AD-blacklist1

2011
nov.
06

Óbudán nyugszik a Császár

albert temetes mti foldiimreA családtagok mellett állami és sportvezetők, neves közéleti személyiségek, egykori csapattársak, barátok és szurkolók több százan kísérték utolsó útjára Albert Flóriánt, a Nemzet Sportolóját vasárnap délben az Óbudai temetőben.


A 70 éves korában, szívinfarktusban elhunyt kiváló ferencvárosi labdarúgót a római katolikus szertartás szerint búcsúztatták, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrált. Ezt követően Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke méltatta Albert Flórián pályafutását, sikereit, a magyar labdarúgásért végzett szolgálatait. Ezután Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke intézett búcsúszavakat Albert Flóriánhoz, akinek koporsóját nemzetiszínű lobogó és Fradi-zászló takarta.

A temetésen tiszteletét tette Orbán Viktor miniszterelnök, Czene Attila sportért felelős államtitkár, Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a volt csapattársak közül többek között Rákosi Gyula, Szűcs Lajos és Mészöly Kálmán, valamint a vasárnap délután pályára lépő Ferencváros játékosai.

 

 


Az FTC-Paks találkozó előtt is megemlékeztek Albert Flóriánról. Öt perccel 18 óra előtt teljesen kialudt a világítás az Albert Stadionban, amely ezt követően a közönség közreműködésének köszönhetően gyertyafényben pompázott. A két csapat néma lelátók előtt vonult a pályára, majd a játékosok a kezdőkörben egyenként gyertyát gyújtottak és közösen imádkoztak a legendás futballistáért.

 


A hazaiak Albert Flóriánra emlékezve fekete szerelésben léptek pályára. Az előző idényben ezüstérmes Paks jól megszervezte védekezését a legutóbbi kiírásban harmadik ferencvárosiak otthonában. Az első félidőben így nem sok helyzet adódott, igaz, a zöld-fehérek Somalia fejesénél, valamint Klein lövésénél is közel jártak a gólszerzéshez, de Csernyánszki mindkét esetben bravúrral hárított. A vendégek egyetlen helyzetüket egy kontrát követően jegyezték fel, de hatalmas ziccerben Bartha Balog fejére bombázta a labdát. A fordulást követően nagyobb sebességre kapcsoltak Détári Lajos tanítványai, az utolsó passzaikba azonban rendre hiba csúszott. A paksi védelem kétszer is nagyot hibázott saját kapuja előtt, de ezeket sem tudták gólra váltani a ferencvárosi támadók. A Ferencváros az utolsó tíz percben is rohamozott, az eredmény viszont nem változott már.


Ferencváros-MVM Paks 0-0
Albert Stadion, 9000 néző, v.: Andó-Szabó


 


(MTI) (fotó: MTI, Földi Imre)