AD-blacklist1

2022
nov.
03

Stroke-klub „Zsíros kenyér-party”

Írta: szerk

zsparty leadA klub programjainak kitalálása, megszervezése mindig izgalmas, de egyben nehéz feladat is. Igyekszem, hogy mindenki számára érdekes legyen – ami persze lehetetlen –, hogy tanuljunk is belőle és hogy olyan helyre menjünk, ami könnyen megközelíthető kerekesszékkel is.

  

 

   Ebből a szempontból nyár végi, ősz eleji programnak nagyon jók az Ihász u-ban, a Bárka kerthelyiségében tartott összejöveteleink. Idén úgy voltam vele, hogy ezt már biztos mindenki unja, hiszen már négy alkalommal voltunk ott, hol szalonnát, kolbászt, húst, ill. zöldséget, pillecukrot, stb. sütöttünk, hol piknikeztünk, természetesen családtagokkal együtt. Úgyhogy, nem is készültem erre, egészen addig, míg nem kezdtek hívogatni, hogy ugye megyünk idén is az Ihász utcába?

 

   zsparty 1Sokak akaratának engedve, végül csak megszerveztem – többek segítségével – szeptember 9-re az idei „Zsíroskenyér-partyt”.

   Mi gondoskodtunk kenyérről, zsírról, hagymáról, paprikáról, és mindenről, amire szükség lehetett. Aki részt vett, csak kenőkést és innivalót kellett hozzon.


   zsparty 2Az asztaloknál körbejárva aztán kérdezgettem, hogy miért szeretnek ide jönni. A válasz egyértelmű volt: a barátságos környezet, a szabad tér, a jó levegő, a kötetlen együttlét, a beszélgetések, a jó hangulat a csábító. Ezt egyébként az ott készült képek is igazolják.

   Nagyon örülünk és köszönjük, hogy van ez a lehetőség. Reméljük, még sokszor fogunk tudni találkozni, és jól érezni magunkat együtt.

 

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT


Fotó: Buday Krisztina, Kálmánné Erzsike

szöveg: Juhász Györgyi