AD-blacklist1

2020
aug.
17

Augusztus 20-án újranyit a Ludwig Múzeum

Írta: szerk

ludwig leadAz augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmával, csütörtökön nyit újra több hónapnyi zárva tartás után a Ludwig Múzeum, amely ezen a napon ingyen lesz látogatható.

 

 

Hivatalosan szeptember elsején nyílik a múzeum gyűjteményéből rendezett új válogatás Időgép címmel, a látogatók azonban már csütörtöktől megismerhetik a tárlat anyagát. A kiállítás a koronavírus-világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem – közölte a Ludwig Múzeum.


    A közlemény szerint ezúttal olyan művek kerültek a válogatásba, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, s maguk a művek tekinthetők olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást.


    Szeptember 4-től lesz megtekinthető az Art Collection Telekom gyűjteményből rendezett, Egyensúlyban című kiállítás, amely arra keresi a választ, hogy miként sikerülhet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban. A szelekcióban többségében kelet-európai gyökerekkel rendelkező művészek alkotásai szerepelnek.


    Október 10-től látogatható a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című tárlat. A kiállítás nagyrészt Barabási Albert-László fizikus és hálózatkutató tevékenységéhez köthető, az úgynevezett Barabási-hálózatokat felhasználó kutatások elmúlt 20 évének bemutatása köré szerveződik.


    Mint a múzeum figyelmeztet, fejújítási munkálatok miatt a H7-es HÉV és a 2-es villamos átmenetileg rövidített útvonalon közlekedik, a Müpa-Nemzeti Színház megállót, illetve a Ludwig Múzeumot egyik sem érinti. A múzeumot a Boráros térről az 54/55-ös és 23-as buszokkal vagy a H7-es pótlóbusszal lehet megközelíteni.
    A 2-es villamos a Haller utcáig közlekedik, ahonnan a Somlay Artúr sétányon keresztül néhány perces sétával is elérhető a múzeum.



MTI; fotó: ludwigmuseum.hu