AD-blacklist1

2016
jan.
31

Jól van ez így?

Írta: Oszvald György

Két érdekességet olvastam, láttam, hallottam az utóbbi napokban. A hírek azzal voltak tele, hogy az MVM hány százmillió forintot költött el – elsősorban – a kormányközeli médiumokban a Paks 2 projekt reklámozására.

Szeretném hangsúlyozni, nem az a kérdés, hogy melyek ezek a médiumok, bár nem ártana tudni, hogy néhány, a hirdetési tarifákat meghatározó feltétel alapján miért lehet akár 10-20 millió forint egy kolumnás hirdetés pár napra? A kérdés az, honnan van az MVM-nek erre a célra durván egymilliárd forintja.

   Jóllehet, több statisztika szerint is Magyarországon 1 kWh a lakossági áramfogyasztásnál 0,15 euró körül van, s ezzel az élvonalba tartozunk, mégis azt kérdem: honnan van oly sok pénze az MVM-nek reklámra?  

   Az, hogy érdemes-e, kell-e a Paks 2 programot hirdetésekkel támogatni, elsődlegesen politikai kérdés; szerintem, ha akarna sem tudna kibújni alóla az MVM. A hirdetések éppen azért szükségesek, hogy egy esztelen ötlet jogosságát abban a közegben erősítse a kormány, amely egyébként is vakhittel követi őrültségeit. Talán nem állok messze az igazságtól, ha azt írom, Orbán Viktor őrült ötleteit, csak éppen közvetlen környezetében senkinek nem érdeke (vagy senki sem mer) ellentmondani neki. Hja, kérem, nem mindegy, hogy nettó 1 millióból vagy 120 ezerből kell megélnem!

    Nem mondom azt, hogy a félmillárdos hirdetési összeget éppen az áramdíj csökkentésére fordítsa az MVM, bár ez sem lenne utolsó ötlet. De azt igen, hogy ebből a pénzből, amit mi, adófizetők „adtunk oda” az MVM-nek az áram ellenértékeként, értelmesebb célokat is lehetne támogatni. Hadd ne említsem az egészségügyet, a gyermekéhezést, a hajléktalan-kérdést, a pedagógus-bérezést, stb.!

  Apropó! Miért is vásárolgat százmilliókért képeket az MNB? Miért is akarja befolyásolni az oktatást? Miért is kell bármire is luxus környezet – milliárdos épületek, s azok berendezései tárgyai, eszközei – és persze a működtetésükhöz milliós havi fizetésekkel többszáz fős apparátus!

  Ja, hogy el ne feledjem! A napokban feszegették a sajtóban, hogy Németh Lászlónét (az egykori fejlesztési minisztert, ma a Miniszterelnökség államtitkára) arról faggatják, vajon az olcsón vett gázt miért adja drágán a Fidesz a magyar családoknak?

  Ennyire gazdagok vagyunk?

Jól van ez így?