AD-blacklist1

2017
aug.
28

Jövőre öt napos lehet a Tüker SC teke kupája

Írta: Oszvald György

1st TUKER 5leadMinden szempontból pozitív mérleggel zárt a III. Tüker M. SC Kupa augusztus 13-án. A tapasztalatokról Szegedi Béla szakosztályvezetővel beszélgettünk néhány nappal a közel 150 versenyző több ezer gurítása után.

 

 

 

 

Kétségtelen, nagy szó, ha egy szakosztály meg tud őrizni egy kezdeményezést, az országos versenyt meg tudja ismételni. Ha a harmadik rendezvényre is beérkeznek a nevezések, talán már hagyományról is beszélhetünk. S erre jó esély van, hiszen többen is mondták, jövőre is eljövünk! Éppen ezért kértük meg Szegedi Bélát, a Tüker M.SC teke szakosztályának vezetőjét, elemezze velünk a kupát.

 

   1st TUKER 102xHogyan értékeli néhány nap eltelte után – a tapasztalatokat megbeszélve sporttársaival is – a kupát?

   – Miután a harmadik alkalomról beszélünk, a résztvevők mindegyike úgy fogalmazott, hogy „a megszokott magas színvonalú volt a szervezés és a lebonyolítás”. Tény, ennek a minősítésnek nagyon örülünk, s az már most biztos, nehéz lesz felülmúlni az idei rendezést. (képünkön Szegedi Béla)

   – No, akkor aprózzuk egy kicsit! Ha valaki hosszabb időre beül a csarnokba, azt látja, hogy egy csapat versenyez, egy melegít, a pályák mögötti székeken 8-10 fő néző ücsörög, a társalgóban pedig hol többen, hol kevesebben beszélgetnek egy-egy sör vagy üdítő mellett, s közben azért vetnek néhány pillantást a pályákra is. Az ember azt várná, hogy ettől jóval több néző kíváncsi a gurításokra…

   – Ennek az a magyarázata egyfelől, hogy bár korszerű a csarnokunk, a pályákkal párhuzamosan nem építettünk ki nézőteret. Nem is nagyon szokás, a közönség inkább a gurítóhelyek mögött helyezkedik el. Másfelől pedig egy pontos időrendet készítettünk a pályabeosztásra. Ezt mindenkinek megküldtük, s így percre pontosan tudták a csapatok, melyik nap hány órakor kerülnek sorra. Ehhez viszonyították, hány órára kell megérkezniük, beszámítva a bemelegítést is. Ugyanakkor az is igaz, nem ment mindenki azonnal haza, ha befejezte a versenyt, szívesen maradtak a társalgóban.  

   – Apropó, beosztás. Láttam olyan esetet, hogy férfi-női vegyes csapat lépett pályára. Ilyenkor mi történik? A hölgyek – gondolom – a férfiakkal azonos elbírálás alá esnek.

   – Részben igaz csak, mert a csapatversenyben valóban nem különböztetjük meg őket, de egyéniben a nők közé vannak besorolva, s értékelve. Az lényeges viszont, hogy ugyanabban a kategóriában, például a szuperligában, ahol a csapattal indult. Itt jegyzem meg, hogy jövőre szeretnénk majd pontosítani a versenykiírás kategóriába sorolás részét olyan esetek szabályozására, amikor a benevezett csapattag helyett – betegség vagy bármi más ok miatt – másik játékos jön.  

   1st TUKER 93xKiemelne egy-egy nagyon kellemes és talán tanulságként szolgáló, kevésbé szívderítő esetet?

   – Azt már a beharangozó cikkhez is elmondtam, hatalmas meglepetés volt a nevezők száma, bőven többen voltak, mint ahány helyünk volt. Tizenegy játékosunk mondta, lemondanak az indulásról a vendégek javára. Ide sorolom azt is, hogy volt csapat, amely egy nappal a határidő után küldte el a nevezését, s korábban, éppen a létszám okán, ezt tudtam tolerálni: befogadtam a nevezést. Most ezt nem tehetettem meg, pedig egy nagyon jó csapatnak kellett nemet mondanom. Ha úgy vesszük, ez egyben kellemetlen is. Innen nézve, ha jövőre is így alakulnak a nevezések, lehet, hogy már szerda délutánra is kell sorsolni csapatokat, így öt napos lehet a tornánk!

   De ennél talán érdekesebb, hogy miért tartjuk távolabb a közönséget a pályától. Volt egy eset, ahol tényleg az utolsó gurításon múlt az első hely sorsa. A szurkolók be is mondták ezt, ami megzavarta a versenyzőt, hibázott, s második lett. Ő maga ugyan elismerte, hogy elrontotta a gurítást, de vajon mi lett volna akkor, ha a sporttársak fegyelmezettek, s csendben maradnak, hogy tudjon a versenyző koncentrálni.

   – A versenykiírás a tavalyihoz képest annyiban biztosan változott, hogy 120 gurításra írták ki a kupát. Azt hallottam a játékosok beszélgetéseiből, hogy ennek örültek. Vajon miért? Ha többet kell gurítani, jobban el lehet fáradni. Nem így van?

  – Ott kezdeném, hogy a gurítás számának 120-ra emelése az élvonalbeli játékosok számának növekedését hozta, ami viszont a verseny színvonalát emelte. De az is igaz, hogy olyan csapatok is neveztek (Kecskemét, Pécs például), akik eddig nem jöttek hozzánk, most igen, s csak ámultak, hogy milyen csodás, négy pályás csarnokunk van! Ez már önmagában minősíti a kupánkat. Másfelől a 100 gurítás két pályára van kitalálva, a 120 pedig eloszlik a négy pályára. Ugyanis a kiírás 4x30 gurításra szól (pályánként 15 teli és 15 tarolás), így mindenki mindegyik pályán gurít. A pályacseréket pedig egy jobb ritmus kialakítása is indokolja. A 100-asnál a 25 teli gurítás hosszú. A 120 gurítás esetén, például a tarolásnál gyorsabb a játék, igaz, jobban is kell koncentrálni; ha itt 2-3 üreset gurítok (azaz nem ütök bábut) gyorsan elfogy a 15 lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy a 12 perces időkeretet könnyebb betartani.

   3dik TUKER CUP 111x

 

   – Azt még mondja el, kérem, mi történik, ha a díjazott, például egy kategória első helyezettje elmegy, mielőtt kiderülne, hogy ő nyert. Hogyan kapja meg az érmeket, a kupát?

   – Elsőként azt szeretném elmondani, hogy amikor egy csapat befejezi a versenyét, túl azon, hogy a szabály szerint bemondjuk a hivatalos jegyzőkönyvi teljesítményét, minden tagja egy emléklapot kap. Volt rá példa, hogy azt hitték, ez az oklevél vagy azon csodálkozott, hogy 470 fa eredményére is kap emléklapot. Nos, ez egy elért eredménytől független figyelmesség, hogy emlékezzen rá minden egyes résztvevő, ezen a versenyen ott volt. A díjak átadása pedig mindig személyesen történik. Aki itt tud lenni, megkapja a meghirdetett időpontban. Ha nem, akkor több lehetőség is van. Például valamelyik csapatunk éppen a nyerteshez utazik, elviszik nekik, budapesti nyertes esetében akár én magam viszem el, s adom át a díjat. Előfordul a visszája is, hogy a nyertes jön Budapestre játszani, ilyenkor is el tudja vinni valaki a szervezők képviseletében az érmeket és a kupát.

 

3dik TUKER CUP 051x

 

Cikkünkhöz képgalériák tartoznak:

Szegedi Béla fotói ITT, a 10kerkult.hu fotói pedig IDE kattintva nézhetők meg.

Az eredméynek IDE kattintva tekinthetők meg.

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY