskó Nikolett az egyedüli, kizárólag kommunikációs ügynökségeket tömörítő szakmai szövetség, a MAKSZ elnöke.

 

   A kreatív-online teljes cikke ITT olvasható  

 

(kreativ.hu); fotó: 10kerkult.hu/archív