AD-blacklist1

2015
feb.
12

Ébresztő!!!!

Megint megy a néphülyítés… Megint hagymázas álmokat kergetnek egyesek… De, hogy miről is van szó? Két olimpia-hírről.
De előtte kis bevezető.


A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő idén szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB. A rendezésnek új értelmet ad, hogy a NOB – módosított irányvonala szerint – inkább költséghatékonyabb, fenntarthatóbb olimpiai rendezéseket szeretne.
A 2024-es olimpiára eddig hivatalosan csak Boston és Róma jelentkezett, míg Párizs, Durban, Baku, Doha és Isztambul komolyan érdeklődik. Németországból Hamburg és Berlin van versenyben, a Német Olimpiai Bizottság márciusban választ közülük.


A két hír tehát…
Az MTI február 11-én ezt írta.
– A 65 milliárd eurós adóssággal rendelkező Berlinnek kétszer is át kell gondolnia, hogy pályázzon-e a 2024-es nyári olimpiára – véli a német gazdaságkutató intézet szakértője, Karl Brenke. A neves közgazdász kiemelte: a fővárosnak az infrastruktúra és a tömegközlekedés terén is jelentős fejlesztéseket kell végeznie.
A játékok rendezési költségére nincs konkrét számadat, ezt 2.5 milliárd euróra (772 milliárd forint) becsülik, de ebben az összegben még nincsenek benne a játékokhoz nélkülözhetetlen beruházások költségei.
– Van egy olyan megérzésem, hogy Berlin belecsúszik egy olyan helyzetbe, ahonnan nem tudna felemelkedni – tette hozzá Brenke. Kiemelte: a német főváros nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy belevágjon egy ilyen költséges pályázatba.
Brenke szerint a hamburgi kandidálás is problémás lehet, hiszen kevés, olimpiára alkalmas létesítmény van ott, hiányzik például egy központi olimpiai stadion is. A közgazdász hiányolja a lakosság tájékoztatását az ötkarikás rendezés előnyeiről és hátrányairól, veszélyeiről.
Február 6-án pedig ezt.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
Az Olimpiai Védnöki Testület határozati javaslatát 125 igen és egy nem szavazat mellett fogadta el a MOB közgyűlése. A határozat értelmében a MOB és az Olimpiai Védnöki Testület olimpiai társadalmi párbeszédet indít a gazdaságos olimpia és a 2024-es olimpiai pályázat kérdésében. A határozat leszögezi, hogy a magyar olimpia terve csak egyetértéssel, és erős társadalmi, szakmai és érdekvédelmi támogatással lehet sikeres, ezért a MOB és a testület kezdeményezi, hogy haladéktalanul készüljön el a magyar olimpiai és paralimpia megvalósíthatósági tanulmányának frissítése és átdolgozása, az Agenda 2020 által biztosított könnyítések maximális kihasználásával. A tanulmány tartalmazzon költséghaszon elemzést, mutassa be, hogyan rendezhető Magyarországon olimpia vállalható költségekkel, és hogyan hozhat az egész ország számára hasznot és gazdasági bevételt.
A közgyűlésen az egyetlen ellenszavazó Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke volt, aki a pályázattal járó kockázatok elemzését hiányolta.


Ha nem tiszta a különbég, bárki olvassa el még egyszer.


A német szakértő kategorikusan kijelenti, hogy Berlin és Hamburg belerokkanna egy rendezésbe, lévén az egyéb, mellesleg igen fontos problémáit sem tudja megfelelően kezelni. Amíg azok nincsenek rendbe téve, felesleges olimpiai meséket szőniük.
Persze-persze a MOB meglehetősen visszafogott, de azért halvány utalás van arra, hogy lenne esély a rendezésre. A rózsaszín ködöt jelzi, hogy a százvalahány fős testületben – amely amúgy jogilag nem létezik – csak egyetlen ember szólt józan, kritikus hangon.


Vessük már össze, de tényleg!
Az a Berlin alkalmatlan, amely Európa vezető gazdaságának a fővárosa! Akkor az a Budapest, amely Európa egyik legcsóróbb országának – amelyből ugye menekülnek a fiatalok – a fővárosa, és amely hosszú évek óta görgeti az adósságait maga előtt, mitől lenne alkalmasabb?
Valaki ébressze már fel a nagyot álmodókat! És adjon két ébresztő jellegű pofont a leghangosabb olimpia-párti szószólóknak…