AD-blacklist1

2017
máj.
04

A hármas szám varázsa

Írta: Oszvald György

ovisport 3tusa leadA Kőbányai Óvodás Sportnapok látványos, minden izmot megmozgató és sok ügyességet kívánó atlétikai fordulóját rendezték meg a Kocsis Sándor Sportközpontban éprilis 28-án. Síkfutás, kislabda dobás és távolugrás szerepeltek a programban.

 

 

Ha a számmisztikával akarnánk jellemezni a fordulót, azt mondhatnánk, szimbolikus jelentősége van a 3-as számnak. Három futópálya, három távolugró helyszín és három kiépített kislabda dobó pálya várta a 18, azaz 6 x 3 óvoda csapatait.

 

   ovisport 3tusa 222No, de a gyerekek ezzel az érdekességgel foglalkoztak legkevésbé. Előre megkomponált rend szerint váltották egymást a három csapatos egységek a helyszínek között. A versenybírói, jegyzőkönyvvezetői teendőket ezúttal is a sportközpont dolgozói látták el. 

   A szervezés magában hordta a gyors lebonyolítás lehetőségét, s ezzel éltek is a csapatok. A kislabda dobásnál méterenként volt kibólyázva a dobósáv mindhárom pályánál, így nagy pontossággal lehetett mérni a dobások hosszát.

 

   ovisport 3tusa 045A távolugrásnál meg kell jegyeznünk, hogy a valójában helyből távolugrásról van szó. A focipályát övező salakos futókör mellett ugyanis nincs ugrógödör, ezért a szervezők három nagyméretű habszivacs tornaszőnyeget helyeztek el a lelátó előtti füves részen. A megoldás ötletes, a mérés is megoldott volt, igaz, néha elcsúszott a szőnyeg vagy a mérőszalag. A gyerekeknek az viszont nehézséget okozott, hogy a az elugrás a süppedős és így labilis egyensúlyi helyzetet okozó szőnyegről történt. Szerintünk jobb eredmények születtek volna, ha a kicsik elugróhelyét a talajon, kb.: 40-50 cm-re jelülték volna ki. Az érkezés mindenképpen a szőnyegre történt volna, tekintve, hogy az ugrások átlaga 120 – 140 cm között volt.

 

   ovisport 3tusa 111A futásnál történt egy kedves, mindenképpen fair play díjat érdemlő eset. Az egyik csapatnál úgy adódott, hogy az utolsó futásra csak két gyerkőc jutott. A célvonalnál várakozott a versenyben soron következő óvoda, s mivel óvónénijük a rajtnál nem látott három indulót, jelt adott a gyerekeinek, hogy fussanak a rajthoz és ott sorakozzanak fel. Igen ám, de arra senki sem gondolt, hogy az ovisok a salakon futnak majd. Így a futamot elindító versenybíró sem, ezért a két, időre futó gyereknek kerülgetni kellett a velük szemben futó társaikat.

   A megoldás egyszerű volt: teketória nélkül újra futották – immár tiszta versenypályán – a 30 méteres távot. Sportszerű megoldás volt.

 

   Arról is kell szólni, hogy az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyt. Meglehetősen hűvös, szeles volt az idő és lógott az eső lába is. Amíg a versenybírók megállapították a sorrendet, a többiek kirakták az asztalra az érmeket, az ajándékokat, s az ovisok a szüleikkel, szurkolóikkal együtt a lelátón foglaltak helyet. Jó volt végignézni a bőven 200 fő feletti társaságon.

  ovisport 3tusa 000

 

   Megérkezett az eredménylista, s Nagy István, a sportközpont vezetője hívó szavára Radványi Gábor alpolgármester átadta az érmeket – az első hat helyezettnek a kupákat is – a szegélynél felsorakozott ovisoknak. Készültek a fotók, pergett az eredményhirdetés, amely időben, még a lezúduló eső előtt befejeződött.

 

A forduló végeredménye:

 

ovisport 3tusa 619

  1. Gyöngyike Óvoda 

 

2. Mocorgó Óvoda, 3. Mászóka Óvoda, 4. Csupa Csoda Óvoda, 5. Csodapók Óvoda, 6. Gézengúz Óvoda, 7. Zsivaj Óvoda, 8. Gyermekek Háza Óvoda, 9. Rece-Fice Óvoda, 10. Bóbita Óvoda, 11. Hárslevelű Óvoda, 12. Gépmadár Óvoda, 13. Csodafa Óvoda, 14. Kékvirág Óvoda, 15. Kincskeresők Óvoda, 16. Kiskakas Óvoda, 17. Aprók Háza óvoda, 18. Gesztenye Óvoda.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY