AD-blacklist1

2011
nov.
09

Keserű búcsú az Eurokupától

vizipolo1A Groupama Honvéd férfi vízilabdacsapata 12-10-re legyőzte az olasz Savona együttesét az Eurokupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel azonban nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett négygólos hátrányát, így búcsúzott a sorozattól.


A nagyszünetig fej fej mellett haladtak a csapatok, így a Honvéd ekkor messze állt attól, hogy ledolgozza hátrányát. Ezt követően azonban beindult a magyar támadógépezet, és pillanatok alatt háromgólosra növelték előnyüket a hazaiak, de az olaszok legalább ilyen gyorsan visszakapaszkodtak. A zárófelvonásban több mint öt percet kellett várni az első gólra, ekkor Mátyás volt eredményes emberelőnyből (11-8), majd egy perccel később Salamon hatalmas bombája már a hosszabbítást érő eredményt hozta meg a Honvédnak (12-8). A Savona azonban nem omlott össze, Angelini távoli kísérlete utat talált Gergely kapujába, majd két perccel a vége előtt emberelőnybe került a vendéggárda, ezt értékesítette is, ezzel eldőlt a továbbjutás.


Eurokupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Groupama Honvéd - Savona (olasz) 12-10 (3-3, 3-2, 4-3, 2-2)
A magyar csapat góldobói: Salamon, Szívós 3-3, Mátyás, Angyal 2-2, Kovács, Hárai 1-1
Továbbjutott: a Savona 24-22-es összesítéssel

 

(MTI)