AD-blacklist1

2018
júl.
21

A Jászai Mari térre költözik a Nagy Imre-szobor?

Írta: szerk

nagyimre1A Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre mártír miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobra –tudatta Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója 18-án, szerdán.

    

 

 

Mint Wachsler Tamás mondta, javaslata alapján a Jászai Mari tér lehet az új helyszín, ahová az alkotóval folytatott egyeztetés és a szükséges engedélyek beszerzése után állíthatják fel Nagy Imre szobrát.


    Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának délelőtti zárt ülésén a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is. Wachsler Tamás az ülés zárt jellegére tekintettel a megbeszélés részleteit firtató kérdésre nem válaszolt, ugyanakkor elmondta, hogy hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz. 


    A környéken lakók igényei, valamint turisztikai szempontok figyelembevételével kialakított új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren – mondta a vezérigazgató.
    vertanuk tere 3Jelezte, a bizottság ülésén kapott kérdést a Nagy Imre-szobor sorsáról is. Wachsler Tamás álláspontja szerint – az Országgyűlés vonatkozó határozata szellemében – a Vértanúk tere rehabilitációja során „a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani”. Ennek megfelelően az 1936-ben felavatott és 1945 szeptemberéig a téren álló Nemzeti vértanúk emlékművét korabeli fényképek, dokumentumok alapján tervezik rekonstruálni. 
    „A jelenleg itt álló Nagy Imre-szobor új, méltó helyre kerül” – mondta Wachsler Tamás.

 

   Az áthelyezés terve ellen szinte azonnal tiltakozások kezdődtek: „Nagy Imre unokája és a Nagy Imre Társaság is tiltakozik az ellen, hogy a Jászai Márai térre helyezzék át Nagy Imre mártír miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobrát.” – írja az index.hu

 

   Idézik Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája facebookon közzé tett véleményét is: „KEDVESEIM, MOST VÉGTELENÜL ELSZOMORODTAM. Megölték, a börtönudvar sarkába kaparták el, álnéven, a temető sarkába ásták kátránypapírba-szögesdrótba csavarva... a forradalom 60. évfordulóján alázták végsőkig, hazudoznak róla a mai napig – most szobrát „helyezik át”. Olyanok, akik a cipője sarkáig nem érnek fel. Sírni tudnék.”

 

   A Nagy Imre Társaság közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy megdöbbenéssel értesültek a hírről.  


MTI; fotó: zoldkalauz.hu; nyugatifeny.hu

 


Nagy Imre első hazai egész alakos szobrát, Varga Tamás szobrászművész alkotását 1996. június 6-án (születésnapja vigíliáján) avatták fel Budapest V. kerületében, a Vértanúk terén. A művéász egy könnyű ívű hídra helyezte az életnagyságú bronzalakot, akinek tekintete az Országház felé esik. A szobor történetesen éppen az 1919-es vörösterror áldozatainak 1945-ben lerombolt emlékművének helyén áll.