AD-blacklist1

2020
feb.
05

Autóbalesetben meghalt Halgas Tibor volt NB I-es futballista

Írta: szerk-OGY

Halgas leadTragikus kimenetelű autóbaleset történt kedd este kilenc óra előtt a ferihegyi repülőtérre vezető úton, két autó karambolozott. A balesetben egy ember meghalt, mint később kiderült, Halgas Tibor, volt NB I-es futballista, aki játszott a Ferencvárosban, a Videotonban és a Diósgyőrben, az utóbbi időben a Merkapt SE fiatal futballistáival foglalkozott.

 

Halgas a Fradiban nevelkedett, 20 éve mutatkozott be a nagycsapatban, majd több profiklubnál is megfordult, legutóbb az NB III-as Rákosmenténél, 2014-ben.

 

   HalgasA Diósgyőr, amelynél összesen hat évig szerepelt Halgas, már jelezte, hogy játékosai gyászszalaggal lépnek pályára szerda este a Felcsút elleni meccsen. Az NB I-ben hétközi fordulót rendeznek a napokban, valószínűleg mindenhol megemlékeznek az elhunyt futballistáról.

 

   Halgas Tibort négy év kötötte Kőbányához is: a Merkapt SE-ben az utánpótlás nevelésében jeleskedett. 2016-ban került a Merkapt SE-hez, ahol a U7, majd az U9 és az U11 korosztályt szervezte meg. Vezetésével a különféle korosztályos bajnokságokban nagyszerű eredményeket hoztak tanítványai.

 

   Halálhíre a 10kerkult.hu szerkesztőségét is megrendítette. Nincs messze még az a tavaly decemberi nap, amikor a Merkapt Sportközpontban rendezett mikulás ünnepségen minden kis játékosának adta át az ajándékokat, miközben néhány kedves szóval, szeretettel, biztatással értékelte éves teljesítményüket.

   Halgas merkapt foci 199

  Tanítványaival a 2016. évi nyári sporttáborban

 

  Halgas Tibor 2016-ban így nyilatkozott magáról a nyári edzőtáborban:

  

  „A fociba belenőttem, vidéken, Pilisen nőttem fel, s naponta rúgtuk a bőrt a barátokkal. Nyolc évesen igazoltam le a Ferencvárosba, s 18 évesen ott mutatkoztam be az élvonalban, s magyar bajnoki címet is nyertem velük. Egész életem a futball volt, játszottam a DVTK-ban, a Videotonban, majd a másodosztályban több csapatnál is. Egy idő után eljön az, amikor dönteni kell az aktív játék vagy a szakmai oldal között. Én beláttam, hogy kiöregedtem, s át kell állnom a másik oldalra, Tanultam, képeztem magam, s a felnőttek után kihívást jelentett, hogy mire lennék képes a gyerekekkel.”

 

Emlékét megőrizzük!

 

(forrás: index.hu; 10kerkult.hu)

fotó:10kerkult.hu/archív