Kastély helyett virágok
Bravúros szervezéssel lett pótolva az eredetileg péceli Ráday kastély megtekintése. Juhász Györgyi, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezet programszervezője időben jelezte a kastély üzemeltetőjének a látogatási szándékot, ám a kitűzött nap előtt jött a rossz hír: a kastély bezárt…
A kirándulás szervezésekor (még március elején) Györgyi első kérdése az volt – lévén, hogy értesülései szerint bezárják a Ráday kastélyt – mikor szűnik meg a látogatási lehetőség. Azt a választ kapta, hogy április végén. Kézenfekvő volt, hogy ezt az eseményt április 20-ra tervezze. A jelentkezők létszáma 20 fő volt. Kijelölte a találkozó helyét, idejét, s erről mindenki tájékoztatást kapott.
Valami belső ösztön vezette Györgyit (képünk), mert 19-én eléggé izgatott volt. Ugyanis, a kastélyból megerősítették, hogy tudják, a sztrókosok mennének másnap, de... És ekkor jött a hidegzuhany! Felhívták Györgyit, és az infó úgy szólt, hogy 19-e volt az utolsó nap, 20-án már zárva lesz a kastély. Nos, ekkor kezdődött a pótszervezés. Egy korábbi infó volt a „mentőöv” – a pótlásra a zuglói Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikumot szemelte ki Györgyi. Az összes jelentkezőt végigtelefonálta még aznap, elmondta a változás okát, és kérdezte, jó lesz-e a kastély helyett a Japánkert? A válasz igen volt, s másnap 19 fő szállt villamosra az Örs vezér terén.
A Jeszenák János utcai megállóból a kellemes, napsütéses időben egy, a házak közötti nagyon szépen ápolt parkon át közelítette meg a kis csapat az iskolát. Meglepetés volt, hogy az épület alatti átjáró két oldalfalán hatalmas mozaik berakásos kép alapozta meg a jó hangulatot. És ez csak fokozódott, mikor az iskola Mogyoródi út felőli kerítése előtt számtalan és sokféle tulipán díszítette az utcát. Szinte mindenki kapta elő az okostelefont, s örökítette meg a szivárvány minden színében pompázó virágokat.
A Japánkert, mely egyben az iskola botanikus tankertje is, ez évben ünnepelte alapításának 95. évét. Az országban először épült ilyen kert, s ez az iskola büszkesége. A fenyőkertben telepedett le az első ámulat után a társaság, s hallgatta meg az egyik tanárnő rövid ismertetését az iskoláról. Kiemelte, hogy a kertészeti szak mellett sztár a földmérő szakirány is, mindkét képzés érettségivel zárul, s aki magasabb szintű tudást is szeretne, az felvételizhet az egyetemre is. Elmondta, hogy jelenleg egy két hektáros területen gazdálkodnak. Értelemszerűen szólt a fenyőkről, és tájékoztatott a hétvégi ünnepségről is. Ezután a „szabad a gazda” módszerrel mindenki a saját tempójában bejárta a Japánkert minden zugát. Ám ezt megelőzően elkészült a csoportkép a díszkapu előtt.
A torii, azaz, a hagyományos japán kapu egy szimbolikus határt képez az istenek és a halandók közötti világban. Györgyi a kapu alatti két nagy rücskös kőre hívta fel a figyelmet. Ezek arra késztetik az embert, hogy a kertbe lépve lefelé, a lába elé nézzen, így a belépők önkéntelenül is fejet hajtanak a kert építője, fenntartója előtt.
A pompás látványt emelte a kacskaringós kis tó, mely fölött keskeny kőhidakon lehetett a túlpartra átkelni. Közülük a legérdekesebb a Sóhajok-hídja (lenti nagy kép). Aki félt, az természetesen a kerítés mellett is körbejárhatta a teret. Az egyik sarokban kövekből kialakítva, felépítve uralta a tér egy részét a japánok szent hegye, a Fuji. Az oldalában jelképesen még az erdők is helyett kaptak, a fenyőket például páfrányok jelzik.
Egy üdítő kis pavilonban ültek le többen is egy rövid pihenőre, s Györgyi – kihasználva a lehetőséget – röviden elmondta a kertről még el nem hangzott tudnivalókat.
„Varga Márton – az intézmény alapítója – tervezte és építette 1928-ban a kertet. A japán császári család tagja, Takamacu herceg és felesége 1931-ben felkeresték, s a látogatásuk alkalmával tetszésüket növények ajándékozásával fejezték ki. Ezek közül még ma is több különlegesség látható.”
Azt is megtudtuk, hogy a Vakok kertjében levendula, zsálya, kakukkfű és más illatos növények találhatók, ezek aromája, illata már messziről felismerhető.
Érdemes volt felfigyelni arra, hogy szinte mindenfelé köveket lehetett látni. A japán hagyományok szerint a köveknek lelke van, s ezért tisztelettel kell lenni irántuk.
A bő kétórás séta temérdek élményt adott. Néhányan már jártak itt korábban, de más évszakban, így a látvány is kissé eltért, új impulzusokat adott. A magam részéről azt fogadtam meg, hogy rövidesen a feleségemmel is ellátogatok a csodakertbe.
A cikkhez képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
