AD-blacklist1

2017
júl.
01

Babi néni

Írta: Oszvald György

babi leadNyolc éve, hogy egy diktafonról történt lejegyzésnél hibáztam: nevet írtam el és félreértettem egy foglalkozást is. A hibámat sikerült kijavítanom, egy interjú született belőle, ami megjelent a már évekkel ezelőtt megszűnt Budapesti 7 Nap című hetilap hasábjain, majd a 2009-ben kiadott interjú kötetemben is.

 

 

 

 

A félreértés alanya a június 29-én 92 éves korában elhunyt Merley Ferencné, Babi néni volt. Bár a 10kerkult.hu megosztotta a halálhírt a facebook oldalán, de úgy tartom helyesnek, ha a nagyszerű tanárnő emléke előtt tisztelegve közlöm a bevezetőben említett eredeti interjút (O.Gy.).

 

*

Ha belép a tanáriba, felbolydul az élet – ki a volt kollégát, ki az egykori tanító nénit üdvözli

 

Néhány lapszámmal korábban (Budapesti 7 Nap -a szerk.) számoltunk be a Szent László Általános Iskola zenetagozatának 50 éves évfordulójáról. A rövid riportban megszólalt az iskola volt tanára, Merley Ferencné is. Sajnos, a felvétel meglehetősen zajos környezetben történt, így az elhallások miatt helytelenül írtuk Merleyné becenevét: a Babi néni az igazi, és éneket sem tanított. Bocsánat a tévedésért! Ugyanakkor, az elírások nyomán személyesen kért elnézés egy színes, gazdag múltat hozott a felszínre! (képünkön Babi náni a férjével, Verbai Lajos társaságában a jubileumon)

 

   babi1–  Képzelje, mi történt! Mentem vásárolni, s az egyik hölgy, aki szintén harminc éve lakik már itt, kiszólt az erkélyről: – Nahát, Gabika! De jó, hogy tudom az igazi nevét! Megírta az újság. – Engem Gabinak? – kérdeztem vissza. Talán az egyik lányomról van szó – mondtam. – Nem, nem, erősködött, még azt is írták, hogy énektanárnő. No, most már tudom, hogy kihez jönnek minden tanév végén szerenádot adni a diákok!

   – Hát, kedves Babi néni! Itt az alkalom, hogy kijavítsam a tévedésemet, de arra kérem, mesélje el nekünk, hogyan lett az Ilonából Babi?

   – A két bátyám klinikán, én odahaza születtem. Nagyon várták már, hogy lánytestvérük legyen, s mikor a világra jöttem, a házról házra járó tejesasszonynak, Agócsi néninek Karcsi azonnal elújságolta: „Tessék elképzelni, a gólya hozott nekünk egy hugyocska babát!” Persze, húgocskát akart ő mondani, de így sikerült! Rám ragadt a Baba név, mint annyi sok kislányra abban az időben; divat volt, úgy látszik! No, aztán, mikor ide kerültem a Szent László iskolához, kérdezték, hogy hívjanak engem? Mondtam, Ilinek, mert mindig is szerettem volna az igazi nevemet használni! Aaaz neeem leheeet! – tiltakoztak. Az igazgatóhelyettes Ili, s belőle csak egy van! Valaki bekiáltott, akkor Babi leszel, és kész! Hát, így történt.

   – Miért érthettem vajon félre az énektanítással kapcsolatos szavait is?

   – Nem is tudom! Talán nem mondtam el mindent! Mert az úgy volt, hogy zongorázni és harmóniumozni tanultam. Annak idején, a zárdában, ahol az elemit végeztem, ez kötelező volt. Ettől még taníthattam volna éneket, de gyerekkoromban sok problémám volt a mandulámmal, s megoperáltak vele. De akkor még nem végeztek teljes kimetszést, csak kicsípték, s valami bizony ott maradhatott. Később ez a hangszálaimra húzódott, s elég sok gondot okozott. Az orvosok azt mondták, nem szabad erőltetnem, ne kiabáljak, ne énekeljek! De amikor a polgáriba felvételiztem, kiderült, hogy az éneket elhagyhatom, mert tudtam zongorázni. Sőt, a diplomámban egyetlen hármas volt csak, hát persze, hogy énekből, minden másból jó osztályzatokat kaptam.

   – Azért még nem egészen tiszta a kép, Babi néni! Azt írták önről az iskola 2008-as évkönyvében, hogy a zenei-művészeti nevelést mindig fontosnak tartotta.

   – Hát persze! Segítettem az ének szakos kollégáknak, ha kellet, kísértem zongorán vagy gyakoroltam, akár külön órán is, a gyerekekkel. Látja, most kell elmondanom, miért is volt jó, hogy harmóniumozni tanultam. Mert akkoriban, ha a tanyavilágba került a tanító, sokszor kellett az istentiszteleten is közreműködnie zsoltárok kíséretében. Ha így nézzük, valóban volt közöm az ének tanításhoz, de, mint mondtam, nem voltam ének szakos. 

   babi2Áruljuk hát el, milyen tárgyakat tanított Babi néni?

   – Technikát és rajzot.

   – A tanítóképzőben nem is szakosodott, ugye?

   – Nem, általános szakon végeztem.

   – Említette Babi néni, hogy a zárdában járta ki az elemit, meg a polgárit. De apáca azért nem volt?

   – Nem, nem! Csak arról volt szó, hogy az én időmben még külön volt a lány- és a fiúiskola. Éppen az idősebb lányom idejében indult el a koedukált tanítás. Hogy milyen érdekes is volt annak idején! A fiúiskolában tanító tanárok féltek a lányoktól, mert egészen más módszerek voltak a nevelésben. Amikor például itt, a Szent Lászlóban beindult a zenetagozat, mindig volt fiú; öt-hat, néha több. Itt nem volt félelem, mert Olgi néni, Hoyos Sándorné, már az óvodákat végigjárta, hogy szép hangú fiúcskák jöjjenek majd az iskolai kórusba! No, de hogy szavam ne feledjem! Annyira nem volt jellemző a vallás, hogy az én osztályfőnököm, aki arisztokrata volt, baronesz Adorák Emily, József Attilával járt egy évfolyamra az egyetemen, és egy modern gondolkodású tanár volt. És még azt is elmondom, hogy ma már Szegeden nem zárdának mondják az egykori iskolámat, hanem Karolina Iskola a neve.

    – Milyen élményei maradtak meg a háborús időkből? Ha 1944-et mondunk, sokaknak az ágyúzások, a deportálások jutnak eszébe…

    – Szegeden nem volt harc! Szegedet feladta Pálfy György helyettes polgármester. (dr. Pálfy György városi tanácsnok, a távollévő polgármester helyettese – a szerk.) Apátfalván és Makón tárgyalt az orosz parancsnoksággal, és egy puskalövés nélkül jöttek be! Azon a nyáron olyan alacsony volt a Tisza vízállása, hogy a katonák egyszerűen átgyalogoltak a túlpartról! De hadikórházak voltak, még az orosz sebesülteket is oda szállították. Nagyon sok borzalmat láttunk, és higgye el, ott nem számított, ki a zsidó, ki a szász vagy a magyar! Félhalott sebesülteket ápoltunk, ha éppen azt kellett tenni. A tanítás meg? Képzelje el, hogy az ember írja a matematika dolgozatot, és szólnak közben, hogy riadó! Nosza, szaladjon mindenki a pincébe! Be is fejeződött a tanítás március 19-én, amikor bejöttek a németek.

    – Babi néni! Hogyan került fel Budapestre, Kőbányára?

    – A férjemmel a háború után ismerkedtem meg, 29 múltam, mikor összeházasodtunk. Kérdezte is Simon atya az ötven éves házassági évfordulónkon, hogy’ lehet ilyen későn esküdni? Hát úgy, hogy a hozzánk való férfiak vagy meghaltak a fronton vagy hadifogságban vagy internáló táborban voltak. Egy egész korosztály kiesett! A párom az UVATERV-nél dolgozott, de lakásunk nem volt Pesten. Szombatonként járt haza a munkásvonattal Szegedre. Ez hét évig tartott így. Majd később a Fémmunkáshoz került, amelyik egyesült a 42-es Építőkkel, s ezek Kőbányán emeletráépítéseket csináltak a Füzér utcában. No, így költöztünk ide, már a két kicsi gyerekünkkel. Később azt a lakást feladtuk, s ide, Újhegyre jöttünk.

    – Mit jelentett az, hogy szerződéssel tanított?

    – Hát azt, egyebek mellett, hogy nyáron nem volt fizetés, mint a kinevezett tanároknak. Hat évig volt ez így, de megérte, mert a család együtt volt, és év közben összespóroltuk a nyári fizetést.

    – Van-e olyan tanítványa, akire valamilyen ok miatt nagyon büszke, akiről azt mondják, híres ember lett?

    – Mindenki nagyon kedves nekem, nem nagyon tudok különbséget tenni. De Rácz Katalin hegedűművészt azért megemlítem, mert akárhol is jár a világban, mindig ír egy képeslapot.

 


Névjegy:

 

 

Név: Merley Ferencné, született Dóczy Ilona, 1925. január 11-én, Szegeden.    

Iskolái: A polgári iskola elvégzése után A Mi Asszonyunkról Nevezett Szegény Iskola Nővérek Szegedi Római Katolikus Tanítónőképző Intézetében szerzett tanítói diplomát 1944-ben. Később számviteli főiskolát végzett.

Pályafutás: A tanítói diploma után, a háborús idők miatt a Vöröskereszt hadifogoly-szolgálatnál dolgozott, majd 12 évig a szegedi Seprűgyár bérleszámolási vezetője volt. Kőbányára 1963-ban került, először szerződéses, később kinevezett tanítóként dolgozott a Szent László iskolában1991-ig.

Család: Két bátyja volt, Károly és István. Házasságot 1955-ben kötött. Férje, Merley Ferenc mérnök, két lányuk van, Emese és Gabriella.

Elismerések: A tanítványok szeretete!


 

Emlékét megőrizzük.

Fotó: 10kerkult.hu; Antal Imre