AD-blacklist1

2018
ápr.
12

Kétnapos műemlékvédelmi konferencia Budapesten

Írta: szerk

muved leadRómer Flóris terv - Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel nemzetközi műemlékvédelmi konferenciát rendez a Teleki László Alapítvány az Országos Széchenyi Könyvtárban április 12-én – közölte az alapítvány igazgatója.

    

 

Diószegi László azt mondta, a konferencián azok a hazai és határon túli műemlékvédők vesznek részt, akik a Kárpát-medence magyar műemlékeinek helyreállítását, karbantartását végzik. – Az eseményen egy kerekasztal-beszélgetést is rendeznek, amelynek alkalmával a pusztuló, elhagyott műemlékek fenntarthatóságának kérdéséről vitáznak majd – tette hozzá.


    muved2A Rómer Flóris-tervvel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy 2016-ban közel száz műemléken kezdtek munkálatokat, amelyek közül tavaly néhányat be is fejeztek. Idén kevés új objektumot tudtak bevenni a listába, nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a már elkezdetteket befejezzék - fűzte hozzá.


    A program eredményes, de még sok a feladat, több ezer műemlék van, amelyen dolgozni kell - fogalmazott.
    Céljuk, hogy a műemlékeket megőrizzék az utókor számára, valamint, hogy fellendítsék az idegenforgalmat. Ennek érdekében templomútvonalakat alakítanak ki – közölte Diószegi László (képünk).


MTI; fotó: Kovács Attila