AD-blacklist1

2012
dec.
01

Beolvadva szűnhet meg a Szpari!

spartacus logoMegszűnhet a Bp. Spartacus SC úgy, hogy egyúttal a Pénzügyőr SE-be olvad be – ezt valószínűsítette a kőbányai klub elnöke.


Pazár Sándor, a Kőér utcai székhelyű Spartacus elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva érdekes dolgokat említett. Mint a mai számban megjelent cikkben elárulta, a jelenleg négy szakosztállyal üzemelő egyesület (női kézilabda, íjász, műkorcsolya, birkózás) két fő ok miatt stagnál: az egyik, hogy három éve a sporttelep tulajdonosa 20 millió forintért eladta a telket, és így a klub működtetéséből is kiszállt, a másik, hogy „2005-ben egy vezércsellel kiszervezték és a Kőbánya SC-be transzportálták a világ legsikeresebb úszószakosztályainak egyikét”, és ezzel megszűnt a 25 milliós támogatással járó kapcsolat a klub és a X. kerületi önkormányzat között.


Az elnök a jövőről szólva kijelentette, az a célja, hogy a Szparival remek kapcsolatot ápoló, viszont sokkal jobb anyagi körülmények között lévő budai Pénzügyőr SE-hez kerüljenek át a még megmaradt szakosztályok. „Ezt az egy lehetőséget látom a megmentésükre” – tette hozzá. (Az NB I/B-s női felnőtt kézilabdcsapat például már évek óta Pénzügyőr-Spartacus néven szerepel - a szerk.)