AD-blacklist1

2011
szep.
29

A Szent László a király

Szerző: Oszvald György

 

nk-3foci2 126Kettős győzelem a 41. Nemzetközi Sporttalálkozó zárónapján. A fiúk labdarúgásban győzedelmeskedtek a lányok röplabdában arattak diadalt. Ezzel a teljesítménnyel a fiúk – mindhárom napon első helyen végezve – nyerték az összetett versenyt, a lányok kiváló hajrával, a Konrad Lorenz Gymnasiummal holtversenyben végeztek az élen.

Bõvebben

2011
szep.
29

Egy győzelem, egy vereség

labdaAz első félidőben még tizenegy góllal vezetett az FTC női kézilabda-csapata a Vác elleni szerdai rangadón, de a második játékrészben ebből jócskán leadott. A két pontot így is sikerült hazai pályán tartani, amivel a tabella második helyére ugrott az együttes.

Bõvebben

2011
szep.
28

Hullámlovagok a Széchenyiből

Szerző: Oszvald György

 

nk-2 051leadMerthogy hullámok voltak a 41. Nemzetközi Sporttalálkozón. A magyarok szemszögéből azoknak is a csúcsa. Szinte nem volt versenyszám, amelyben ne állt volna Széchenyis versenyző a dobogó valamely fokán. Sőt!

Bõvebben

2011
szep.
27

Sarah Geiger az első nap sztárja

Szerző: Oszvald György

nk-1a 162A Honvéd Dózsa György úti atlétikai pályája német szótól volt hangos szeptember 27-én. Kezdetét vette a 41. Nemzetközi Sporttalálkozó, melynek házigazdája az idén a Szent László Gimnázium. Kétségtelen, Sarah Geiger (Geislingen) nemcsak csinosságával aratott a nyitónapon. Három egyéni aranyérme mellé egy ezüstöt is begyűjtött.

Bõvebben

2011
szep.
27

A matt előtt berosálok!

Szerző: Oszvald György

 

a 194Ezt a lépést nemigen lehetne megjátszani, ha Krustulovic Alex az ellenfél a sakktáblánál. Mindegy, mikor jön el a mattfenyegetés, az bekövetkezik, akár mit is lépne az ellenfél. Alex verhetetlen! Szeptember 26-án a koraesti órákban mégis sikerült mattolni a nyolc éves Európa-bajnokot a Kőrösi Csoma Kulturális Központ aulájában.

Bõvebben