AD-blacklist1

2021
dec.
28

Az ünnep olyan lesz, amilyenné tesszük

Szerző: Oszvald György

HGYA Xmas 295leadKözel száz nyugdíjas résztvevője volt a Havasi Gyopár Alapítvány karácsonyi ünnepi rendezvényének december 20-án. Az ünnepséget a Kőrösi Kulturális Központ 1. számú termében rendezték, mely technikai felszereltsége lehetővé tette, hogy Kőbánya testvérvárosa, Párkány is jelen lehessen az évzáró karácsonyünnepen.

Bõvebben

2021
dec.
23

Karácsonyi emlék – amikor megjött a Jézuska

Szerző: Oszvald György

xmas tree leadA karácsony a kereszténység második legnagyobb ünnepe, amellyel Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékeznek. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta. Minden évben december 25-én tartják világszerte – 24-e a karácsony vigíliája – az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

 

Bõvebben

2021
dec.
22

Hogyan állítsuk össze a tökéletes szilveszteri bevásárlólistát?

Szerző: szerk-OGY

bevasrlas 2A hallal elúszik a szerencsénk? A szárnyassal elszáll? Ha adunk valamelyest a szokásokra, de legalábbis ennénk egy jót, akkor néhány ételnek a pezsgő mellett mindenképpen biztos helye van a bevásárlólistánkon, míg néhány másikat legalább erre az alkalomra érdemes száműzni róla.

Bõvebben

2021
dec.
17

Sokat elárul rólunk a parfüm, amit viselünk

Szerző: szerk

parfum 1A jól kiválasztott illat a személyiségünket tükrözi.

Megtalálni a tökéletes parfümöt közel sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre tűnik. Hosszú órákon keresztül szaglászhatjuk a különféle üvegcséket, hogy megleljük azt az illatkombinációt, ami nem csak nekünk tetszik.

Bõvebben

2021
dec.
10

Mire jó a lakatos satu?

Szerző: szerk-OGY

satu1Amikor szerelésről, barkácsolásról van szó, nem elég az, ha kreatív és elhivatott az ember! A jó munkához ez esetben nem csak idő kell, hanem egy kis szakértelem, valamint az sem árt, ha néhány szerszám is van a háznál.

Bõvebben