AD-blacklist1

2013
jan.
10

Felújítják a Rudas-fürdőt

rudasFelújítják a budapesti Rudas Gyógyfürdő használaton kívüli, déli épületrészét, amellyel bővülne a fürdő területe. A tervek szerint a beruházás 2014 őszére elkészül.


Az állami tulajdonban lévő műemlék ingatlant, ahol korábban palackozóüzem működött, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vagyonkezelésébe adja. Az erről szóló szerződést csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztató keretében írta alá Marjay Gyula, az MNV ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója és Szőke László, a BGYH vezérigazgatója.


A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő BGYH az ingatlanrészt a Rudas Gyógyfürdőhöz kapcsolva kívánja hasznosítani. Szőke László elmondta: medencékkel, szaunákkal, masszázshelyiségekkel, napozóterasszal és vendéglátóhellyel bővülne a fürdő, amelyet egyébként félmilliárd forintból tavaly októberre újítottak fel.
A most tervezett egymilliárd forintos beruházás felét saját költségvetéséből tudná finanszírozni a cég, amely a vezérigazgató tájékoztatása szerint állami segítséget is vár a munkához.


(MTI)