AD-blacklist1

2011
okt.
16

A kőbányai kék csoda

Különös kék csodák lelhetőek fel Kőbánya egy-egy pontján. Én speciel az óhegyi lakótelep közepén lévőre figyeltem fel. Esztétikailag olyan „gyönyörű”, mintha a kőkorszakból vagy legalábbis az 1980-as évekből maradt volna vissza – annak ellenére, hogy a jelent idéző felirat virít rajta: „önkormányzati híradó”. Az embernagyságú, rácsos fémállvány feladatát érteni vélem: minden olyan hírt, információt, programot, ami érintheti, érdekelheti a közt, ezen keresztül hoz a tudomására a hírhozó.


Volt benne egy papír. Valami gyűrött, ázott, szélfútta darab. Csak annyi látszott a szövegből, hogy „…di nap”. Vélhetően valami programra felhívás. A feltöltésért felelős személyt vagy kirúgták, vagy elfeledkezett róla – a „gondos” és „aktuális” tájékoztatás állapotából más nem igazán következik.
Hosszú percekig figyeltem, a hirdetőtáblára réved-e emberi tekintet. Hogy bosszankodik-e valaki azért, hogy már megint lemaradt valamiről. Hogy ostorozza-e magát, amiért nem figyelte e kiváló hírközlő eszközt. Vagy csak azért puffog, mert a hírközpont hetek óta nem frissíti a közleményeket, pedig ő kíváncsi lenne rá. Nos, egyik variáció sem jött be. Elmentek mellette. Egy kósza pillantásra sem méltatták. Mintha ott sem lenne.


A XXI. század elejét írjuk, a táblagépek, iPhone-ok, iPad-ek és persze az internet korát. Ami fontos és hasznos, annak ma már a világhálón a helye. Általános tapasztalat, hogy fiatal és öreg egyaránt idomult a kor vívmányaihoz. Papír? Nyomda? Lassan felesleges kellékek. Mint ahogy az ilyen kék csodák is.