AD-blacklist1

2017
dec.
10

Tarkabarka délutánok sorozata

Írta: Oszvald György

Szervatiusz suli ovis 344leadEgy vidám, színes, a meghívó szerint tarkabarka délutánra hívta a leendő óvodásokat és szüleiket a Szervátiusz Jenő Általános Iskola november 27-én. Ígérik, nem az első és egyetlen alkalom volt…

 

 

 

Az érkezőket Német Judit igazgató asszony (képünk) köszöntötte, s röviden ismertette a programot annak céljait.

 

    Szervatiusz suli ovis 113a– Szeretnénk, ha már jóval az első iskolaév megkezdése előtt megismerkednének a szülők és a gyerekek azzal a közeggel, azokkal a lehetőségekkel, melyeket az iskolánk biztosítani tud. A mai, lényegében bemutatkozó foglalkozásokat jövőre több alkalommal is megrendezzük, s bővíteni fogjuk a témákat sporttal, a tanulás módszereivel, az idegennyelvi oktatással, játszóházzal. Szeretnénk, ha a leendő elsőseink nem egy idegen környezetbe érkeznének – zárta a köszöntőt, majd röviden ismertette még, hol mivel találkozhatnak a gyerekek.

 

   Kedvcsinálóként az iskola 3.B bábcsoportja, a Kőmazsik mutattak be egy nagyszerű, már a karácsonyt megalapozó hangulatú történetet Vári Ildikó tanárnő vezetésével. A produkció különlegessége nem csak az volt, hogy a teljes sötétségben UV-lámpákkal megvilágított figurák játszottak.

   Szervatiusz suli ovis 090Az, hogy a szereplők így lilás-fehér fényben ragyognak, talán már megszokott; szinte nincs táncos rendezvény, ahol ne alkalmaznák ezt a lehetőséget. Itt azonban megjelennek a színek is: sárga, piros és zöld fényben ragyognak a Háromkirályok ajándékai, az útjukat vezérlő csillag, a karácsonyfa díszei. És ez már messze több, mint egyszerű fénytechnika.

 

   Mindemellett azt is meg kell jegyezni, hogy szeptemberben néhány „kiöregedő” bábost pótolni kellett néhány elsőssel. No, és természetesen be is kellett őket tanítani. Szépen énekelnek és, ami talán fontosabb, nagyon szépen beszélnek a gyerekek.

   Szervatiusz suli ovis 099

 

   Az aula színpad felőli végében a kézügyességüket fejleszthették az apróságok: az adventi időszak ünnepi eseményeihez készíthettek apró tárgyakat, díszeket, köztük egy kedves hóember figurát is. Ugyanitt logikai játékok is előkerültek, már csak az elme ügyesítése okán is.

 

Szervatiusz suli ovis 162

   Szervatiusz suli ovis 170

 

   A túlvégen a népi játékok, gyermekjátékok, táncok voltak a főszereplők. Az ovisok élvezték a játékot, s nagy derültséget keltett, amikor a kapuzós táncnál a tanérnéniknek át kellett bújniuk a számukra bizony alacsony ívelő kezecskék alatt.

 

    Szervatiusz suli ovis 146Az egyik teremben az igazgató asszony prezentálta az iskola legfontosabb jellemzőit. Az angol nyelv oktatásáról elmondta, mikortól bontják a csoportokat, hogyan és mivel kezdik el a tanítást. Megjegyezzük, nem csak a kezdésre koncentrált, egészen 8. osztályig végig vezette a tantervet, benne a 6. végén a méréssel, s azzal zárta a témát, hogy az év végére felkészítik őket egy teszt nyelvvizsgára. – Ez a junior ifjúsági nyelvvizsga, amely az Európai Tanács ajánlásai alapján A2-es nehézségi szintű. A nyelvvizsga szóbeli és írásbeli részekből áll, sikeres letétele ugródeszka lehet a magasabb szintű vizsgákhoz – mondta.

   Szólt a testnevelés fontosságáról, kiemelte a rendszeres úszás órákat. Bemutatta az iskolai rendezvényeket, kirándulásokat is.

 

   Szerkesztőségünk utolsó helyszíne a digitális meseírás terme volt. Őszintén szólva, csak találgattuk, hogyan lehet digitálisan mesét írni, ha öt évesen még nem tudják a betűvetést az ovisok. A kimondatlan kérdésre csattanós választ kaptunk.

 

    Szervatiusz suli ovis 211Egy okostábla előtt félkörben ültek az ovisok. Érkezésünkkor éppen egy ház, előtte egy kert részlete: homokozó, ebben egy kincsesláda, szárnyas acélsisak, meg egy kard volt látható a „vásznon”. Az egyik kissrác egy széken állva böködte a táblát, éppen egy szellemet varázsolt a környezetbe, s azon ügyeskedett, hogy arányosan lekicsinyítse. A dia alatt pedig a mese szövege: „Keressünk kincset ahhoz, hogy iskolások lehessünk. [A ház előtt] Ott megláttuk Lili kincsét a homokozóban. Kevin szellemet választott, hogy megvédjen minket a gonosztól.”

 

     Mit is tapasztaltunk? Egy meglévő meseapplikációval dolgoztak a gyerekek. Némi irányítással kitaláltak egy történetet, azt elkezdték szövögetni, bonyolítani: a meséjüket az egyik tanítónéni írta a számítógépbe, a gyerekek pedig játszva varázsolták elő a kínálatból a meséhez illő figurákat, eszközöket. Közben szerkesztettek: kijelöltek valamit, az kicsinyítették, nagyították, áthelyezték egyik helyről a másikra.

    Ha éppen elakadtak, Nagy Ágnes tanító néni (képünk jobbra, fent) segített nekik, nem árt tudni, nem lényegi dolgokban, csak apróságokban. Például az éppen táblánál lévő gyerkőc az aktuális kínálatban nem talált megfelelő védőt, Ági néni tovább gördítette a lehetőségeket tartalmazó listát, s közben olvasta a választékot. Amikor a szellemhez ért, a kissrác szólt, ez az. Utána már ő maga „koppintotta” a homokozóba a szellemet. Mindeközben mesélt is.

  A mese után egy iskolai tantermet rendeztek be az applikáció segítségével.

  

Szervatiusz suli ovis 356

 

   Summa summarum, öt évesen számítógépet használtak, mozdulatok, utasítások rögzültek a tudatukban, képesek voltak az élő beszédet látható formába önteni. Ha úgy vesszük, megtanultak alkalmazni valamit, mint ahogy az is bevésődik az agyukba, hogyan kell megkötni a cipőfűzőt.

   De mondhatjuk azt is, íme a XXI. század; már nem is tudjuk, hogy Y vagy Z, de mindenképpen új generációja.

   A Németh Judit igazgató asszony említette következő évi program IDE kattintva olvasható.

 

   Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGy

 

A 10kerkult.hu portálon nincs fizetős tartalom, de a cikkeink pémzbe kerülnek. Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőséget, hogy fejlődhessen! És, hogy miért is tegye? A válaszok a képre kattintva olvashatók.

tamogato tabla 400px