Csetényi Lászlóné, író

   Csetényi Lászlóné Kati vagyok.1949-ben születtem Kőbányára. Először a Maláta utca 2-be vittek, de két hónap után az Ihász utca 30-ba költöztünk, a csoki gyár és a sörgyár szomszédságába.

  Nem éheztünk, de gazdagok sem voltunk. Azt már kiskoromban megtanultam, mert a mama megtanított rá, sohase panaszkodj. Inkább százszor irigyeljenek, mint egyszer sajnáljanak! A hiányosságok ellenére, nagyon boldog gyerekkorom volt. Szabadok voltunk mint a madár, miénk volt az egész környék. Minden gyereknek annyi szeretetet kívánok, mint amennyit én kaptam. A mai napig azt vallom, nem minden az anyagi jó lét, más is kell, oda figyelés és szeretet minden mennyiségben! Itt az Ihász utcában nőttem fel, itt mentem férjhez és ide született a két kisfiam. 1972-ben költöztünk Budakeszire, ott kaptunk lakást a Honvédségtől.

   Mire iskolába mentem tudtam olvasni. Írni még nem, de olvasni igen. Talán ezért a fordított tudás miatt a mai napig rettentő rondán írok. De az is lehet, hogy egyszerűen nincs türelmem az íráshoz, mert nem tudok olyan gyorsan írni, mint ahogy szeretnék. Az írással úgy vagyok, mindent kiírok magamból a fájdalmat, az örömet, a bánatot. Legtöbbször magamról az életemről, az engem körülvevő dolgokról írok. Gyerekkoromban írtam meséket az unokahúgaimnak. Rendeztünk bábszínházat, csináltunk a házban előadást. Akkor még csak elvétve volt egy pár családnak TV-je, mi nem tartoztunk közéjük. Úgy szórakoztattuk magunkat, ahogy tudtuk. Engem a nagyszüleim neveltek fel. Nem dúskáltunk anyagiakban.

   Játékom nem nagyon volt, mert a maminak az volt az elve, játék nélkül lehet élni, de betű nélkül nem. Ezért olyan könyvtáram volt gyerekként, amilyen kevés gyereknek volt a környéken. Tehát nem olyan nagy csoda, hogy a betűk mindig a barátaim voltak, és a mai napig azok. A verseket nagyon szerettem nem csak olvasni, mondani is. Az iskolában, a tanár néni rájött, hogy el is tudom mondani őket, ezért szavalóversenyre küldött. Még országost is nyertem 15 évesen. Nagyon hamar kiderült, hogy van némi érzékem az íráshoz, a fogalmazásom mindig jó volt, ellentétben a külalakkal. Nekem egy áldás a számítógép, mert nem kell kézzel írni. Verset csak nagyon erős felindulásból írok, ha lehet ilyet mondani az én amatőr mivoltomra, akkor én novellákban vagyok némileg jó. Talán!

   Négy vagy öt éve kerültem kapcsolatba a Kőbányai Írók Egyesületével. Azóta jelennek meg írásaim az éves antológiákban. Előtte csak a fióknak, a fiaimnak meséket, meg még iskolás koromban a faliújságnak írtam.