AD-blacklist1

2015
okt.
15

A dolgozó népet szolgáljuk

Köszönjük, mármint Tóth Balázs LMP-s önkormányzati képviselő honlapunkat dicsérő sorait, amit Facebook-oldalán közölt az ügyfélszolgálat vs. zenei stúdió témakörben írt cikkeink kapcsán.

 


,,Nagyon érdekes ez a cikk, ami a leendő ügyfélszolgálat helyére tervezendő Kőbányai Zenei Stúdióról szól. Mivel a képviselő-testület előtt semmilyen ilyenfajta előterjesztés nem volt, bevallom én magam is értetlenül álltam a dolog előtt. Gyorsan fel is hívtam a főépítész asszonyt és érdeklődtem.
Az van, hogy az önkormányzat valós tervezési adatokkal segítette ezt a kőbányai tervező fiút, mivel a helyszínadatok éppen megvoltak az önkormányzatban, hiszen az ügyfélszolgálat építése hamarosan megkezdődik. Így ő, vagyis Tóth Attila valós adatok alapján tervezhetett egy épületet diplomamunkája keretében, mely olyan jól sikerült, hogy a cikkben említett díjat is megnyerte vele. Nagy szó ez és én is nagyon örülök, hogy az önkormányzat ilyen módon is tudta segíteni egy kerületi tervező fiatal munkáját, ami ráadásul ilyen szép eredményt hozott.
Ez azonban csak diplomamunka volt, a valóságban természetesen az ügyfélszolgálat fog megépülni a területen. Ezért jó a 10kerkult, mert látszik, hogy valóban sokat foglalkoznak a kerület ügyeivel és sokszor olyan információk birtokába jutnak, amiktől még egy képviselő szeme is elkerekedik."


A kommunizmus/szocializmus egyik jelmondatát idézve: a dolgozó népet szolgáljuk!