AD-blacklist1

2011
okt.
09

Orosz és német: kipipálva!

vizilabdaA Groupama-Honvéd is csoportgyőztesként lépett tovább a legjobb 16 közé a férfi vízilabda Eurokupában. A Kőér utcában megtartott selejtezőtornán a hazaiak a német Würzburg vasárnapi leiskolázásával biztosították be elsőségüket triójukban.


A tudáskülönbség a mérkőzés elején nem jött ki azonnal, az álmos kezdést követően aztán lassan beindult a Honvéd-henger. Különösen - a második félidőben már pihenő - Szivós Márton volt elemében, aki az első negyedben háromszor is eredményesnek bizonyult, s végül négy gólig jutott, de remekelt Tóth Márton és a válogatott center, Hárai Balázs is, a fiatalok közül pedig az öt találattal záró Angyal Dániel dicsérhető a leginkább. A rivális ugyanakkor összesen négy gólra volt képes, és sokat elárul az erőviszonyokról, hogy csak a harmadik negyed hajrájában, 23 percnyi játék után, 17-0-nál szépített a Würzburg - a Honvéd-védelem sziklaszilárdságának bizonyítékaként is.
Mindkét mérkőzésének megnyerésével a magyar gárda csoportgyőztesként lett tagja a LEN Kupa örökébe lépett Eurokupa nyolcaddöntős mezőnyének. Az állva maradt együtteseket jövő vasárnap sorsolják össze párokba.


LEN, Eurokupa, N-csoport
Groupama-Honvéd - Würzburg (német) 21-4
Korábbi eredmények: Würzburg – Sturm Csehov 4-16, Sturm – Groupama-Honvéd 12-15
A csoport végeredménye: 1. Groupama-Honvéd 6 pont, 2. Sturm 2002 3, 3. Würzburg 0. Az első kettő folytathatja a 16 között.


(MTI)