AD-blacklist1

2017
nov.
14

Kerekesszékes vívó-vb mérleg

Írta: szerk

vb leadBefejeződött a november 7-12-e között Rómában megrendezett kerekesszékes vívó-vb., melyen a magyarok mind egyéniben, mind csapatban szép eredményeket értek el. A győzelmekből a kőbányai Törekvés SE vívói is kivették részüket.

 

 

A Törekvés SE honlapján olvasható az összefoglaló

 

   „Már az első napon (november 7-én -a szerk.) titkon reménykedtünk, hogy összejöhet az aranyérem. Az első nap Osváth Richárd (edzői: Beliczay Sándor és Szirmai Benedek) nyitotta a versenyt tőrben. Nehezen indult, Ricsin látszódott, hogy picit nyomasztja az esélyesség terhe, ám ahogy haladt a verseny annál jobb formába lendült riói ezüstérmesünk. Az elődöntőig simán menetelt, majd orosz ellenfele ellen komoly hátrányból felállva jutott a döntőbe. Ott a hazaiak versenyzője Betti ellen kiélezett mérkőzésen az olasz 14-12-re is elhúzott, ám Ricsi megint megmutatta mekkora küzdő és micsoda klasszis, fordított és világbajnok lett!


   Másnap Hajmási Évi (edzői: Beliczay Sándor és Szirmai Benedek) szintén tőrben szállt harcba. Évi szintén asszóról asszóra egyre jobb és ami talán most még fontosabb volt, egyre fegyelmezettebb vívást mutatott. A táblán gyönyörű vívással verte koreai, majd ukrán ellenfelét. Az elődöntőben következett a többszörös paralimpiai bajnok hong-kongi Yu. Évi parádés vívással győzött és döntőbe jutott. A döntőben az előző napon párbajtőrben világbajnoki aranyérmet nyerő Krajnyák Zsuzsi volt az ellenfel. Zsuzsi duplázott, ami azt jelentette, hogy Évi a fantasztikus ezüstérmet nyerte!

 

   Közben Ricsi elkezdte kardban a versenyzést is. Erdei Péter tanítványa érthetően fáradt volt, hisz gyakorlatilag 12 órája volt kipihenni a tőr napot. Ricsi megint bizonyította, hogy amikor nagyon kell, akkor odateszi magát. A táblán ukrán francia és görög ellenfelét legyőzve ismét vb-döntőt vívott. Ellenfele ellen ismét hátrányból állt fel, ám most sajnos 14-14-nél nem ő adta az utolsó tust. Ezzel egy csodálatos ezüstérmet is hazahozhatott!

   Másnap Hajmási Éva (edzője: Erdei Péter) kardban próbálta megismételni előző napi teljesítményét. Évinek sajnos a táblán nem volt szerencsés a sorsolása, de így is minden dicséretet megérdemel az 5. helye.

   Férfi tőrcsapatunk Ricsivel az élen a bravúros 5. helyet szerezte meg. A férfi kardcsapat Osváth Richárddal és Zsolnai Sándorral a csapatban a 7. helyen végzett.

   

vb para noi torcsap

 

  Utolsó napra maradtak a női tőrcsapatok küzdelmei. Itt a Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Fóris Erika alkotta csapatunk (képünk) az elődöntőben egyetlen tussal maradt alul az orosz csapattal szemben, ezután a bronzmérkőzésen magabiztos vívással győzték le Hongkongot és nyertek bronzérmet.

 

   Ezzel szakosztályunk versenyzői összesen 1 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet nyertek.”

 

A vb félidőben adott nyilatkozatokat pedig a hunfencing.hu oldalon találtuk meg.

 

   vb eviHajmási Éva: „Nagyon örülök az eredményemnek, mert világbajnoki egyéni érmem még nem volt, így dobogó volt a fő cél. Az, hogy döntőt vívhattam csodás dolog a számomra! Rengetegen drukkoltak nekünk, ezúton is köszönöm mindenkinek a gratulációt! Továbbá Beliczay Sándor edzőmnek, Szirmai Benedek segédedzőmnek, az egész törekvéses Csapatnak, és a Nagymamámnak is hálás vagyok a sok segítségért! Igazi csapatmunka volt! De nincs vége, még hátra van a kard egyéni, és a tőrcsapat is!”

 

   vb ricsiOsváth Richárd

„Annyira rövid idő telt el a döntő óta, hogy még nem ülepedett le bennem, örüljek az ezüstnek, vagy bánkódjak, hogy egyetlen tuson múlt az arany. Később biztosan már csak jó érzések lesznek bennem, hiszen a tőr első hely után egy nappal a kard második hely azért nem olyan rossz. Menetközben szinte a riói paralimpián éreztem magam: a negyeddöntőben megint a francia Lemoine, az elődöntőben pedig a görög Ntunisz jött, s ezúttal is legyőztem őket. A döntőben viszont most nem az ukrán, világranglista egyes Demcsuk várt rám, hanem az orosz Shaburov, de mivel a nyolcban már mindenki nagyon erős, könnyű asszóra nem számíthattam. Nem is lett az, sőt… 9-8-nál vezettem utoljára, aztán 9-11, 10-13, 12-14, s máris abban a helyzetben voltam, mint kedden, a tőr döntőben. Valahonnan merítettem egy kis plusz erőt, elővettem a harcos énem, de 14-14 után most nem az enyém volt az utolsó találat. Sohasem jó így veszíteni, nemhogy egy világbajnoki döntőben, de úgy érzem, összességében büszke lehetek a mai teljesítményemre is. A csoportmeccsekkel együtt 11 mérkőzésem volt ma, tegnap végigvívtam a tőr egyénit is, nem tagadom, jól fog esni egy kis pihenő. Szerencsére a magyar csapatnak így is jó napja volt, ezúton is gratulálok Krajnyák Zsuzsinak az újabb aranyéremhez, klubtársamnak, Hajmási Évinek pedig a vb-ezüsthöz!”

   

fotók: Törekvéls SE; hunfencing.hu

 

Álljön mellénk, támogassa fejlődésünket! Részletekért katt a képre!

tamogato tabla 400px