AD-blacklist1

2021
jún.
04

Rehabilitációs tánckihívás – egy híján 80 résztvevővel

Írta: Oszvald György

1 proba 51 leadA Bajcsy-Zsilinszky Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya hirdette meg a rehabilitációs tánckihívást, mellyel egyúttal csatlakoztak a Jerusalema tánc akcióhoz. A tánc próbája és felvétele a Köszi előtti téren történt.

  

 

 

Letarolták az internetet a Jerusalema tánc videói! Erre táncol a fél világ: a Jerusalema az év tánc kihívása – és hasonló címek harsogták az ötlet sikerét. Mi a siker titka? – kérdezhetik.

   A dél-afrikai Master KG és a csodás hangú Nomcembo dala már egy éve tarol. A 24 éves előadó a dél-afrikai house műfaj egyik legnagyobbja. A fülbemászó dallam és szöveg eredetileg arról szólt, hogy meg kell mutatni a boldogságot, az afrikaiak, köztük is az angolaiak egyszerűségét. Arról is szól, hogy az élet a világjárvány idején is szép. Több, mint 300 millióan hallgatták meg eddig a dalt, köztük egy angolai tánccsoport is, és öt éves jubileumukra rögvest készített egy koreográfiát a dallamra. Azóta közel ezer közösség valósította meg saját ötletét az egyszerű tánclépésekkel, s töltötték fel a videókat a világhálóra.

 

   1 proba 1Ehhez a sorozathoz csatlakoztak a rehabilitációs osztály dolgozói, és a Stroke Betegszervezet (közismert nevén a stroke klub) betegei, álljanak akár rehabilitáció alatt, akár legyenek azon túl. Kiss Judit pszichológus (képünk), az akció szervezője azt mondta, hogy az eredeti ötletben is szereplő pandémiás időszakra hajazva, a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók bő egyéves, hősies munkáját köszönik meg, de a tánctér mellett egy kis asztalon elhelyezett mécsessel és virágokkal a koronavírus-járvány áldozataira is szeretnének emlékezni.

   És, hogy kik voltak a tánckihívás résztvevői? Rehabilitációs szakorvosok, gyógytornászok, dietetikusok, foglalkoztató terapeuta, pszichológus, gyógyászati segédeszköz gyártók, ápolók, egy szóval a teljes rehabilitációs team. És mi sem természetesebb, minthogy a stroke klub tagjai. Kerekesszékben ülve vagy éppen a stroke-ból felépülve, de maradó károsodást szerezve, kicsit sántítva, és akár amputált végtaggal is végig táncolták a koreográfiát. Kiss Judit külön megköszönte nekik, hogy merték vállalni az állapotukat!

 

   Azt a koreográfiát, melyet dr. Szikói Virág (balra lenti kép) készített, s adaptált az adott résztvevőkre, felhasználva a videókon fellelhető motívumokat is. A próba végén szívesen nyilatkozott a 10kerkult.hu honlapnak.

  

   1 proba 50A koreográfus, táncos lábú orvosnak ez egy alkalmi feladat volt, vagy vannak táncos amíbciók a háttérben?

   – Járok táncolni, a salsa a kedvencem.

   – Ez a tánc kicsit más, nehéznek vagy könnyűnek találta?

   – Nem volt nehéz, a lépések viszonylag egyszerűek. Néztem videókat, s a mi táncosaink adottságaihoz igyekeztem válogatni a motívumokból.

   – Mit kell tudnunk erről a koreográfiáról? Mennyire követi az eredeti táncot?

   – Szerencsére a neten vannak angol nyelvű oktató videók, természetesen használtam ezeket. A lábtechnikát például így tudtam elsajátítani. A tánckar elemet én tettem hozzá, de az alapformákon nem változtattam. Igazság szerint, ha valamit szeretek, azt nagyon szívesen csinálom. Így nem esett nehezemre, hogy összerakjam ezt a koreográfiát. Amikor Judit először jött be az osztályra, s elmonda az ötletét, azonnak járni kezdett az agyam, s még aznap, nagyjából egy délután alatt találtam ki, s állt össze, hogyan is nézzen ki a produkció. Nagyon örülök, hogy Judit ilyen lelkesedéssel csinálta végig ezt a tánckihívást.

 

 

   A próbát május 25-én tartották, a forgatás június 1-jén történt. Sztárvendég volt a kerekesszékes táncos, Sárai Rita, a Gördülő tánccsoport vezetője. Közreműködött – biztosítva a trópusi feelinget – Auth Gábor gitáros. A kihívást a Kőrösi Kulturális Központ támogatta.

   sarairita

  Középen Sárai Rita (fotó:Kiss Judit/Gördülő Alapítvány)

   

   Amíg a kőbányai rehabilitációs tánckihívás videót nem töltik fel a világhálóra, nézzék meg a legérdekesebb produkciókból szerkeszett ízelítőt. Megjegyezzük, hogy a kínálatban a tengerparti táncolástól kezdve az elefántokkal közös táncon át a menyasszonytánc „helyett” előadott produkcióig sorjáznak a koreográfiák. Jó szórakozást!

 

 

     Végezetül álljon itt a stáblistának (vagy akár végefőcímnek) is felfogható köszönet Kiss Judit szervezőtől:

 

   „Kedves Táncosok!

   Remélem jól érezték magukat!

 

   Szeretném megköszönni mindenkinek (79 fő), hogy szerepet vállaltak a Rehabilitációs tánckihíváson! Ez volt az első, de nem az utolsó… Hagyományt szeretnénk teremteni... Tisztességgel megcsinálták, mindannyian nagyon jók voltak. Büszke vagyok Önökre!

 

   Köszönjük a Kőrösi Kulturális Központ engedélyét és a forgatási lehetőséget!

   Külön köszönet: Eke Gábornak, Gazsó Péternek, Varga Bencének és Juhász Borinak!

   Köszönjük dr. Szikói Virágnak a tánc betanítását!

   Köszönjük A Centrum TV munkatársainak a felvételeket, a táncban való aktív részvételt!

   Köszönjük az MTVA Esély Főszerkesztőségének a forgatást!

   Minden médiából érkezett szereplő nagyon meg volt elégedve Önökkel!

   Köszönjük Sárai Rita – Gördülő Tánccsoport koreográfusának a részvételt!

   Köszönjük Auth Gábor gitáros szólóját!

 

   Várom a visszajelzéseket!

   Köszönettel: KJ”    

         

   A cikkhez képgaléria tartozik – ITT

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY