AD-blacklist1

2017
már.
04

Új helyszínen az ovisok versenye

Írta: Oszvald György

Ovisport terem 018 leadMiután a Kőbányai Óvodás Sportnapok szervezését átvette a Kocsis Sándor sportközpont, a február 25-ei alkalom volt az első, hogy új helyszínt avattak 18 kőbányai óvoda gyerekei. A paralimpikonok vívócsarnok adott otthont a teremben rendezett váltóknak, sorversenyeknek.



Előre bocsájtjuk, hogy az óvodások versenyével egy időben zajlott Kőbánya kiemelkedő, részben a kerület alatt húzódó pincerendszerben rendezett futóversenye, s ennek okán kénytelenek voltunk „osztódni”. Ott a rajtok egy részéről, itt a kicsik eredményhirdetéséről maradtunk le. Elnézést kérünk ezért.

 

 

Ovisport terem 285   Amit viszont a vívócsarnokban láttunk, felülmúlta előzetes elképzelésünket. Azt tudtuk, hogy a terem kisebb, mint a Szent László Gimnázium tornaterme, s kíváncsiak voltunk, hogyan oldják meg ezt a gondot. Nos, Nagy István igazgató (képünk) és csapta remekelt.

 

   Lekerítettek egy szűk egyharmadot; itt szurkolhattak a szép számban megjelent szőlők, testvérek, barátok. Rövidebbre vették a pályák hosszát, ami ugyan több hibázási lehetőséget adott, de felgyorsult a verseny.

 

  A versenybírók és technikai segítők a sportközpont munkatársai, alkalmazottai voltak, sárga pólójuk kiemelte őket a többiek közül. Az egyes versenyek eszközeit, műtárgyait gyorsan, szakértelemmel helyezték ki vagy éppen szedték össze, teret adva az új versenyszámoknak.

   Itt jegyezzük meg, hogy Nagy István oroszláénrészt vállalt a szervezésben: vezette programot, konferált, szabályokat ismertetett, szurkolásra buzdította a szülőket, gyakorlatilag mindere és mindenkire figyelt.

 

   Ovisport terem 418Az előfutamok során kialakult aza sorrend, ami eredményeként hat óvoda a kisdöntőben (13-18. hely), hat a középdöntőben (7-12. hely) és hat a nagydöntőben (1-6. hely) szerepelt. Ez utóbbi fordulóban a „frizbiültetés”, a „láb alatt bújás” és a „labdaültetés” feladatokat kellett teljesíteni.

   Ovisport terem 346A verseny dobogós helyezettjei voltak: 1. Mászóka Óvoda, 2. Gyöngyike Óvoda, 3. Gézengúz Óvoda. 

  

   Az ovisok versenyén eltöltött idő alatt azt tapasztaltuk, hogy zökkenőmentesen, jó hangulatban teljestették a gyerekek a feladatokat, ha valami elgurult, azt összeszedték, ha rontottak, azt megismételték, azaz maximális alázattal, a fair play szellemében versenyeztek.

   Jelen voltak és díjalkat, érmeket adtak át Farkas-Gáll Gizella, az önkormányzat sport referense és dr. Mátrai Gábor önkormányzati képviselő, a Humánszolgáltatási bizottság elnöke.

   

Ovisport terem 312

 

   Jó hangulatú, jól szervezett, családias légkörben zajló küzdelmeknek lehettünk tanúi, ahol az óvónők jobban izgultak, mint a gyerekek, s megmaradt a játék elsődlegessége is.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik  -  ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY