AD-blacklist1

2012
jan.
25

Három hét kilómétergyűjtés

Szerző: Szerk.

cs ksc-swim 184A Kőbánya SC úszó-szakosztályának legjobbjai január 20. és február 10. között magaslati edzőtáborban vesznek részt. A tábornak Mexikó, a tengerszint felett 2000 méter magasságban fekvő San Juan Potosi ad otthont.

Bõvebben

2012
jan.
24

Kétszáz gyerek, öt év, egy klub

Szerző: Oszvald György

 

foci 06leadAz OTP – MOL Bozsik intézményi program X. kerületi körzeti tornáját 2011. január 21-én rendezték meg a kőbányai Szent László Gimnázium sportcsarnokában. A program reggel fél kilenckor kezdődött, s délután ért véget. Közben mintegy kétszáz óvodás és általános iskolás focizott a teremben.

Bõvebben

2012
jan.
24

A fiatal sportolók érdekében

Szerző: Szerk.

fociJelentős változásokat hozott a decemberben elfogadott új sporttörvény, az egyik ilyen az amatőr sportolók szerződésére vonatkozik. Ebben komoly érdemei vannak Podolszki Attilának, aki birkózóként 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett.

Bõvebben

2012
jan.
21

Távol-keleti uralkodók

Szerző: Szerk.

GACWTLogo 2012 140Mind a négy számban kínai játékosok diadalmaskodtak a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség új sorozata, a Pro Tourt felváltó World Tour idei első állomásán, a budapesti Syma csarnokban.

Bõvebben

2012
jan.
20

Egységes sportnaptár jöhet

Szerző: Szerk.

asztali naptarEgységes Budapest Sportnaptár kialakítását javasolja a főváros vezetése; az elektronikus rendszerben a verseny- és szabadidősport események is szerepelnének.

Bõvebben