AD-blacklist1

2019
aug.
30

Senior atléták parádés versenye

Írta: Oszvald György

Senior atletika 1209leadÚj helyszínen rendezte meg a Fortuna SE a már hagyományos, idén 28. Senior Atlétikai Pályaversenyét augusztus 10-én. A mezőny – a korábbi évekhez hasonlóan – lelkiismeretesen és sportszerűen küzdött az érmekért, a helyezésekért, de, mint korábban is, a részvételt fontosabbnak tartották.

 

 

 

Bár kétségtelen, hogy hiányzott az Ikarus pálya hátsó füves traktusa, mely a kalapácsvető versenyszámoknak, köztük a nehéz kalapácsnak biztosított helyszínt (ennek hiánya a szeptemberi senior EB-re készülő kalapácsvető Benes Magdolnát érintette eléggé érzékenyen), a Budapesti Honvéd SE atlétikai centruma képes volt a hagyományos atlétikai versenyszámok lebonyolítására. A rendezés színvonalas volt (köszönhetően Magyar Mária, a Fortuna SE elnökének és a közreműködő önkénteseknek), a Budapesti Atlétikai Szövetség hivatásos versenybírói kifogástalanul tették a dolgukat, s ami talán leglényegesebb, hogy a versenyzők ellátását (üdítők, kávé, étkezés) a Kőbányai Sportszövetség és a Fortuna SE önkéntesei nagy figyelemmel, s gondossággal végezték. A verseny ideje alatt orvosi ügyelet működött.

 

Senior atletika 191

  A megnyitó résztvevői és jobbról: Széles István, Nagy Attila, Radványi Gábor

 

A versenyen 117 fő (51 női és 66 férfi versenyző), összesen 199 versenyszámban indult. Ezek a több távon megrendezett síkfutás, a gyaloglás, a gátfutás, az ügyességi számok között a magasugrás, távolugrás, hármasugrás, rúdugrás, míg a dobószámokban a súlylökés, a diszkoszvetés, a gerelyhajítás szerepeltek. A korosztályok kategóriái 5 éves közökkel voltak besorolva.

   A kora délelőtti hőség sem riasztotta el a senior atlétákat, hogy a futópályán felsorakozva meghallgassák Radványi Gábor, Kőbánya sportért felelős alpolgármestere megnyitóját, majd Széles István, egykori magasugró országos bajnok, a Kőbányai Sportszövetség elnökségi tagja köszöntéjét.

 

   Senior atletika 345A rövid, frappáns beszédek után azonnal a rajthoz szólították a 3 km-es gyaloglás és 3000 m síkfutás mezőnyét (képünk). A benevezett versenyzők megkapták a rajtszámaikat, eldördült a rajtpisztoly, s ki-ki a maga tempójában teljesítette a távot. Megjegyezzük, hogy az éppen nem bemelegítő és versenyző sporttársak az utolsónak célba érkezőt is türelmesen megvárták, s ovációval köszöntötték. A továbbiakban a versenykiírásban szereplő időrendben zajlottak a versenyek. (Előfordult, hogy egyes, több számban induló sportolónak egy időben két helyszínen is „pororondra” kellett volna lépnie. Többnyire a futószámokban résztvevők dobószámai estek egybe. A versenybírók megoldották a feladatot: türelmesen megvárták, hogy a másik számához is elérjen a versenyző, besorolták a megfelelő helyre, biztosítva a másik számban is az eredményét. (Ha lehetne, ezekért a gesztusokért fair play díjat adnánk a versenybíróknak! -a szerk.)

  Senior atletika 005

  A KNSE sr versenyzői

 

   Meg kell jegyeznünk, hogy a versenynek egy nagyon kedves színfoltja is volt. A szomszédos XVI. kerületi Kertvárosi Nordic Sportkedvelő és Életmód Egyesület (KNSE) népes, 13 fős küldöttsége Bisztrai György vezetésével sok-sok vidámságot is hozott a küzdelmekbe. Futószámok, gyaloglás, dobószámok voltak a versenyszámaik, s bár 30 oC körüli volt a hőmérséklet a tűző napon, vidáman vették az akadályokat.

 

   Senior atletika 999A másik kuriózum a két rangidős atléta részvétele:

Gyuláról Kovács István bácsi (92 éves),

a hölgyeknél pedig a külföldről érkező, Fortuna alapító tag Wissinger Zsuzsa (85 éves)

tudhatta magáénak a legidősebb versenyző címet (képünk).

 

    Meglepetés volt, hogy a fiatalok közül sokan éltek a versenyzési lehetőséggel, s velük tartottak gyermekeik is.

   Ez a korosztály a versenykiírás szerinti alsó határt, a 30. életévet éppen hogy csak betöltötte. („Résztvevők: 30 év feletti férfiak és nők, felső korhatár nélkül” -a szerk.)

 

Senior atletika 1503

 

Senior atletika 1705   

   Többek kérésére – mivel a koradélutáni órákban már máshol volt programjuk – a rendezők rugalmasan megoldották az eredményhirdetést és az emlékérem átadását. Potos Ilona, a Kőbányai sportszövetség elnöke, a már hitelesített jegyzőkönyvekből korosztályonként hívta a dobogóra a versenyzőket. Senior atletika 898Az érmeket Széles István és Nagy Attila a Kőbányai Önkormányzat sport referense adták át. Előfordult, hogy több versenyző is éppen egy másik versenyszámban küzdött még a dobogóért, így az eredményhirdetésben itt beiktattak egy szünetet; – nem kellett izgulni, amíg ők befejezték a sorozatukat, és sorra kerültek, a többiek a többféleképpen is variálható ebédet költötte el az árnyat adó sátrak alatt.

 

   Az érmek átadása alkalmából egy meglepetéssel is készültek a szervezők. Elfogadta meghívásukat Várhegyi György szobrászművész, aki az érmeket készítette az első húsz versenyre. A ma már muzeális ritkaságnak számító érmekből hozott magával több darabot is, s ezeket a fiatalabb sportolók kapták ajándékba.

 

   (képünkön Potos Ilona mutatja a régi érmeket)

 

 

   A győztesek és eredményeik  ITT  olvashatók.

 

   A cikkhez képgalériák tartozinak: a versenyek fotói  – ITT  és ITT , az eredményhirdetés ITT tekinthető meg.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas