AD-blacklist1

2017
nov.
25

Tanoda – nem iskola, hanem…

Írta: Oszvald György

tanoda 176leadNagy fába vágta azt a bizonyos fejszét a CIKK Egyesület. Ismét belefognak egy két éven át tartó iskolán kívüli, de az intézményekkel együttműködésben zajló oktatást segítő programba. A Tanoda indító sajtótájékoztatóját november 15-én tartották.

 

 

Tanárok, gyerekek gyülekeztek a Zrínyi Miklós Gimnázium aulájában. Aki figyelmesen szemlélődött, a „büfépult” mellett észre vehette, hogy a hátsó traktusnál több asztal is egymás mellé állítva várta, hogy tele rakják az egyelőre dobozokban rejtező, hmmm, maradjunk abban, hogy ez titok. Elmondjuk majd a maga helyén.

   A kivetítőn az indító dia világított, a felirat sokat mondó volt: „Észre veszünk, Készségfejlesztő Tanoda Kőbányán. VEKOP 7.3.2. -16-2016-00025”, egy közreműködő hangpróbát tartott.

  

   tanoda 057Megtelt az aula, elérkezett az idő, Edényi László (képünk), a CIKK egyesület elnöke kért figyelmet; elkezdődött a Tanoda program bemutatása. Elsőként az egyesületről beszélt, annak történetéről, legfontosabb tevékenységeiről. A 2001 óta működő egyesület főhadiszállása a gimnázium melletti Radar iroda, mely egyben otthon, közösségi tér, hasznos ötletek születésének bölcsője. Egy HELY! Így, nagy betűkkel írva. Sok más funkciója mellett ez lesz a Tanoda alaphelyszíne.

 

  tanoda 072A CIKK aktivitásai közül mindenképpen kiemelendő a Tiszta Kőbányáért akció, ami nagy léptékű környezetápoló program. A polgár helye a demokráciában verseny egyedülálló közvetít társadalmi, közéleti ismereteket, rávezet az önkormányzati, parlamenti munka alapjaira, s mindezek mellett alapoz a gyerekek kreativitására is.

 

   A Tanoda alapvető célja a készségfejlesztés, projektmenedzsere Palócz Marianna (képünk), vezető-fejlesztő Vajda József. A programba három iskola (Fekete István Általános Iskola, Bem József Általános Iskola, Éltes Mátyás Általános Iskola) kapcsolódott be, iskolánként 10-10 tanulóval. A program több szakembert is megbízási szerződéssel foglalkoztat: ők a mentorok, a fejlesztők, a szabadidős foglalkozások vezetői.

 

   – Kérdezhetik, vajon mit nyújt a Tanoda a gyerekeknek, hogyan is történik a készségek fejlesztése? Azt mondhatom el, hogy mindenkivel egyéni fejlesztési terv szerint foglalkozunk, aminek az alapja egy induló alapos felmérés; ez a bemeneti oldal, ahol kiderül, milyen kompetenciákkal (készségekkel, adottságokkal) rendelkezik vagy éppen nem rendelkezik a gyerek.

    A szociális kompetenciák sem maradnak ki a sorból, ezek a közösségi, szabadidős foglalkozásokon valósulnak meg. Bármelyik alkalommal a gyerekek bármilyen problémájukkal bizalommal fordulhatnak mentoraikhoz, a fejlesztőkhöz, legyen az magánéleti vagy iskolai támájú. Azért vagyunk, hogy segítsünk.

   Kiemelném a tanulói tréningeket, alaphelyzetben a mentálhigiéné, a dráma, az önvédelem, a szociális kompetenciák a „főszereplők.” Ezekhez kirándulások, 2018 nyarán egy táborozás, mozilátogatás, sportrendezvények, az egészséges életmód program párosulnak – ismertette a legfontosabb dolgokat Edényi László.

  

tanoda 158

  A Tanoda helyszíne, a Radar iroda

 

   Aztán megtudtuk azt is, hogy a tanodai időszak alatt heti négy alkalommal uzsonnát kapnak a gyerekek, az informatikai, technikai hátteret biztosítják a munkához, pályaválasztási foglalkozást tartanak majd öt alkalommal. Mint Edényi elmondta, hogy adott szakmák öt évente megújulnak, s ahhoz, hogy ezeket követni lehessen, ki kell alakítani a megfelelő készségeket. Hozott egy jó példát is. Öt éve még nyomkodni kellett a telefon gombjait, ma már az okostelefonok érintőképernyőit simogatjuk.

    Természetesen fontos része a programnak a szülők bevonása, a velük való együttműködés. Ezekre a családlátogatások, a környezettanulmányok nagy segítséget adnak.

 

   tanoda 163Edényi László bemutatta a Radar munkatársait is, akiknek nemkülönben fontos szerepük lesz a Tanoda programban: Túri Ádám (képünk) mellett a másik alkalmazott, a bemutatóról kivételesen igazoltan hiányzó Gold Judit. De jelen volt Sarlai Éva, aki szintén a Radar munkáját segíti. Munkájuk szinte azonnal elkezdődött, hiszen a bemutató elméleti részét záró műsor után máris tüsténkedtek: a dobozokból (no, most áruljuk el) előkerültek a játékos tesztek, rajz-alapok, ceruzák, tollak, rajzlapok és a jelvénykészítő eszköz.

 

   tanoda 086Hadd szóljunk a műsort bemutató Geőcze Anna énekesről, a gimnázium diákjáról és a zongorakíséretet biztosító Mayer Józsefről! A dalok magas színvonalon villantották fel a blues, a jazz szépségét. Anna hangja csodálatos, előadásán érződött, minden hang a sajátja, nem csak reprodukálja a szerzeményeket, de képes saját érzelmeit is átadni általuk. Ehhez kiváló partnert talált: szinte észrevétlenül, ritmustörés nélkül támogatta az énekes improvizációs betéteket, játéka dinamikus volt.

    

tanoda 145

 

   Mint arra az imént utaltunk, a gyerekek egyik fele a Radarba ment és ismerkedett meg a parányi szoba varázsával, a jól felszerelt számítógépes sarokkal. Természetesen, a csoport cserélt, mindenki kipróbálhatta a jelvénykészítést vagy éppen a rajzolást, a szókereső rejtvényt.

 

  Szerkesztőségünk kihasználta a kissé lazább hangulatot, s két gyereket kérdezett a tapasztalataikról. Az egyik egy vidám leányzó volt, a Fekete István Általános Iskola tanulója, s nem sokat gondolkodott. – A segítség és a bizalom. Ez a kettő nagyon tetszik nekem. Jó, hogy elvileg bármikor be lehet ugrani a Radarba – fűzte egybe gondolatait. (Mert azért interjút adni nem is olyan könnyű; a kacarászást nem írtuk bele.)

   A másik interjúalanyunk egy srác volt, anyukájával jött el a Tanoda bemutatóra. – Tetszik, de a tanulási lehetőségre kíváncsi leszek. És éppen azért, mert nagyon el tudom hinni, hogy segítenek majd a tanulásban – mondta. Az anyukája is megerősítette ebben, neki is a segítő szándék hangsúlyozása tetszett.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

A 10kerkult.hu portálon nincs fizetős tartalom, bár a portál pénzbe kerül. Álljon mellénk, támogassa szerkesztőségünket, hogy fejlődhessünk! Részletekért katt a képre!

tamogato tabla 400px