AD-blacklist1

2017
feb.
08

„Bajnok vagyok, az is maradok” – Risztov Éva visszavonul

Írta: szerk

re leadRisztov Éva, a Kőbánya SC olimpiai bajnok hosszútávúszója visszavonul. Az 1985-ös születésű Risztov az ATV-n hetente jelentkező Hajdú Péter műsorának vendégeként beszélt arról, hogy másodszor is befejezi. A műsor vasárnap kerül adásba. 

 

 

 

„Elértem az álmomat, hogy olimpiai bajnok legyek, és ma már más dolgok érdekelnek. Egy menedzsmentcégnél kezdtem el dolgozni, ahol sportdivíziót indítottak. Egyelőre gyakornok vagyok, később pedig sportmenedzserként folytatom a karrierem. Nagyon szeretek kommunikálni, így ez nekem való terep lesz” – idézik Risztovot, aki Londonban 10 kilométeren nyert olimpiai bajnoki címet.

 

   Risztov négy olimpián vett részt, 2000-ben Sydney-ben még csak tanulni, a légkör megszokása miatt vitték ki.

   A 2004-es olimpia egyik legmegrázóbb pillanata viszont az volt, amikor a 400 vegyesen elért negyedik helye után az akkor még hódmezővásárhelyi színekben versenyző Risztov zokogott a kamerák előtt, mert hiányoztak neki a szülei. Csalódott volt, mert olimpiai bajnok akart lenni, és nem jött össze neki. A 2003-as vb-n ugyanis már három ezüstérmet is szerzett, és szeretett volna előre lépni.

   2005-ben visszavonult, de mint később kiderült, csak átmenetileg, mert a 2011-es sanghaji vb-n visszatért, de már nem medencés, hanem a nyílt vízi úszásban. Előkelő helyről zárták ki, végül az utolsó pillanatban szerezte meg a 2012-es olimpiára a kvótát.  

   A Hyde Park tavának tizenkilenc fokos vizében – az esélyesek közül többen nem bírták ezt a hűvöset – ő úszta le leggyorsabban a tíz kilométert. A versenyen öt, egyenként két kilométeres kört tettek meg az úszók. Risztov az elején élre állt, és egy ellenőrző pontot leszámítva végig vezetve lett olimpiai bajnok.

 

Az index.hu cikke  ITT  olvasható

 

Fotó: Huszti István / Index, nemzetisport.hu