AD-blacklist1

2015
már.
26

Szerepcsere

Utazzunk egy kicsit a múltba, majd fokozatosan a jelenbe. Mondjuk 2010 tavaszára, a parlamenti választás idejére.

 

Dúl a kampány ezerrel, mindenki mondja a magáét, az „elmúltnyócév” rákfenéit süti bélyegként a baloldalra a jobboldal, a baloldal meg a szokásos horthysta, hatalommániás lózungot nyomatja riválisa felé. És a többi ilyenkor szokásos nem túl gusztusos viselkedés dívik.


Aztán láss csodát, a Bajnai Gordon vezette kabinet – megnyerve a voksolást – újrázhat. Mi több, stabil kétharmados többsége lesz az Országgyűlésben az MSZP-nek és az egyre inkább csak nevében létező, de társadalmi támogatottságot felmutatni képtelen SZDSZ-nek.
Bajnai aztán valami furcsa ihletnél fogva többek között az alábbi intézkedéseket hozza.
-    Lenyúlja a 3000 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári vagyont, hogy abból vásárolja vissza a MOL olajcég egy részét.
-    80 milliárd forintból új közmédiát csinál, amelynek egyetlen dolga, hogy mantraszerűen hozsannázza a baloldali kormány nagyszerűségét.
-    Bevezeti Európa legnagyobb, 27 százalékos áfáját.
-    A nagy távközlési és energiacégekre mindenféle különadókat vet ki.
-    Visszamenő hatályú törvénykezést vezet be.
-    Kiiktatja a minisztériumok törvényelőkészítő-gyakorlatát, helyette egyéni képviselői indítványok formájában kerülnek a Ház elé a törvényjavaslatok, amelyek aztán 1-2 nap alatt törvényi szintre is emelkednek.
-    Sólyom László köztársasági elnök helyére a megbízható, magát a „törvénykezés motorjának” valló személyt, a régi kádernek számító Kovács Lászlót exkülügyminisztert jelöli – akit aztán meg is választ a parlament. (Később Kovácsról kiderült, hogy csalással szerezte meg egyetemi diplomáját, ezért lemond. Utóda Szili Katalin lett.)
-    Saját megbízható embereivel tölti fel az Alkotmánybíróságot, de még előtte korlátozza az AB hatáskörét.
-    Bajnai, mivel nagyon szereti a focit, lakhelyén feléleszti a II. Kerület FC-t, és éppen a háza végén lévő utca mellett egy háromezer férőhelyes stadiont húzat fel döntően közpénzből. A klub feljut az NB I-be is.
-    Kóka János volt gazdasági minisztert „nemzeti oligarchává” teszi meg: a Kóka Kft. csak azokon az állami közbeszerzési pályázatokon nem nyer súlyos milliárdokat, amelyeken nem indul.


Ilyen és ehhez hasonló intézkedések garmadáját viszi végig Bajnai. A jobboldalról a Fidesz – élén Orbán Viktorral – rendre „demokrácialeépítőnek”, „hazaárulónak”, „a haza kiárusítójának”, „a közpénzek kisajátítójának”, mi több, „diktátornak” és „Európa rosszfiújának” nevezi Bajnait.


Így jön el a 2014-es parlamenti választás, amelyre BG egyetlen programmal indul: „Folytatjuk”.
A népnek ez is elég. Folytatják. Megint kétharmaddal.
Bajnai ismét látványos akciókba kezd.
-    Összevesz Kókával, utóbbi egyszerűen „gecinek” nevezte Bajnait. Mint kiderült, Kókának elege lett a diktátorkodásból, mondván nem arra szövetkeztek, hogy együtt újra a kommunizmust építik fel. Bajnait nem érdekelte: most már azokat a közbeszerzéseket se Kóka nyeri, amelyeken elindul. Sőt, nyakába varrja a reklámadót is, hogy a Kóka Médiacsoportnak azért ne legyen olyan jó élete.
-    Nyíltan barátkozik az addig az általa is közellenségnek tekintett Vlagyimir Putyinnal.
-    Sőt, Putyinnal titkos alkut köt a paksi atomerőmű bővítéséről. Ráadásul minden ezzel kapcsolatos információt 30 évre törvényileg titkosíttat.
-    Kiderül, hogy a korábbi belvárosi polgármester, Steiner Pál, akiből időközben az MSZP parlamenti frakcióvezetője lett, közreműködött egy egészen elképesztő ingatlanmutyiban, amelynek során áron alul adtak el V. kerületi épületeket.
-    A pénzpiaci felügyelet is ellátó nemzeti bank – amely élére még korábban Veres János volt pénzügyminisztert nevezte ki Bajnai – vizsgálódni kezd a brókercégek körül, és ennek nyomán bedől az NB I-es szegedi fociklubot is finanszírozó társulat. Mint kiderült, a Kvesztor brókercég 150 milliárdot nyelt be magánszemélyektől, fedezetlenül.
-    A külgazdasági és külügyi tárca élére kinevezett Szigetvári Viktor – aki már-már baráti kapcsolatot ápol a Kvesztor főnökével – hogy-hogy nem, az államkincstár helyett a Kvesztornál fialtatta a tárca cégeinek (köz)pénzeit, majd, mikor meleg lett a pite, hirtelen kivonta onnan.
-    Nahát, Bajnai elszólta magát: tulajdonképpen ő rendelte el, hogy a Kvesztorból és más ilyen cégekből a tárcák azonnal vegyék ki a pénzüket. A ,,zemberek", az állampolgárok befizetéseit meg úszni hagyta/hagyták.


A Fidesz – élén Orbán Viktorral, Rogán Antallal, Lázár Jánossal, na és Kövér Lászlóval – „tolvajnak és rablónak”, „az emberek kisemmizőjének”, „Putyin pincsijének”, ,,mutyikormánynak", ,,korrupt bandának" nevezi Bajnait és társait, amellett, hogy ,,az igazságszolgáltás és a rendőrség azonnali vizsgálódását követeli" még azonnali lemondásra szólítja fel őket. És készenlétbe helyezik a milliós Mercikkel guruló civil CÖF-vezetők dirigálta Békemenetüket, hogy ha idő lesz, akkor gyújtsák meg a forradalmi lángot. Mondván, 2006-ban egyszer, futballhuligánokat bevetve, már majdnem összejött ez.


De Bajnairól mindez ez lepereg, eszében sincs lemondani, és megy minden tovább, mintha semmi sem történt volna…
Merthogy ez egy következmények nélküli ország.