AD-blacklist1

2019
okt.
09

Itt az ideje mozogni - Erasmus+ a Szervátiuszban

Írta: Oszvald György

Szervatiusz ovis sport 001leadElső alkalom, hogy a kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola résztvevője az éppen aktuális európai uniós Erasmus+ programnak. Hétköznapi ember számára hosszúnak tűnő ideje tervezik a következő pályázatukat. Szerkesztőségünk erről Nagy Ágnes igazgató asszonyt kérdezte szeptember 16-án.

 

 

„Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja, amely többek között oktatási intézmények partnerségéhez nyújt támogatást. Ennek során a partnerintézmények megosztják egymással jó gyakorlataikat, új módszereket tanulhatnak és ösztönző tanulási környezetbe kerülhetnek.” – áll a hivatalos tájékoztatóban.

   Hol, mikor és milyen témában kapcsolódnak a programhoz? – érdeklődtem. Ám, mielőtt Nagy Ágnes válaszolt volna, egy korábbi kérésemnek eleget téve, kis türelmet kért; egy tanulóját és két kollégáját is behívta az irodába.

 

   Szervatiusz ovis sport 1526Bevezetőként az igazgató asszony (képünk) elmondta, hogy az iskola öt országgal közösen – Nagy-Britannia, Franciaország, Törökország, Portugália és Spanyolország – az idén, az év elején nyerte el a pályázatot. „A vezértéma az egészséges életmód, a mozgás, sportolás hangsúlyozása, a címe pedig Time to Make The Move (ami megközelítőleg azt jelenti, itt az ideje mozogni -a szerk.), s erre 25 240 eurót EUR-t nyertünk a pályázaton.” – mondta.

 

   Kovács Adél megérezte, mit kérdeznék, s már sorolta is: „Ebből a pénzből vetélkedőket, versenyeket tudunk rendezni, bemutatjuk az iskola jó gyakorlatát, a már hagyományos decemberi, óvodásokkal rendezett Mikulás kupa váltó és sorversenyt. Ebből tudjuk majd fedezni a tanári tapasztalatcserék finanszírozását is.”

 

   Nagy Ágnes egy lényeges gondolattal egészítette ki az elmondottakat, kapcsolódva a tapasztalatcseréhez.

   „Ennek a projektnek a hosszú távú hatása lesz, hogy a külföldi partereknél látott jó gyakorlatok, tevékenységek beépülnek a mi iskolánk pedagógiai gyakorlatába. Persze, talán majd mi is tudunk a partnereinknek új és jó dolgokat mutatni. Főleg akkor, ha a mi az egészségnevelést, a fenntarthatóságot állítottuk a középpontba, ami már amúgy is egy működő jó innováció.”

   Szervatius erasmus logo

 

   Feltettem egy kellemetlen kérdést: nehéz-e megírni egy pályázatot? Nagy Ágnes gondolkodott egy sort, majd azt mondta: „Igazából nem is a pályázatot nehéz megírni, ha az embernek van már egy koncepciója, ami működött, működik, s ezt szeretné megosztani, mint jó gyakorlat. Ugyanis ebből mindkét oldalon lehet tanulni, s ennek a tapasztalatcserés programnak nemzetközi szinten ez éppen az egyik alapeleme. Inkább azt mondom, partnert keresni nehéz. Ennek van egy előmunkálati része. Itt az a feladat, hogy meg kell találnunk azt a koordinátort, aki ezt a témát viszi – ez most Angliában van, mi partneriskola vagyunk. Az angolos kollégánk már a tavalyi tanévben foglalkozott az e-twinning programmal, és ez nagy segítség volt, hogy rátaláljunk a jelenlegi koordinátor iskolára.”

  

   Szervatius erasmus 13A beszélgetés során kiderült, hogy a projekt munkanyelve az angol, s a Szervátiusz abban a szerencsés helyzetben van, hogy – bár nem két tanítási nyelvű iskola – az angolt első osztálytól kezdve, emelt óraszámban tanítják. S hogy az e-twinning miként tudta segíteni az idei projektet, abban Hadházi Andrea Zója (képünk) most 5. osztályos tanuló segített.

 

   „A partnerországoknak készítettünk képeslapokat, és ezt az osztálytársaimmal közösen kellett kitalálni. Nekem kicsit nehezebb volt, mert nem Budapesten lakom, így az internetet használtam. Nyelvi gondjaim nem voltak, ami ezekhez kellett, azt tudtam.”

   Andit arról is megkérdeztem, mit adott neki ez a program, mennyivel lett több? Talán nem meglepő, hogy a team-munka egyik jellemzőjét, az egymásnak segítést emelte ki, és annak nagyön örült, hogy ők is kaptak más országokból képeslapokat.

  

   A programtervezésről – ami lényegében a jelenlegi projekt magvát jelenti – pedig Badeebné Kövesdi Ildikó tanárnő még külön is szólt.

   „A közös nemzetközi munka lényege, hogy minden iskola megtalálja azt formát, módszert, amitől egyedi, s ezt át is tudja adni a partnereknek. Nálunk ilyen a Mikulás kupa – az ilyen jellegű sportrendezvény külföldön nem egy megszokott forma. Ugye, ennek éppen az óvoda és az iskola kapcsolata a különlegesség. A másik sajátosságunk a Boldog iskola program, ami lényegében a pozitív pszichológia jegyében zajlik. Mivel ezt külföldön is használják, nem érdektelen bemutatni, hogy nálunk hogyan váltjuk valóra az elméletet. Szervatiusz ovis sport 329Mind a két kiemelt elem a következő generációnál már alapvető szemléletformáló elv lehet. A másik oldalról nézve, pedig nekünk is fontos, hogy a magyar pedagógusoknak is nyíljon ki a világ, hogy megtudják, megtapasztalják, mit csinálnak és hogyan annak a másik szegletében.”

 

   Képünkön: jelenet a 2018. évi Mikulás kupáról

  

   A tanárnő elmondta azt is, hogy több, mint egy éve folyamatos a kommunikáció a partneriskolák között, zajlik a tervezgetés, ki mit tud bemutatni a másiknak. „Valamikor tavaly januárban találtunk egymásra a partneriskolákkal, s azóta folyamatos a tervezés, a pályázatot értelemszerűen közösen dolgozták ki, s a koordinátor iskola adta be.” – idézte a kezdeteket.

   És, hogy viszonylag teljes legyen a kép, hadd említsem meg, hogy a projektnek lesz egy web oldala és egy facebook oldala is, ezekre töltik majd fel a megvalósított programokat.

 

A cikkhez hamarosan csatoljuk az eddig nem publikált 2018-as Mikulás kupán készült képeket

Fotó: 10kerkult.hu

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas