Nagy idő-e 40 év?
Hogy negyven év mennyire nagy idő, az sok minden és különféle nézőpontok függvénye is lehet. A Fekete István Általános Iskola gálaműsorral ünnepelte a jubileumot október 28-án.
A kőbányai Fekete István Általános Iskola 2016-ban ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A fura módon, de szükségszerűen tanévekre „feleződő” naptári évben tavasszal és nyáron iskolai közegben maradva ünnepeltek tanárok és diákok. Kiállítások, pályázatok, játékos családi nap színesítette, gazdagította a két tanévre átnyúló ünnep első felét.
A második „felvonás” – hadd nevezzük így, utalva a minapi színházi eseményre is egyúttal! – a Kőrösi Kulturális Központban megtartott ünnepi gálaműsor és a kapcsolódó iskolatörténeti kiállítás volt. Előbbit a színházterem, utóbbit a Körgaléria fogadta be.
Honlapjukon röviden ismertetik az iskola történetének lényeges fordulópontjait:
„Iskolánk az 1976/77-es tanévben kezdte meg működést Kőbányán, az akkoriban újonnan épült Újhegyi lakótelep első iskolájaként. Épületünk 600 tanuló befogadására alkalmas.
1989-ben intézményünk felvette Fekete István író nevét. Az ő munkásságában megtaláltuk azokat az értékeket, amelyeket mi is magunkénak vallunk és közvetíteni kívánunk.
A fenntartó önkormányzat az 1995/96-os tanévtől kezdve engedélyezte az intézményben – a meglévő hagyományos osztályok mellett – felmenő rendszerben ún. logopédiai osztályok indítását.
A 2005/06-os tanévtől kezdve elindítottuk úszóprogramunkat, amelynek keretében – az ezt igénylők számára – megvalósult a mindennapos úszás gyakorlata az alsó tagozatban.
2014-ben ünnepelte iskolánk Fekete István neve felvételének 25. évfordulóját.”
Nem tudjuk, nehéz-e vagy könnyű egy majd’ fél évszázadot átfogó történelmi időszak bemutatása. De el tudjuk képzelni, hogy óriási munka, és azért sejtjük, hogy nem ujjgyakorlat volt a műsor összeállítása, szerkesztése.
Gera Zoltán, az iskola igazgatója (képünk) köszöntötte az ünneplőket, s elmondta számára nagy öröm, hogy a korábbi igazgatók és meghívott pedagógusok közül sokan el tudtak jönni, s láthatják, milyen gyümölccsé is érett a munkájuk. Az alapító igazgató Tóth Sándor volt, sajnos, már nem lehet az ünneplők között. Gera külön köszöntötte dr. Felső Ferencnét, az iskolát 1988-tól 15 éven át irányító igazgatót, akit nyugdíjba vonulása után Kuhn András követett. Gera Zoltán 2013-tól igazgatja az iskolát.
Fehér Gyöngyi, a Kelet-pesti Tankerület szakmai igazgatóhelyettese a 40 éves jubileum tiszteletére díszes emléklapot adott át az iskolának.
A közel másfél órás programot, melyet a szépen kivitelezett, méltóságteljes palotás nyitott, azonban mindenre kiterjedő figyelemmel válogatta össze az iskolákra általában jellemző dolgokat és a különlegességeket, akár napi aktualitást is biztosítva tanítás-tanulás fonákságainak.
Kocsis Mariann (képünk) értő műsorvezetése mellett megszólaltak egykori és mai diákok, ki a színháznál, az előadóművészetnél vagy annak közelében dolgozva, ki egykor tehetségnek kikiáltott művészvénája ellenére műszaki pályán kikötve.
A 40 esztendő alatt közel háromezer diák szerzett az alapfokú tanulmányokról bizonyítványt, közülük többen nemzetközi hírnevet szereztek a tudományos életben, a művészetekben, a sportban. Érthető, hogy a műsorszámok róluk, nekik, no, és a mai tanulóknak is szóltak.
Nem hiányoztak a mókás jelenetekből a tanárok sem: Gera Zoltán igazgatónak volt talán a legkönnyebb dolga, hiszen nem kellett egy másik poszt bundájába bújnia, de tanár társai bizony rendkívüli kreativitásra voltak késztetve, hogy nagy-nagy furfanggal járjanak túl egy magát igencsak csalafintának gondoló diák eszén.
A tartalmas, vidám műsor végén mi más is zárhatta volna az ünnepet, mint az óriási, 40 éves világító felirattal és ezernyi csillagszikrát szóró tűzijátékkal a színpadra behozott torta. A jubileumi megemlékezést a Körgalérián berendezett iskolatörténeti kiállítás és zártkörű állófogadás követte. Szerkesztőségünk itt kapta mikrofonvégre dr. Felső Ferencnét (képünkön jobbról).
– Elég régen volt igazgató és elég hosszú ideig, hogy össze tudja hasonlítani az ön idejében elfogadott módszereket, tantervet a mai állapotokkal. Feltéve, ha figyelemmel kíséri a jelenkor történéseit, a Klik tevékenységét, a tanítás megújításáért küzdők, tüntetők elképzeléseit. Követi ezeket a történéseket? Mi változott jelentősen ön szerint az elmúlt 15-20 évben?
– No, mondom, 1987-től 2002-ig voltam igazgató ebben az iskolában, három ciklusban. Hallgatom a híreket, többnyire tisztában vagyok azzal, hogy különféle nézeteket valló politikusok vagy éppen szakemberek mit mondanak. De nem tudom, mi fog ebből kikerekedni, mert állandóan megváltoztatják az oktatást. Mondok egy friss példát. Előtérbe került ez a digitális világ, ami természetes is, és rendben van, hogy kellenek az ehhez szükséges eszközök, és az iskolákban nem csak ezek oktatása, de a használatuk is fontos! De kérdés, hogy van-e anyagi erőforrás, van-e hozzá megfelelő szakember? És ez fontos kérdés.
– Ki számított az ön idejében jó tanulónak? Csak példálózok, hogy aki mindenből ötös volt, vagy lehetett gyengébb, de mai szóval élve kreatív, de az is megáll, hogy gyakorlatias, az újat nemcsak befogadni, de alkotó módon alkalmazni is képes tanuló?
– Nekem az volt a döntő, hogy érdeklődő volt, szívesen tanult, vett részt az óra munkájában. Szívesen csinált vagy akart-e csinálni szorgalmi feladatokat… Ezek pedig nem a tanulmányi eredménytől függtek. Szerintem ez a „jó tanuló” fogalom kicsit avítt.
– Ha megengedi, azt mondom, az én időmben (lassan 65 éves leszek) az volt a jó tanuló, aki színjeles volt, emellett mindenben – pl. kémiaszakkör, diákszínjátszás, iskolai sport több sportágban is, tanulmányi versenyek, irodalmi pályázatok, stb. – részt vettek, ráadásul „hozták” az eredményt is. Ma már azt mondom, kihasználtak minket, s mi is agyon voltunk terhelve, legalább annyira, mint a mostani iskolások…
– Nem, nem. Nem kell mindenhol és mindenben részt venni. Azt vallom, a gyerek érdeklődését fel kell kelteni, és ha azt látom, ez sikerült, akkor lehetőségeket kell neki adni. Meg kell mutatni, miből választhat. Ez a módszer a képességek felkutatását jelenti, s ha ez megvan, akkor annak megfelelően, a tálentuma szerint kell irányítani, sok szeretettel.
– Volt-e idejük arra, hogy külön is foglalkozzanak a tehetségekkel?
– Igen, volt. Ott voltak a szakköri foglalkozások, a tanulmányi versenyek, ahogy maga is említette. Az érdeklődőket ezekre készítettük fel és nem erőszakoltunk más dolgokat. Tehát volt idő és lehetőség is.
– Csökkent-e ön szerint a pedagógus hivatás presztízse? Manapság sokszor hallani, hogy felhígult a szakma, nem feltétlenül az elhivatottak választják a tanári létezést…
– Nem hiszem, hogy csökkent volna, régen is voltak nem a pályára valók. Bár az igazsághoz tartozik, hogy lejáratták kicsit ezt a hivatást. A hivatásból nem lehet megélni, a hivatástudatból még úgy sem. Emiatt pedig nagyon sok rátermett, tehetséges ember nem jött erre a pályára. Itt visszautalnék az előző kérdéseire. Nagyon sok probléma éppen a nem ide valók miatt van… Lényegesnek tartom, hogy ezt a pályát szeretni kell, s ha valaki erre nem képes, inkább válasszon mást.
– Egy kicsit a civil életéről is kérdeznék! Tartja-e és hogyan a kapcsolatot volt kollégákkal, pályatársakkal?
– Hogyne, most is itt vagyok! Nagyon sok kollégámmal a mai napig kapcsolatban vagyok, elsősorban az iskolai kollégákkal. Közöttük még sokan vannak, akikkel együtt kezdtünk, s mondhatom, minden pillanat öröm velük.
(A kép bal szélén: dr. Felső Ferencné a jubileumi gálaműsoron)
Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
Fotó: 10kerkult.hu/OGY
