Kicsit máshogyan 1956-ról
Lehet-e másképpen emlékezni egy adott történelmi eseményre, mint azt a hosszú évek alatt kialakult gyakorlat szinte kötelezővé teszi? A kérdésre többféle válasz adható, és köztük ott van az igen is. Máshogyan, ha úgy tetszik, iskolás módon, iskolás eszközök felhasználásával hajtottak fejet 1956 hőseinek emléke előtt a Janikovszky Éva Általános Iskolában.
A megemlékezés már a október 20-án elkezdődött, több tanuló is korhű ruhákba öltözött, s így járkáltak az óraközi szünetekben (sajnáljuk, hogy ekkor nem tudtunk „beugrani” az iskolába egyéb elfoglaltságaink miatt – a szerk.), miközben az iskolarádióban az októberi eseményekről szóló történetek hangzottak el.
Ott tudtunk lenni viszont másnap, a hivatalos iskolai ünnepség legfontosabb eseményein. Az első emeleti folyosó a szó szoros értelmében 1956-ot idézte. A mennyezetről korabeli fotók, újságcikkek másolatai lógtak, a sarkokban elhelyezett tablókon híradások fotók – köztük külön is egy kőbányai szekció – álltak, sőt, még osztályterem ajtóján is láttunk ’56-os dekorációt. A látványt, a „fílinget” az tette teljessé, hogy a folyosó két végében még a pihenő helyeket is ’56-os stílusban rendezték be.
Kiemelkedett a tanári melletti sarok, mely egy – kinek-kinek fantáziája szerint – szobát (forradalmi főhadiszállást, aktivisták pihenőjét, parancsnoki irodát) mutatott be. Örömmel vettük a tanárok tájékoztatását, hogy a szülőkkel közösen gyűjtötték össze az eredeti, 1956-ből származó tárgyakat: sapka, táska, bőrkabát, hátizsák, stb., amihez egy korábbi műsor már meglévő tárgyai szolgáltak alapul.
Az egyik folyosói vitrinben pedig az apróbb tárgyakat állították ki, s nem képzavar, ha azt állítom, hogy „1956 élőben is beköszönt” a Janikovszkyba. Tette ezt a történelem egyrészt Fischer János tanulónak a X. kerület, Kápolna tér 4. sz. általános iskolában az 1955/56-os tanévben kiállított bizonyítványán keresztül, de még inkább az ő maga élő mivoltában. Fischer János (képünkön Sós Zsuzsanna igazgatóval) részt vett az iskolai megemlékezésen, s utána szívesen válaszolt néhány kérdésünkre.
– Most nemzeti ünnep október 23-a, az ön idejében pedig…?
– Igen, akkor nem volt ünnep ez a nap. Sőt… Ma forradalomról beszélünk, de 23-a után ez elé tették az „ellen” szót, s mindenkit, aki szabadságot, demokráciát akartak, akik harcoltak érte, leöltek, becsuktak. 1989-ig tartott a borzalom.
– Hogyan emlékszik vissza október 23-ára? Mi történt akkor itt, az iskolában vagy annak környékén?
– Hát, itt, a közvetlen közelben, a Csajkovszkij parknál is volt fegyveres összetűzés, kicsit lejjebb, az állomásnál, a Zalka Máté téren is. Ha jól megnézi a Csajkovszkij parknál a kerítést, elég alacsony. Azért van ez, mert onnan dobálták ki a Molotov-koktélos üvegeket. A szovjetek, vagy nevezzük oroszoknak, lerombolták, s nem is építette újjá senki.
Mi a közelben, a Kelemen utcában laktunk, s bizony, amikor éjszaka bevonult a Szovjet Hadsereg, volt egy kis ribillió. Nem tudtuk, hogy a közelben vagy kint az Üllői úton lövöldöztek. Bizonytalan volt minden, nem tudtuk, ki melyik oldalon áll, a fegyvereket az utca végén dugták el a bokrok alá sokan.
– Hogyan hatott önre ez a felfordulás? Félt vagy talán nem is nagyon értette mi történik?
– Akkor még nem tudtam, de kicsit később már eléggé világos lett, hogy az egyik diktatúra felváltotta a másikat. Őszintén bevallom, nem nagyon féltem, de éreztem a feszültséget. Érdekes volt az is, hogy hetedikesként egy évig nem volt címer. Kivágták vagy nem tudom, hogy csinálták, de az biztos, akkoriban nem tudtak olyan gyorsan bélyegzőt gyártani, mint manapság.
Volt olyan is, hogy az egyik gyerek, mert, ha rosszul is, de egy-két szót tudtunk oroszul, azt mondta azt oroszoknak, hogy „ruszki pasli damoj!”, és bevitték a rendőrségre, ami akkor a Gergely utcában volt, később a vámhivatal volt az épületben. Utána kijött egy orosz tiszt az iskolába egy tolmáccsal, és elmondta, hogy őket Kádár János hívta be, és azért vannak itt, hogy a magyarokat megvédjék, és hogy ők csak jót tesznek…
Hadd szóljunk néhány szót az iskolai megemlékezésről is! A 8.A osztály tanulói élőben, az iskolai rádióban adtak elő egy jól szerkesztett, a történelmet hitelesen idéző és a jelennek példát mutató műsort, miközben a diákok az osztálytermekben ültek, s hallgatták, ahol pedig lehetséges volt, kivetítőn az események fotóiból és híradórészletekből összeállított filmet vetítettek.
A műsor befejezése után a tanári előtti részen, Janikovszky Éva mellszobra előtt helyeztek el egy nemzeti trikolorba burkolt posztamenst, rajta koszorúval. Az osztályok képviselői egy-egy meggyújtott mécsest helyeztek el a koszorú előtt, emlékezve a pesti srácokra, az 1956. évi forradalom és szabadságharc hőseire.
Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
Fotó: 10kerkult.hu/OGy
