AD-blacklist1

2018
nov.
26

Átadták az újságírók Junior Prima-díjait

Írta: szerk

logo leadÁtadták a Junior Prima-díjat sajtó kategóriában hétfőn, november 26-én Budapesten; a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben idén hatan részesültek.

 

 

 

Az átadóünnepségen Krisán László, a díj mecénási feladatait ellátó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, az elismerésekről döntő zsűri elnöke kiemelte, olyan szakmai és emberi értéket keresnek a fiatalokban, amelyre jó felhívni a figyelmet. „A nettó kétmillió forint pénzjutalommal is járó díj segítség és ösztönzés, elnyerésével olyan önbizalmat kaphatnak a fiatalok, amellyel továbbléphetnek munkájukban” – tette hozzá.


    Krisán László úgy fogalmazott, a média szubjektív terület, emiatt nehéz mérni az eredményeket, hiszen minden tudósító és riporter önálló személyiség, aki beleviszi a saját gondolatait a munkájába, ugyanakkor objektívnek is kell lenniük, mindez pedig komoly felelősséget jelent.


PJr dij tablo

  A sajtó kategória díjazottjai - elől - a zsűri tagjaival

 

   Idén 38 jelöltből 31-en kerültek be a válogatóba, közülük választotta ki a zsűri a hat díjazottat – közölte a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Elismerést kapott Bajnok Artúr, az MTI brüsszeli tudósítója, Czwick Dávid, az InfoRádió munkatársa, Előd Fruzsina, az Index gazdasági rovatának újságírója, Hornyák József, a portfolio.hu munkatársa, Lukács Viktor, az M4 sport kommentátora és Szalai Laura, a Magyar Hírlap újságírója.


   
    A zsűri tagja volt Balogh Gabriella, Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta, az ATV műsorvezetője, Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője, Galambos István, az MTVA programigazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Tallai Gábor, a Fiatal Írók Szövetségének alapító tagja, Vaszily Miklós, az Echo TV vezérigazgatója és Krisán László.

 

   A 10kerkult.hu gratulál a díjazott újságíróknak!

 

MTI; fotó: Barakonyi Szabolcs/index.hu