AD-blacklist1

2023
már.
03

Szűzanya ruhái

Írta: Oszvald György

Dobo kiallitas 234leadEgy rendkívül egyedi kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a budapesti Avilai Szent Teréz Plébániatemplomban február 11-én. Dobó Edit képei, fotói a Szűzanya ruháit mutatják be, és arról a templomról is közzétette a rajzát, amelyekben az általa készített ruhákat viselik a kegyszobrok.

  

 

 A kiállítás egy rövid ismertetővel kezdődik, melyben leírja, hogy egy zarándoklat hatására kezdte el a Szűzanyát öltöztetni.

 

   „Az én indulásom az első komolyabb zarándokutamhoz köthető. 2015-ben indultam Csatkáról és jutottam el Zsámbékig a Mária-úton gyalog, sátorral, hátizsákkal egyedül. Életem meghatározó élménye lett ez az út. Visszatérésemkor jött a sugallat, hogy készítsek én is készítsek egy ruhát a csatkai Szűzanyának.”

 

  

   Ma már nyolc templomban látható a Dobó-ruhát viselő szűzanya, s két helyen a véletlen segítette, hogy „gyöngyszemekre” bukkant: Endrőd és Székesfehérvár Mária-szobrai viselik a munkáit. Ez utóbbi már csak azért is érdekes, mert Surinás Ferenc sok segítséget adott neki, hogy elkészülhessen a ruha. Megtiszteltetés volt számára, hogy ő is részt vett a kiállítás megnyitóján. 

   Dobo kiallitas 165 650   A megnyitó beszédet Farkas Ferenc, a temlom káplánja mondta (képünkön), balról: Dobó Edit, Fábri Menta és Molnár Anna Mária-énekeket adott elő

 

   A kiállítás húsvétig tekinthető meg az altemplomban.

 

A cikkhez képgaléria tartozik - ITT  

Fotó: 10kerkult.hu/OGY