AD-blacklist1

2011
nov.
06

Fejtörést okozó pénzügyi gondok

polosapkaA Kőér utcában székelő Groupama-Honvéd vízilabda-csapata bejutott a négy közé a Magyar Kupában – tegnap a Vasast búcsúztatta –, még áll az Eurokupában, ugyanakkor pénzügyi gondok gyötrik. A csapat vezetője szerint a helyzet komoly, de nem reménytelen.


Novák Ferenc igazgató a vlv.hu-nak azt mondta, hogy „vannak tartozásaink, játékosok felé több hónapnyi, azonban köztartozásunk nincs, s a tartozások tényleges felszámolása már folyik. Működünk, Eurokupa-meccset játszottunk Tbilisziben, ami nem két fillérbe került, utána Savonába utaztunk, tudjuk élni a normális életünket. A játékosainkkal folyamatosan egyeztetünk, megbeszéljük velük, hogy a tartozásunkat milyen ütemben fogjuk kiegyenlíteni.”
A teljes interjú itt olvasható.