AD-blacklist1

2015
jún.
25

Elismerés a felkészítőknek

Írta: Oszvald György

ovonok close 028leadAz ünnepélyes keretek között május 20-án megrendezett eredményhirdetéssel hivatalosan lezárult a XVIII. Kőbányai Óvodás Sportnapok versenysorozata. A történeti hűség kedvéért azonban hírt kell adnunk még egy, az ovisok vetélkedésével kapcsolatos rendezvényről is.

 

 

A Kőbányai Sportszövetség Ihász utcai tanácstermében a kerületi óvodás sportversenyben felkészítő szerepet vállaló óvónők gyűltek össze Potos Ilona elnök meghívására június 8-án. Bár egy felejthetetlen záróünnepséggel véget ért a gyerekek versengése, maradt még egy elvarratlan szál.

 

   ovonok close 019– Hat óvodás sportnapon, egy óvónői versenyen és egy évzáróval egybekötött eredményhirdetésen vagyunk túl, s bátran elmondhatjuk, minden eddiginél gazdagabb volt az idei program. A mai „értekezletet” úgy szerveztem, hogy ne legyek egyedül, mert fontos dolgom lesz, így meghívtam a sportszövetség vezetőségi tagjait is, Farkas-Gáll Gizellát (a képen balra), a felügyelő bizottság elnökét és Paska Zoltánt elnökségi tagot (jobbról), remélem, bővebben egyiküket sem kell bemutatnom – indított Potos Ilona (középen). Majd elmondta, hogy a Kőbányai Önkormányzat az első pillanattól kezdve támogatja a rendezvényt, s nagy eredménynek tartja, hogy a támogatás mellett már második éve önállóan, a sportszövetség szervezi az óvodás sportnapokat. – A rendezés jogának átadása azért lényeges, mert a Kőbányai sportszövetség, mint civil szervezet, ezáltal pályázati forrásokkal tudja bővíteni a rendelkezésre álló pénzeszközöket – indokolta a döntést.

 

   Potos Ilona kiemelte, hogy egy teljesen új formációt is bevezettek az idén. A versenyeken a Szent László Gimnázium 9. NYF osztályának tanulói egy hivatalos együttműködési megállapodás alapján önkéntes közösségi szolgálattal működtek közre egyes feladatokban. Fotóztak, interjúkat készítettek, segítettek a pályaépítésben, ahol kellett, más alkalommal a versenybírók keze alá dolgoztak és ők tervezték az óvodáknak átadott okleveleket, valamint a felvonulásokon, eredményhirdetésen használt névtáblákat.

   Még egy fontos bejelenteni valója volt Potos Ilonának ezen a napon. Azt minden meghívott sejtette, hogy valamilyen formában, mint a gyerekek felkészítői, díjazásban elismerésben részesülnek. Ugyanakkor nem tudták, s ezt emelte ki az elnök asszony, hogy a jutalmazás, mondhatjuk azt is, munkájuk tiszteletdíja, nem a szövetség költségvetését terheli, azok a szponzori hozzájárulásból, támogatásból fizethetők ki. A pénz mellé adott CD ugyancsak támogatásból van.

 

   ovonok close 017

 

   A rövid összefoglaló után az óvónők következtek. Potos Ilona azt kérte, mondják el, milyen tapasztalatokat szereztek a fordulók során. Ám, amíg gondolkodtak, Paska Zoltán elmondta a korcsolyás fordulóval kapcsolatos terveit. Mint egyesület, segíteni szeretnének az óvodáknak, a szülőknek abban, hogy minél több kisgyerek vegye igénybe a jégpálya, a korcsolya oktatás lehetőségeit. – Ehhez azt kell tudniuk, hogy októbertől április végéig működik a jégpálya, lehet korcsolyacipőt kölcsönözni, s bár az egyesületnek a jéghoki a profilja, el lehet menni a műkorcsolya, a jégtánc irányába is. Nyáron pedig görkorcsolya pályaként üzemelnek – vázolta fel a lehetőségeket.

 

   ovonok close 067A kialakult beszélgetés során kiderült, hogy a korcsolyázási lehetőségeket több helyen a közlekedés, az esetleges külön busz bérlése s ezzel párosuló, szülőket terhelő plusz költség okozza. Volt olyan óvoda, ahol más programok – például a Géniusz tehetséggondozó program – megvalósítása ütközött vagy az úszással vagy a korcsolyázással.

   Más vonatkozásban felvetették az óvónők, hogy bár hasznos az önkéntesek segítsége, de ahol időméréses verseny van, ott nem szerencsés a foglalkoztatásuk. Erre Potos Ilona válaszolt, hogy a gimnazisták magát a mérést nem végezték, csak az eredmények felírásában, a jegyzőkönyvek továbbításában segédkeztek.

   Szóba került olyan gyakorlati téma is, mi szerint néha akadozott a kommunikáció, nem kapták meg az e-mailt az óvodában. Farkas-Gáll Gizella reagált erre, s elmondta, ha nem jön neki vissza hibaüzenet, vagy megjelenítési, olvasási nyugtázás, nem tudja, hogy a címzett nem kapta meg a levelet. Minden más esetben fel tudja hívni az intézményt, hogy hibát jelzett a rendszer, mi az oka?

   

ovonok close 042

   Más óvodánál kikérték a szülők véleményét. Csupa pozitív visszajelzéssel találkoztak, melyben elégedettek a szülőknek biztosított szurkolási lehetőséggel, jónak tartották a Tutta Forza zenekar közreműködését a teremben, elismerésre méltó összefogott, zökkenőmentes lebonyolítást említettek. A véleményeket kis füzetbe foglalták, s átadták Potos Ilonának (képünk).

 

   Szó se róla, aktív beszélgetés volt, s több esetben is hasznos javaslatok hangzottak el. Következhetett a nap fénypontja, a felkészítésben résztvevő óvónők megbecsülésének kézzel fogható elismerése. Potos Ilona név szerint szólította az óvónőket, a vezetőségi tagok pedig átadták az ajándékokat.

  Az átadási ceremónia végén egy kötetlen beszélgetésen már a következő évet tervezték a résztvevők.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT (hamarosan)

fotó: 10kerkult.hu/OGY