Mit tehetünk az egészségünkért?
Hosszú évek óta tudósítok a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke betegszervezete eseményeiről. A sokféle szakmai előadások között ugyan elhangzott néhány gyógyszer neve, de eleddig kimondottan a gyógyszerekkel foglalkozó előadást csak szeptember 26-án hallhattunk dr. Barna Antónia, a kórház Intézeti Gyógyszertár gyógyszerészétől…
A fiatal gyógyszerész bemutatkozásként elmondta, hogy az alapmunkáján túl a Bajcsy-kórház külső épületében, a Gizellában (Mozgásszervi rehabilitációs osztályon és Krónikus belgyógyászati osztályon) is végez osztályos munkát.
Dr. Barna Antónia ismertette az előadás témáját, felépítését. Ezek az öregedés és az életmód kapcsolata, a gyógyszerek és az étrend-kiegészítők; a bélrendszer és támogatása; táplálkozás.
A gyógyszerhasználat okai, szükségessége
A felsorolt témák összefüggésében kiemelte, hogy az idősödéssel egy időben a szervezetben sok minden változik. Példának hozta, hogy ilyen a fizikai erőnlét csökkenése, az anyagcsere lassulása, ami egy testsúly-növekedéshez is hozzájárulhat. Csökkenhet a hallás, a látásélesség is. Fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy a csontritkulást előidéző csontsűrűség is csökkenhet, ami a csonttörések kockázatát növelheti.
A mentális változásoknál azt említette, hogy lassul a gondolkodás, romlik a memória, az emlékezés képessége, körülményesebbé válik a döntéshozás. Vannak olyan egészségügyi változások, mint például a krónikus betegségek kialakulása, melyek közt a legismertebbek, leggyakoribbak a szív- és érrendszeri elváltozások, a magas vérnyomás, a cukorbetegség. Sajnos, az életkor előre haladásával az immunrendszer is elkezd egyre gyengébben funkcionálni. (kép: dr. Barna Antónia)
Az eddig elhangzottak kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a rendszeres mozgás fontos az állóképesség miatt, de a krónikus betegségek kezelésében is hasznos lehet. A téma kapcsán szólt arról is, hogy érdekes változást hoz a nyugdíjba vonulás: más kötelezettségeik és feladataik lesznek az időseknek.
Az étkezéssel kapcsolatban is részletesen ismertette a legfontosabb elemeket. Alapként hozta, hogy a mindenkori állapotunknak megfelelő ételeket és azok megfelelő mennyiségeit fogyasszuk. Nem hagyta ki e témában a káros szokásokat sem. Első helyen a túlzott alkohol fogyasztást említette. Egészen más jellegű intelem, s talán nem is rossz szokás, inkább egy elhanyagolt tevékenység, hogy fokozottan figyeljünk a napnak kitett bőrfelületek gondozására, megfelelő módon alkalmazzunk fényvédelmet.
A téma adja, hogy végezzünk olyan tevékenységeket is, amik serkentik az agy működését, javítja a reakcióképességet, tehát ne csak a testünket tornáztassuk! Ilyenek például a részvétel társasági eseményeken (játékok, rejtvényfejtés. stb.).
Antónia fontos dologra hívta fel a figyelmet a szűrővizsgálatokkal kapcsolatban. Ugyanis minél korábban bukkannak rá valamilyen káros jelenségre, annál könnyebb azt gyógyítani, adott esetben megelőzni.
Nem feledkezett meg egy gyakori rendellenességről sem: az alvászavart említette. Mindenki annyit aludjon, amennyire szüksége van, d az öregedéssel járhat az is, hogy ez a mennyiség csökken. Annak, hogy az alvás nem folyamatos vagy éppen nem tud elaludni valaki (altatót kell használjon), annak sokféle oka lehet. Megfelelő kezeléssel enyhíthető, sőt meg is szüntethető.
Lehet-e a gyógyszer az egészség záloga?
A gyógyszer olyan készítmény, amit a betegek gyógyítására, a betegség megelőzésére vagy diagnosztikai célra használnak. A válasz több oldalról közelíthető: igen, a gyógyszer lehet az egészség záloga, de ne úgy tekintsünk ezekre, hogy a gyógyszer egyedüli lehetőség az egészség megtartására!
A gyógyszerek alkalmazását is fejezetekre lehet bontani: krónikus betegségek kezelése; fájdalomcsillapítás; mentális egészség; csont-és ízületi egészség; alvás; gyomor- és bélrendszeri panaszok.
Antónia a fájdalomcsillapítás fontosságát hangsúlyozta, és jelezte, hogy az terápia során lényeges a folyamatos monitorizálás, egyben az alkalmazás ellenőrzése!
A mentális betegségek esetén a szorongásról, a depresszióról beszélhetünk, ezekre a problémát enyhítő gyógyszereket szokás használni, megőrizendő a mentális egészséget.
Kiegészítő megjegyzés volt, hogy a betegség nemcsak gyógyszerekkel kezelhető: szóba jöhet a pszichoterápia, a gyógytorna, a fizikoterápia, de az étrenddel kapcsolatos terápia (diéta, mennyiségek, stb.) is ide sorolható.
Étel-kiegészítők és a bélrendszer
Antónia feltett egy kérdést: azt tudakolta, ki szed 5-nél kevesebb vagy több gyógyszert? A válasz meglepő volt. A közel negyven résztvevőből a túlnyomó többség (mintegy 30 fő) jelezte 5-nél több gyógyszer alkalmazását. A kérdés nem volt v életlen, mert a bélrendszer állapota, működése, a gyógyszerek kölcsönhatása egyáltalán nem véletlen.
A bélflóra, bár sokan használják, elavult megnevezés, napjaink névhasználata: mikroorganizmusok együttese, ezek baktériumok, gombák, vírusok, ezért a kívánatos név: bélmikrobiom.
A bélbaktériumok összetétele hatással van a következőkre: idegrendszer működése, emésztés, vitaminok termelése, immunrendszer, patogén mikroorganizmusok elleni védelem, hámréteg és bélfunkciók fenntartása.
Probiotikum: baktériumokat és gombákat tartalmazó élelmiszerek, élelmiszer-kiegészítők vagy gyógyszerek. A bélben fejtik ki a hatásukat, visszaállítják az egyensúlyt a hasznos és ártalmas mikroorganizmusok között.
Prebiotikum: nem emészthető anyagok, amelyek a bélben a jótékony hatású baktériumok szaporodását segítik.
Szinbiotikum: a pro- és prebiotikumok együttese, a két tényező előnyös hatását összegzi.
A bélmikrobiom károsodhat a helytelen életmód, a egyes gyógyszerek (pl.: savlekötők, szteroidok), káros szokások, tartós stressz, tartós stressz, fertőzések, autoimmun betegségek.
Az egészséges bélmikrobiom helyreállítható, ha a káros tényezőket megszüntetik, illetve ha az előnyös, de elpusztult mikroorganizmusokat pótolják. Összegezve: a legfontosabb a megfelelő étrend!
Nem árt azt sem tudni, hogy a probiotikum megtalálható ezekben az élelmiszerekben: élőflórás joghurt, kefir, savanyúkáposzta, túró, kombucha. A prebiotikumok pedig fellelhetők ezekben: vöröshagyma, fokhagyma, banán, zab, célka.
Az étrend-kiegészítő nem egyenlő a gyógyszerrel!
A legjobb példa, ha a legfontosabb tulajdonságokat összevetjük.
Étrend-kiegészítő | Gyógyszer | |
néhány nyomtatvány kitöltése | forgalomba hozatal | klinikai vizsgálatok |
széles körben árusíthatók | forgalmazás | zárt rendszeren át értékesíthető |
szokásos étrend-kiegészítésre | használat | betegség gyógyítása, megelőzése |
Kölcsönhatás miatt kerülendő kiegészítők
Ismerten magas interakciós potenciállal rendelkező ételek és gyógynövények kerülése javasolt, főleg, ha a beteg 5-nél több gyógyszert szed. Ilyenek: közönséges orbáncfű*, grape-fruit lé/kivonat, glükózamin*, ginkgo biloba, édesgyökér, echinacea*, ginseng, coenzim Q10*.
*/ gyógyszerként elérhetők
Mit tegyünk a stroke után:
Ajánlott a fokozott rostbevitel, alacsony zsír- és sóbevitel, fehérjebevitel, magas antiokxidáns tartalmú ételek (pl.: áfonya, cékla, eper, málna, lilakáposzta, spenót), omega3 zsírsavak, megfelelő vitamin és ásványianyag-bevitel, orvosi felügyelet, tervezés, mérsékelt adagok.
a cikkhez képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
Szeretném megjegyezni, ha bárki arra számított volna hogy az előadásban az hangzik el, hogy milyen betegségre milyen gyógyszer kell, az bizonyára csalódott. Ugyanis a gyógyszert az orvos írja fel, a gyógyszerésznek ez nem feladata, függetlenül attól, hogy ismeri az adott betegségre alkalmazható orvosságot. Ugye, nem ritkaság, hogy egy adott betegségre felírt gyógyszer elfogyott, netán hiánycikk, és a gyógyszerész a recept kiváltásakor egy másik névre hallató, de a hiányzóval azonos hatóanyagú szert javasol.
Ugyanakkor az is igaz, hogy az előadás hivatalos befejezésével sor kerülhetett konkrét kérdésekre adott válaszok a betegség kapcsán. Mivel több orvos is részt vett az előadáson, a kérdezők megnyugtató válaszokat kaptak a gyógyszeralkalmazásra.