AD-blacklist1

2018
már.
03

Megszépült csoportszobák

Írta: Oszvald György

bolcsifestes 185leadA XVII. kerületi Nemzeti Festékbolt szinte már kőbányainak is tekinthető: intézményeink egyre-másra nyerik a szaküzlet versenyeit, melyek eredménye egy jótékonysági festés. Legutóbb a Zsivaj utcai Apró Csodák Bölcsőde szerezte a legtöbb pontot…

 

 

Délután négykor kezdték a munkát február 23-án a Nemzeti Festékbolt tulajdonosa, Barf Attila és barátai, partnerei a Zsivaj utcai bölcsődében. Két csoportterem és egy előtér kifestését adományozták ezúttal a gyerekeknek, szülőknek, a bölcsőde dolgozóinak.

 

   bolcsifestes 193Délután öt órakor érkeztünk a helyszínre, s két dolog tűnt azonnal szembe. A festésre kiválasztott két teremben a bútorok, játékok középre pakolva, gondosan letakarva álltak, a lecsepegő esetleges festékcseppektől puha padlószőnyeggel védekeztek.

 

   Néhány hete, az egyik iskolai festésnél megállapították, hogy a munkához zene is szükségeltetik. Nos, dübörgött a retró; a ritmusos hip-hop zenére gyorsan ment a munka. Elsőként a sarkokat festették ki, mintegy keretet adva a nagy felületek átszínezéséhez. Mindenki tudta a saját dolgát…

   A másik érdekesség a folyosón terjengő ínycsiklandó illat volt. Kiderült, nemcsak a festésnél segédkeztek a bölcsi önkéntesei, hanem a konyhában is. Készült a krumpipüré, sültek a husik, még arra is figyeltek, hogy néhányan speciális étrendet kell kövessenek. Mások pedig a folyosón terítették meg az asztalokat az esti vacsorához.

 

   bolcsifestes 66A fotózás, szemlélődés közben – igyekeztünk nem láb alatt lenni – kihasználtuk az adódó lehetőséget és mikrofonvégre kaptunk két bölcsődei dolgozót.

 

   – Az nyilvánvaló hogy Zsanett a „febujtó”. Ő mondta el a lehetőséget. De hogyan fogadták, hogyan született meg a döntés, hogy beneveznek a TeremFestés akcióba?

   – Osváth Csilla: Sokszor ötletelünk, hogy mit és hogyan lehetne jobban csinálni, így amikor Zsani felvetette ezt a festést, azonnal „vevők voltunk” rá. Igazából, nem volt ismeretlen a téma, hiszen folyamatosan mesélt a Harmat iskolában történt festésről, a szavazásról. Csak nálunk ilyen még nem volt.

   – Hogyan szervezték meg a szavazást, a pontgyűjtést? Mert ugye, e nélkül nem lehetett volna győzni…

   – Irházi Emese: Természetesen, szóltunk a szülőknek, elmondtuk, hogyan működik ez a rendszer és van egy zárt csoportunk a facebookon, ott is meghirdettük, megosztottuk. És az ismerőseink között is népszerűsítettük.

   – Osváth Csilla: Legnagyobb meglepetésünkre, az ismerőseink, barátaink önállósították magukat, osztották a felhívást, ők is segítettek a pontgyűjtésben. Elég gyorsan ment, s magunk is meglepődtünk az eredményen.

   – Lépjünk oda vissza, hogy megszületett a döntés, beneveznek, aztán jött a hír, nyertek. Látván a pakolást, a bútorok mozgatását, adódik a kérdés, hogyan szervezték meg, hogy legyenek, akik ezt megcsinálják a hétvégén. Ne feledjük, a festés után mindent helyre kellett rakni!

   – Irházi Emese: Elmondtuk a részleteket a vezetőinknek, s ők segítettek több dologban is. Például a büfét, az étkezést ők szervezték meg. Elfogadták, hogy egy kicsit korábban zárunk, s a szülők partnerek voltak, hogy korábban vitték el a gyerekeket. A többit pedig a hét folyamán folyamatosan végeztük: az apróságokat leszedtük a falakról, a polcokról, péntekre már csak a székek meg az asztalok mozgatása maradt. Gyorsan ment, négyen vagyunk. elosztottuk a munkát.

   bolcsi0

  Festés után, bölcsiseket várva (Gábor Zsanett fotói)

 

   – Több helyen is a zöldes árnyalat az uralkodó. Hogyan történt a színek kiválasztása?

   – Irházi Emese: Élénk színeket szerettünk volna, vidám rózsaszínt, sárgát. Igazság szerint én arra gondoltam, hogy minden fal más színű legyen, de végül erről lemondtunk.

 

   Hogy a „rózsaszín” vajon milyen árnyalat ténylegesen, mert nemigen jutottunk dűlőre, a lányok inkább halvány pirosra szavaztak, jómagam mályvát saccoltam, Barf Attilát kérdeztük: – licsi szín – mondta. – Tudod, az fínom déligyümölcs ilyen színű.

  

bolcsi1

  A TeremFestő brigád (bal alsó sarokban: Barf Attila)

   

   Mielőtt elmentünk a bölcsiből – néhány perccel a közös vacsora előtt –, arra kértük az „adományfestés” motorját, Gábor Zsanettet, írjon nekünk egy sms-t a festés utáni hétfő délután a fogadtatásról. Megtette, valóban rövid – de sokat mondó – üzenetet küldött: „Tetszett a szülőknek és a gyerekeknek a terem. A szülők mondták, hogy vidám szuper!”

 

   bolcsifestes 173Barf Attila pedig ezt írta facebook oldalán, már másnap délelőtt:

   „Ismét új helyszínen jártunk! A X. kerületi Apró Csodák Bölcsiben voltunk és szépítettünk meg 2 csoportszobát és egy kis előteret. A hangulat most is egy retro partyra emlékeztette az arra járókat, igazi festős disco hangulatot varázsoltak nekünk vendéglátóink! Köszönjük szépen a fergetegesen finom vacsorát! 

   És természetesen a legnagyobb köszönet ismét a Mestereké, akik napi munkájuk után jöttek el tegnap is, és tettek csodát újra.

   Tegnap bővült az Örökös Mesterek Csapata is! Mónika is elérte a 25. TeremFestést, így átadhattuk az érte járó táblácskát!” 

 

   Érdeklődve várjuk a TeremFestés akcióban résztvevő kőbányai iskolák, óvodák újabb győzelmi híreit!

 

Cikkünkhöz képgalériák tartoznak. Gábor Zsanett fotói ITT , szerkesztőségünk képei pedig ITT tekinthetők meg.

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px