AD-blacklist1

2012
aug.
29

Veretes diplomák az évnyitón

Írta: Oszvald György

evnyito 019leadMég az első becsengetés előtt, kedves figyelmességgel kezdődött el augusztus 28-án a 2012/13-as tanév hivatalos évnyitója a polgármesteri hivatalban. Ez évtizedekkel ez előtt végzett pedagógusoknak nyújtott át veretes diplomákat Kovács Róbert polgármester.

 

Az évnyitó első részében dr. Kántásné dr. Szabó Ivett, a Humán iroda csoportvezetője, majd Kovács Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondták, először egy szívet melengető eseményre, az arany, gyémánt, rubin és vas diplomák átadására kerül sor, majd az új intézményvezetők is átveszik kinevezéseiket. Számukra és a többi igazgatónak egy rövid szünet után a szakmai rész következik. (A pedagógus-oklevél megszerzését követő 50. évben arany-, 60.-ban gyémánt-, 65.-ben vas-, 70.-ben pedig rubindiplomát adományoz a kibocsátó intézmény, illetve jogutódja – a szerk.)

 row 1st

row 2nd

row 3rd

row 4th

   Az ünnepség végén a 10kerkult.hu a 60 éve diplomát szerzett Tábori Józsefné óvónőt, gyógypedagógust szólította meg. Arra kértük, emeljen ki valami olyan esetet, jelenséget hosszú pályafutásából, amelyik éppen különlegessége miatt bevésődött az emlékei közé. Az emlék helyett diplomatikus, mondhatnók tanári választ kaptunk.

- A hozzám köthető dolgok helyet hadd mondjam inkább azt, hogy csodálatos igazgatóm volt, aki állandóan törődött az emberekkel! Úgy válogatta össze a gyerekeket, hogy a lehető legjobbat kapják tőlünk. Elég nehéz volt a munkánk, de egy csodálatos tantestületünk volt, vidám, lelkes emberekkel voltam együtt. Igazság szerint nem is dolgoztunk: mi tényleg hivatásnak tekintettük a munkát! - mondta.

 

    Tábori nénit várták egy másik teremben, ahol is az önkormányzat egy kis frissítőre, reggelire hívta meg az ünnepelteket. Így jó egészséget és további sikereket kívánva elköszöntünk tőle.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY