Mikuska Györgyi Janka író, költő

   Mikuska Györgyi Janka vagyok, 1948. augusztus 4-én születtem egy kis faluban szüleim hetedik gyermekeként.

   Mint ebben az életünkben majdnem mindannyiunknak, így nekem is egy rögökkel tűzdelt, nehéz életút jutott.
Ezen az úton két csodálatos gyermekem és négy még csodálatosabb unokám türelmes szeretete segített átjutni. 

   Szeretek énekelni, írni, mindkettőt az önkifejezés eszközének tartom. Örülök, hogy írásaim megjelennek a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete antológiájában, de saját köteteim is vannak: Hang nélküli harangszó (Szerafin kiadó), és magánkiadásban a Misszió az életért – beszélgetések békeharcosokkal, békefenntartókkal című könyvem I. kötete.

   Így visszatekintve hetven év távlatából, néha megpróbálom keresni és megtalálni azt a kislányt, aki voltam...akinek születtem. Megpróbálok rátalálni önmagamban arra, aki bármilyen helyzetben tudott énekelni, verset írni, mindent megtenni azért, hogy a körülötte lévőket boldog, mosolygós embernek láthassa. Hinni tudtam abban, hogyha felnövök, az énekemmel, a versbe öntött kis gondolataimmal szeretetet, fényt tudok majd „varázsolni” az emberek szívébe. Hinni akartam, akkor még hinni tudtam abban, hogy szüksége van rám az embereknek...és mindent megpróbáltam megtenni azért, hogy az álmaimat valóra válthassam. Csupán egy dologgal nem számoltam...mégpedig azzal, hogy a saját álmaim valóra váltásánál az életem kezdetén fontosabb lesz mások álmainak a segítése. A saját életem sikere elé mások életének a sikerét és annak segítését próbáltam minden erőmmel valóra váltani. Miért? Nem tudom. És egy élet elteltével talán nem is akarom tudni. Egy élet elteltével azonban elmondhatom, bár nem lettem híres énekes, nem lettem híres író, de mindig ott voltam, ahol úgy éreztem, szükség van rám... arra a kis „közkatonára”, aki vagyok. És végtelenül hálás vagyok a Jóistennek, hogy a hátralévő időben megélhetek valamit mind abból, aki egész életem lehetett volna. Hálás vagyok azért az érzésért, hogy az életem alkonyán elmondhatom...nem bánok semmit sem. Kívánom mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvassa, hogy hasonló érzéssel tudjon visszatekinteni az eltelt évtizedekre...