Hol volt a rendőri azonosító?

Egy levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz egyik olvasónk. A téma: a kőbányai rendőrség egyedi jogértelmezése és furcsa intézkedése.

A levél szerkesztett változatát közöljük alább. Az elküldőjének neve, címe a szerkesztőségünkben megtalálható.

„(…) 2012. 05. 27.-én kb. 10 óra körül a Takarék utcában a lakótelepen élő egyik család kiskorú gyermekét egy idős,72 éves bácsi pofon vágta, a hat éve tartó sérelmei miatt véve így elégtételt. Mindkét fél rendőrt hívott. A kiérkező rendőrök nem tudták a helyzetet kezelni, mivel csak egyoldalúan hallgatták meg a történteket, de nem voltak hajlandóak meghallgatni a szomszédokat, akik tanúsítani szerették volna, hogy mit kellett elviselnie évek óta ennek az idős bácsinak.
Az esetnek tanúja volt a bácsi közvetlen szomszédja, ő is hiába kérte a rendőröket, hogy hallgassák meg. A rendőrök kijelentették, hogy az előzmények nem tartoznak rájuk, őket nem érdekli, állításuk szerint nem a „tárgyhoz" tartozik, hogy az idős embert milyen atrocitások érték a múltban, és mi késztette arra, hogy így vegyen elégtételt a személyét ért évek óta zajló zaklatások miatt. A rendőrök rendre utasítottak minket, hogy ne merészeljük kritizálni az intézkedésüket. Miközben ez a vita zajlott, a pofon vágott fiú családja odagyűlt és elkezdtek beszólogatni a megfélemlített bácsinak. Én akkor rendre utasítottam a tiszteletlenül viselkedő gyerekeket és kértem a rendőröket, hogy legalább a rendőri intézkedés alatt védjék meg az idős urat.

A rendőrök ahelyett, hogy rendre intették volna a csapatot, engem támadtak és engem utasítottak mérhetetlenül arrogáns stílusban, hogy azonnal hallgassak el. Felháborodtunk a rendőr viselkedésén, de továbbra is higgadtan azt kértük a rendőröktől, hogy hallgassanak meg minket, mivel az adatgyűjtés során mindenkit meg kell hallgatni, aki az ügyben érdekelt és információval rendelkezik a történtekkel kapcsolatban. Ezzel a kijelentésemmel teljesen felbőszítettem az egyik rendőrt, aki felszólított, hogy azonnal igazoljam magam. Közöltem, hogy nincs nálam az igazolványom, mivel csak a közértbe indultam két kifliért, de ha hazakísérnek, akkor a lakásomon igazolni tudom magam. Ezt a kérésemet a tiszteletlenül, mérhetetlenül udvariatlanul viselkedő fiatal rendőr megtagadta, állítása szerint már azért előállítható vagyok, hogy a boltba nem vittem magammal a személyi okmányaimat. Arra sem volt hajlandó, hogy megengedje, hogy hazamenjek a lakásomat bezárni – ami több mint négy órán keresztül, amíg fogvatartottak a rendőrségen – tárva-nyitva maradt minden felügyelet nélkül. Bárki bemehetett és bármit eltulajdoníthatott a lakásomból.

Hiába tiltakoztam a rendkívül megalázó, sértő rendőri intézkedés ellen, az a rendőr, aki velem végig megengedetlenül udvariatlan, bántó stílusban kommunikált, nem volt hajlandó a nevét megmondani, rendőrségi kitűzője (azonosítószám és névtábla) sem volt és nem viselte a rendőrségi mellényt sem, ellentétben a kollegájával, aki mindezekkel rendelkezett.
Ez a rendőrhöz teljesen méltatlan magatartás az idős kiszolgáltatott lakókban őszinte megbotránkozást váltott ki, és ahelyett, hogy megfékezték volna a rendőrök az időközben odagyűlt csoportot, engem vontak felelősségre, amiért kritikával mertem illetni a minősíthetetlen eljárását.
Ezt követően előállítottak a kerületi kapitányságon, úgy viselkedtek velem, mint egy köztörvényes bűnözővel, megmotoztak, durva stílusban arra kényszerítettek, hogy a nálam lévő táska tartalmát ürítsem ki, a személyes holmimban turkáltak, ami bennem mélységes felháborodást keltett; mindezt mérhetetlenül bántónak és megalázónak éreztem.

A kapitányságon tartózkodott Karvalics József közrendvédelmi osztályvezető is, akit én szólítottam meg segítségét remélve, panasz tettem az engem ért újabb megalázó rendőrségi intézkedéssel szemben és jeleztem, hogy az engem erőszakkal kényszerintézkedés alá vont rendőr nem volt hajlandó igazolni magát és rendőrségi azonosítóval sem rendelkezett. Karvalics úr közölte, hogy a kényszer-előállításom teljesen helyénvaló és jogszerű volt, és abban sem lát kivetni valót, hogy a tiszteletlenül, rendőrhöz méltatlanul viselkedő rendőre nem viselt rendőrségi azonosítószámmal is ellátott névtáblát, mivel Karvalics úr állítása szerint az eltörött és még nem tudták pótolni.
Amikor a rendőri intézkedés ellen panaszt tettem, a rendőrök mindvégig a kihallgató helyiség ablaka alatt hangoskodtak, gúnyolódtak, rajtam szórakoztak. Amikor ezt szóvá tettem, csak annyi volt a jegyzőkönyvet felvevő rendőrtiszt reagálása, hogy ő nem akadályozhatja meg, hogy a kollegáinak jó kedve legyen.
Meggyőződésem, hogy mindenkinek állampolgári joga rettegés és megfélemlítés nélkül élni és a X. kerületi Rendőrkapitányságnak el kellene tudni döntenie, hogy kinek a védelme fontosabb…

Mindezek után csak a következő kérdésekre várok választ:
Milyen jogon vontak kényszer-intézkedés alá?
Milyen jogon akadályozta meg, hogy hazamenjek a személyi igazolványomért?
Milyen jogon kényszeríthetett arra, hogy a lakásomat tárva-nyitva hagyjam négy órán keresztül?
Mit követtem el, ami miatt emberi méltóságomban porig alázva letartoztasson és nyilvánosan megfenyegetve a rendőrségi autóba való beszállásra kényszerítsen?
Milyen alapon tagadhatta meg az ügyben érintett szomszédok (tanúk) meghallgatását?
Miért nem köteles az rendőr magát megnevezni, aki velem szemben kényszerintézkedést tartott „jogosnak"?
Miért nem viseli a kötelezően előírt rendőrségi azonosítóját és névtábláját?
Panaszomat az Országos Rendőr-főkapitánysághoz is eljuttattam. (…)”

Lapunk megpróbál a témára visszatérni, megkeressük az ORFK-t és a BRFK-t is.