AD-blacklist1

2018
jan.
12

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Írta: szerk

bndf leadA világ mintegy 30 országából 50 fesztiváldíjas, emberi sorsokat, problémákat és a társadalmi kérdéseket feszegető filmet mutat be a közönségnek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) január 23-28-a között a Cinema City Arénában.

 

 

 

A fesztivál négy éve a világ legfrissebb nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenye, fóruma, amelynek filmjeit Magyarországon első alkalommal láthatja a közönség – mondta el Sós Ágnes filmrendező, a fesztivál egyik alapító igazgatója, a rendezvény csütörtöki budapesti beharangozóján.


    A programban többek között látható lesz az Európai Filmdíjat nyert Anna Zamecka Az én vérem (Communion) című lengyel dokumentumfilmje, két Oscar-jelölt dokumentumfilm, a Nem vagyok a rabszolgád (I am not your negro) és a Hazám, Watani (Watani, my Homeland), valamint hét Európai Filmdíjra jelölt film is.


    agnes sos 1Sós Ágnes (képünk) elmondta, hogy a 25 fős nemzetközi zsűriben 10 nemzetközi szaktekintély, fesztiválok művészeti vezetői és igazgatói, valamint világhírű producerek foglalnak helyet, a magyarok közül pedig a filmes szakemberek mellett idén a művészeti élet olyan képviselői is a bírálók között lesznek, mint Nyáry Krisztián író, Palya Bea énekesnő, Karafiáth Orsolya költő és Földes András újságíró is.


    britaBalogh Rita kreatív producer (képünk), a fesztivál másik alapító igazgatója kiemelte, hogy 46 film alkotója közül 45-tel találkozhatnak a nézők, akiknek a vetítések után lesz lehetőségük beszélgetni a rendezőkkel.

    Kiemelte, hogy a seregszemle keretében mesterkurzust tart André Singer filmrendező, aki két éve kapott Emmy-díjat a Night Will Fall című dokumentumfilm megrendezéséért. Az idei BIDF keretében két filmjét is levetítik; január 26-án az Ahonnan a szél fúj (Where The Wind Blew) című munkáját, utána pedig az Oscar-díjra jelölt Az ölés aktusa (The Act Of Killing) című alkotást. A vetítéseket a mesterkurzus követi, amelyen a résztvevők betekinthetnek a dokumentumfilm készítés kulisszái mögé.


    A fesztivál hagyományainak megfelelően a zsűri minden szekcióban egy filmet és egy rövidfilmet díjaz, a közönség díját a vetítések során helyszíni szavazással a nézők ítélhetik oda. Idén lesz diák- és nyugdíjas zsűri is, amely egy nekik összeállított, a fesztivál reprezentatív keresztmetszetét nyújtó válogatásból egy-egy alkotást ismer majd el.


    Sós Ágnes elmondta, hogy a seregszemle életműdíját ebben az évben Gazdag Gyula filmrendező kapja.


    Az idei BIDF filmjeinek legfontosabb témái az oktatás-gyerekek-család problémái, a generációs különbségek és a változó világ, a demokrácia-szabadság-hatalom hármasa, valamint a másság. 


    A fesztivált január 23-án Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai A monostor gyermekei című magyar-butháni-holland koprodukcióban készült filmje nyitja.

 

   A részletek IDE kattintva tekinthetők meg.

MTI, fotó: bidf.hu