Rímek, dallamok, formák ölelkezése

A ma is csengő hangú operaénekes, Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tenorja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sashalmi könyvtárában ünnepelte 90 éves születésnapját. Köszöntése, az életét meghatározó állomások felidézése előtt Kanizsa József mutatta be Skerlák Mayer Ibolya festőművészt és méltatta kiállítását.

Hétágra sütött a nap augusztus 4-én a koradélutáni órákban. Éppen ezért nem is a könyvtárban, hanem annak udvarán, két hatalmas, kifeszített ponyva alatt rendezte be Goldoványi Zoltán könyvtárvezető az alkalmi nézőteret.

   A szép számú érdeklődő köszöntése után Goldoványi elmondta, örül az eseménynek, örül annak, hogy a Krúdy irodalmi kör elhozta hozzájuk is az operát, hiszen az irodalom élvezete mellett az ének is szerves része kultúránknak, s ezt nemcsak az áriákkal; – de egy életrajzi könyvével is alá tudja támasztani Tálas Ernő. Másfelől, örömmel közölte azt is, hogy ez az irodalmi-művészeti délután az Olvasóliget program keretében zajlik.

   A rendezvénynek több oldalról is volt kőbányai vonatkozása. Hadd kezdjük azzal, hogy az ünnepelt művész évek óta résztvevője a X. kerület irodalmi rendezvényeinek, a kőbányai irodalomkedvelők jól ismerik Tálas Ernőt, s vele csodálatos tenorját! A születésnapi délutánon többen is jelen voltak a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete tagjai közül, a szervező munkában pedig Kanizsa József (képünk), az egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke, a rendezvényt tekintve a Krúdy kör titkára vállalt oroszlánrészt. Jelen tudósítás írója pedig a KÍKE alelnöki posztját tölti be.

  Az asztalnál (balról) Ujvári Ferenc költő, előadóművész, Skerlák Mayer Ibolya festőművész, Kanizsa József, író, költő, Tálas Ernő operaénekes, Király Lajos, a Krúdy kör elnöke, Németh „Nyiba” Sándor zeneszerző, előadó-művész és Hajdu László, a XV. kerület polgármestere foglaltak helyet. Jobbra, Goldoványi Zoltán megnyitja a rendezvényt.

Akár az ujammal is festek

   Skerlák Mayer Ibolya festőművész szakmai életrajzát Kanizsa József ismertette. Civil foglalkozása az egészségügyhöz köti, körzeti nővérként dolgozott 47 évig. Kanizsa elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy Ibolya csendéletein, természet témájú képein milyen szép harmóniában vannak színek, a fák szinte ölelkeznek egymással. Ő is, mint korábban már mások is a könyvtárban kiállítók közül, Simon M. Veronika festőművész tanítványa, 2010-ben kezdte el a festőkurzust. Szívesen fest a szabadban, Pesthidegkúton, 2012-ben például három napon keresztül dolgozott kint. Közben eső is esett, meg hőség is volt, de a képe elkészült a kiállításra. Munkáit láthatták már Kisgyőrben és Budapesten, a Zila Kávéházban rendezett Krúdy körös irodalmi délutánon is, most pedig a könyvtár falain tekinthetik meg az érdeklődők.

   Az elmondottakat kiegészítendő, néhány kérdés megválaszolására kérte még Kanizsa a művésznőt.

   – Milyen festő technikákat alkalmaz a munkáiban?

   – Többféle technikát is elsajátítottam, hiszen Veronikán kívül tanultam Varsányi Edit, Magyar Ari iskolájában is. Egyaránt szeretem a passztelt, az akrilt, az olajat is. Még azt is kipróbáltam, hogy milyen az, amikor csak beledugom az ujjam a festékbe, s így festek. Egyébként bármivel képes vagyok festeni.

   – Milyen témákat kedvelsz a legjobban?

   – A természet, a csendéletek a kedvenceim. Szívesen festek fákat, virágokat, nagyon szeretem a tájképeket. Van a természetben sok megfesteni való szépség.

„Belőlem sose lesz mérnök!”

   Tálas Ernőt nem csak arra kérte Kanizsa József és Király Lajos, hogy énekeljen – túl a felvételről hallható dalokon –, de arra is, mondja el, hogyan került Svédországba, hogyan lett a tanáremberből operaénekes. Nos, a 90 éves művészt nem kellett sokáig kérlelni: kedvesen, közvetlen stílusban beszélt élete fordulópontjairól.

   – Tudom, nem sokaknak adatik meg a hosszú élet, a kortársaim közül is sokan elhunytak már. Hálával tartozom a mindenhatónak azért, hogy ilyen állapotban megtart engem, s hogy még ki merek állni közönség elé is énekelni. Énekelni jobban szeretek, mint beszélni, mint ahogy ezzel nagy elődöm és példaképem, a legszebb hangú olasz tenor, Beniamino Gigli operaénekes is volt.

   Jászladányban, a Jász vidék legdélebbi részén születtem 1926. július 23-án. Soha nem szakadtam el a szülőföldtől, bár tény, volt idő, amikor nem éltem itt. A sírfeliratomon is ezért áll majd akaratom szerint, hogy „Itt nyugszik Tálas Ernő, Jászladány szülötte és díszpolgára; hazájától távol is megmaradt magyarnak.”

   Nehéz lenne megmondani, hány koncertet adtam szülőhelyemen az évek, évtizedek folyamán, de az biztos, mindegyikre örömmel és szeretettel emlékszem. De nemcsak Jászladányban, de a környező kis településeken is, mint például Jászkiséren, ahová vonattal jártam be a gimnáziumba. Nyolc éven át tartott ez, s a 10 éves lurkóból érettségizett fiatal lett. Ő Édesapám mozdonyvezető volt, s emlékszem, amikor szaladnom kellett, mert kicsit elkéstem, rákiabált a forgalmistára, aki a vonatott indította, hogy várj még egy kicsit, mert ott szalad a fiam, nehogy elkéssen az iskolából!

   Walter Margit, az egykori énektanárom azt mondta – mivel mindig a zenei pályán gondolkodtam – hogy szép hangod van, jelentkezz a zeneakadémiára, de a művészpálya nagyon rögös, ezért előtte szerezz magadnak valami tisztességes foglalkozást. No, így is lett, tanári diplomát szereztem. A gimnáziumban német és olasz nyelvet tanultunk, maradtam ezeknél és az akkor Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsész végzettséget, német-olasz szakos gimnáziumi tanár diplomát szereztem.

   De! 1944-ben érettségiztem, az utolsók között, akik a Horthy-korszakban tettek érettségit, mert aki 1945-ben érettségizett, az már egy egészen más világba érkezett. A műszaki egyetemre még 1944 őszén beiratkoztam, de amikor meghallgattam az interdiszciplináris matematika rejtelmeiről szóló előadást, nem sokáig maradtam, tudtam, belőlem nem lesz mérnök.

     A diploma megszerzése után azonban nem tanítottam a nyelveket, mert megkaptam az ukázt, hogy a XIII. kerületi Gömb utcában, az általános iskola 8.osztályában tanítsak magyart és történelemet. Hát, ez az akkor Rákosi és Kádár korszakban számomra szinte öngyilkosság volt. Egy évig tartott a gyötrelem, és így igaz, egy leckével voltam csak mindig előrébb, mint a nálam tíz évvel fiatalabb tanítványaim. Közben beiratkoztam a zeneakadémiára (Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – a szerk.), ahol Luigi Renzi volt az énektanárom. Hat évi tanulmányok után, 1956. júniusában kaptam énekművészi (operaénekesi) és énektanári diplomát. 1956. októberében azonban jött a „csillaghullás” és amikor a szovjet fegyverek megszólaltak november 4-én, úgy döntöttem, én itt nem maradok. November 20-án disszidáltam Svédországba, s tíz nap múlva már Stockholmban voltam.

   Megjegyzem, a diplomás emigráns társaimnak elég nehéz volt a külhoni élet kezdete. Én próbát énekeltem Set Svanholm operaénekesnek, a Svéd Királyi Opera igazgatójának – 1963-ig volt ebben a pozícióban. Ő kimondottan Wagner-tenor volt, óriási erejű hanggal! Döbbenetes volt számomra, hogy ő maga ült a zongorához, hogy lekísérje a próbaéneklésemet!

   Ez ösztöndíjas szerződést eredményezett, s ezután egyfajta világjárás következett számomra. Elindult az operaénekesi pályám…

   Tálas Ernő operaénekes lírai tenorként évtizedeken keresztül fellépett több német és svájci operaházban, elsősorban Mozart operákban. Koncertműsoraival beutazta Európát, több ízben járt Amerikában is, a tengerentúli magyarság körében. Munkásságát számos hanglemezfelvétel örökítette meg.

   Egykori iskolájában, a mai Jászapáti Gimnáziumban ösztöndíjat alapított a legtehetségesebb diák elismerésére.

   Tálas Ernő, Jászladány 1997-ben avatott díszpolgára 2005-ben Jánoshidán, a jászok XI. Világtalálkozóján vehette át a munkásságát elismerő Jászságért Díjat.

   Szeretnénk hozzá tenni az elmondottakhoz, hogy Ujvári Ferenc és Németh „Nyiba” – előbbi értő versmondással és prózai előadással, Nyiba pedig gitárkíséretes versénekeivel – nem közreműködői, hanem szerves részei voltak a délutánnak. Nélkülük kevesebb lett volna a beszélgetés, színtelen lett volna Tálas ünneplése.

   A ráadás, a slusszpoén pedig Szabó László újságíró meglepetése, születésnapi ajándéka volt. A laptopon bemutatott rövid videó Tálas Ernő fotóiból szerkesztett montázs volt, melyet az egyik műsorszámára komponált Szabó.

   A hivatalos rész Hajdu László polgármester köszöntőjével, és ajándékok átadásával ért véget. Hajdu még a XV. kerületi Eötvös könyvtár irodalmi estjein ismerte meg Tálas Ernőt, s habitusa, hangja, előadásmódja annyira megfogta őt, hogy rajongója lett a művésznek. Nem véletlen, hogy ezen az eseményen is jelen volt.

Fotó: 10kerkult.hu/OGY