Száz év és még három

Mit is tudunk a kerület múltjából? Ha megkérdezünk találomra 100 kőbányait, hogy tudja-e, hol van a Szent Katalin Gyógyszertár, milyen szerepet játszott Kőbánya történetében, valószínű, 90 százalékuk semmilyen ismerettel nem rendelkezik erről. Egyfelől a patika születésnapja, másrészt a történelmi unikumok okán kértük a tulajdonost, Scheuringné Vincze Juditot egy kis múltidéző beszélgetésre.

   Nem akarom megismételni az interneten vagy könyvekben már megjelent információkat, azt viszont szeretném, ha olyan adalékokat tudnék hozzájuk tenni, amik nemcsak a tények mennyiségét növelik, de emelik a téma értékét. E körbe tartozik a Szent Katalin Gyógyszertár is. Nem a történetét akarom sokadszorra megírni, hanem a múltjában és jelenében is élő ember emlékeiből szeretnék néhányat felvillantani! Ám hadd idézzem itt röviden Judit asszony szavait a család történetéről, melyet a 100 éves születésnap alkalmából, 2009-ben rendezett kiállításon mondott el!

   
   „Számunkra ez jelentős évforduló. Részt vettünk Kőbánya múltjában, részünk van jelenében, s remélem, szerepünk lesz a jövőjében is. Ez viszont már nemcsak rajtunk, de önökön, s utódaikon is múlik. Néhány szót szeretnék mondani a család kőbányai kapcsolatairól. Anyai nagypapánk, Steinburgi Pildner Viktor Fogarasról, Erdélyből származik, 1922-ben vásárolta meg az 1909. február 26-án alapított Szent Katalin Gyógyszertárat. 1923-ban áttelepült családjával Budapestre. Édesanyánk, aki a gyógyszerész mesterséget folytatni volt hivatott, 1925-ben gyógyszerész gyakornokként helyezkedett el nagypapánk patikájában. Majd 1927-ben annak rendje és módja szerint beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ’29-ben gyógyszerész mesteri oklevelet kapott, továbbra is a nagypapa gyógyszertárában dolgozott, és 1933-ban szerezte meg a gyógyszertár vezetésére feljogosító vizsgát.

   Édesapánk, Vincze István a felvidékről jött át Budapestre, 1925-ben ő már túl volt a gyógyszerészgyakornoki éveken. Ugyanezen évben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerészeti karára és ’27-ben szerzett gyógyszerészmester oklevelet. A sors csodálatos beavatkozása révén a nagypapa patikájában kapott gyógyszerész segédi állást. Ő is letette a vezetésre feljogosító vizsgát 1930-ban, majd 1932-ben összeházasodtak: Vincze István és Pildner Melitta.

  A nagypapa már eléggé idős volt, 1936-ban átruházta vejére a személyi jogot a teljes árukészlettel és berendezéssel – így van lefektetve, okmányozva, életjáradék fejében – és ettől kezdve a régi kőbányaiak Vincze-patikaként ismerték a gyógyszertárat egészen az államosításig, 1950. július 28-i, ama bizonyos >fekete péntekig<”.  (képünkön Scheuring Imréné Vincze Judit)

   Újkori történelmünk társadalmi fordulata után az állam pedig visszaadta a régi tulajdonokat, és sokan építették újjá hajdani sikeres vállalkozásaikat – indítottam el a beszélgetést. De Judit asszony azonnal megszakított.  – No, itt álljunk meg! Vissza nem adták, ez ellen tiltakozom! Ezt a házat, ami a nagyapámé volt, közös telken a patikával, a halála után anyám és a nagynéném örökölték. Amikor aztán államosították a patikát, először csak a működési jogot vonták el, majd az ingatlant is államosították a lakóházzal együtt. 1989-ben kegyesen engedték, hogy visszavásároljuk a lakást. Ráadásul meg is gyanúsítottak a készpénzfizetés miatt – ez apám halálának az évében volt –, mondván, azért fizettünk „készpénzzel”, engedménnyel, hogy majd jó pénzért továbbadjunk rajta. Hát, nem így történt! Majd, amikor 1995-ben elindult a patikaprivatizáció, elsőnek jelentkeztünk: a budapesti, köztük a kőbányai patikákat 1996 márciusában hirdették meg. A kikiáltási ár háromszorosát ajánlottuk fel, azért, hogy mi legyünk a győztesek, hogy biztosan a miénk legyen a patika – újra! Tehát, nem visszaadták, megvettük! A lakást és a gyógyszertárat is két-szer vettük meg! Az volt a szerencsénk, hogy a tulajdon eredetét dokumentálni tudtuk, minden papír, okirat, tervrajz meg volt. Kaptunk kárpótlási jegyet a patikáért: az üzletért és a lakóház és patika épület ingatlanért.  A vételhez összefogott a család, azonban a beváltható kárpótlási jegyek a vételárban még 10 %-ot sem képviseltek, a többit magunknak kellett előteremteni kölcsönből.

   – Hát, tetszik látni, ilyen dolgokra gondoltam, amikor azt mondtam, inkább az érdekes, máshol nem fellelhető történetek érdekelnek. Érdekelne az is, lehetett-e 50-80 évvel ezelőtt orvosságokat tartalmazó reklámokkal találkozni? Manapság, amikor a televízió szórja bizonyos gyógyszerkészítmények reklámjait, tanulságos lehet a múltban is „körülnézni.”

    – Nos, maguk már az internet és a televízió világához vannak szokva, ezért talán nem is tudják, hogy a korabeli újságokban bizony megjelentek hirdetések. Talán maga emlékszik még a hajnövesztő szerre? – kérdezte mosolyogva. Tamáskodva ingattam a fejem, igazítottam egyet a szemüvegemen, de sem fej, sem kenőcs nem ugrott be. – Csillag Anna Loreley. Nem mond semmit? Nem emlékszik? Az ezzel reklámozott hajnövesztő szertől egészen a földig megnőtt a haja. 1945 előtt szinte mindennapos reklám volt. (Mentségemre legyen mondva, 1952-ben születtem, s mire érdekelhetett volna bármilyen reklám, Csillag Anna már véglegesen a múlté lett.) Meg volt a Wander gyógyszergyár híres Ovomaltin tápszer reklámja is. Még a hirdetőoszlopokra is kirakták, azokra már emlékszik?

   – Igen, igen, a sokszor díszes tetejű hengerek már számomra is a közelmúltat és a mai valóságot jelentik. Habár, egyre kevesebb van belőlük.

    – Gyógyszert azonban még ma sem szabad reklámozni, ugye, tudja? Pontosabban, a vényköteles gyógyszerek ma sem hirdethetők.

   – És az Aspirin-C? 

   – Ez vény nélkül is kapható, nálunk is van.

   A téma átvezetett egy másik kérdéskörhöz. A magyarok a gyógyszerfogyasztás élén állnak, talán az egész világon. Az újabb kutatások szerint ez is tévedés, alatta vagyunk az európai átlagnak, volt a válasz.

   – De az igaz ugye, hogy ragaszkodunk néhány jól bevált, népszerű termékhez. Nem tévedek nagyot, ha az imént említett Aspirin féleségeket ide sorolom? És mi volt a sláger évtizedekkel ez előtt? Voltak egyáltalán ilyenek?

   – Hát, erre én nemigen tudok válaszolni, azt a gyógyszertár vezetőjétől, Marikától kell megkérdezni. Habár gyógyszerész családban nőttem fel, nem voltunk „gyógyszerevők”.

   Nosza, kihasználva, hogy Marika (Pintérné dr. Borsos Mária – a szerk.) éppen a helyiségben fénymásolt, mindketten várakozva néztünk rá. – Egyfelől az alapvető gyógyszer-kategóriák fogyasztási arányai nem változtak, gondolok itt a fájdalomcsillapítókra, altatókra. Az időszakos betegségek, például a reuma és a meghűlések elleni gyógyszerek kereslete az első helyen áll. Ami talán szembetűnő, hogy a vényköteles gyógyszerek között az antidepresszánsok, stressz oldók fogyasztása növekedett. Ugyanígy van ez a cukorbetegséggel is. A Kalmopyrin feltalálása óta (feltalálója Richter Gedeon gyógyszerész) sláger. A másik oldalról pedig sokan keresik a természetes alapanyagú gyógynövény készítményeket, teákat.

   Judit asszony megjegyzi, hogy a nem vényköteles készítmények iránti kereslet az utóbbi évben erőteljesen csökkent. Ez valószínűleg a jövedelmek-árviszonyok kedvezőtlen változásának következménye. Abban megegyeztünk, hogy a gyógyszerfogyasztási szokások egy az egyben leképezik a társadalmi és jövedelmi változásokat.

   Elgondolásom szerint a gyógyszertár lényegében kereskedelmi tevékenységet végez, ám árukészletének (gyógyszerek) különleges volta és a kiszolgálás felelőssége miatt ez nem vegyesbolt. Judit asszony közbevetése: Nem véletlen, hogy a gyógyszerész diplomát 5 éves egyetemi képzést követően lehet megszerezni, és a beteget kiszolgáló asszisztens érettségivel  majd két éves szakképzés után szerez oklevelet.

Erősíti ezt a gondolatomat, hogy a bizonyos vényköteles gyógyszerek árát az állam támogatja, tehát előfordulhat, hogy egy 3000 forintos kenőcsért csak 3-400 forintot fizetek. Ma az OEP állja a különbözetet. Hogyan volt ez a régmúltban? Hogyan lehetett, lehet megélni a gyógyszerészkedésből? Judit asszony arra figyelmeztet, hogy nem lehet összekeverni a támogatást és az árrést. A gyógyszerésznek már az ő gyerekkorában is el kellett számolni a biztosítókkal. A tényleges ár és a beteg által kifizetett összeg különbözetét az elszámolás után a biztosító kiutalta. Ennek elszámolási rendje van dekádonként. Ez azt jelenti, hogy az eladási árból a támogatást késéssel kapja meg a gyógyszerész, „hitelezi” a biztósítónak (OEP-nek), a „vegyesboltban” ki kell fizetni, amit elviszünk. Az államosításig a forgalom és a biztosítóval az elszámolások is készpénzben zajlottak. Nem emlékszem, hogy a szüleimnek bankszámlákat kellett volna nyittatniuk. Ma viszont bankszámla nélkül nem lehet gyógyszertárat nyitni. (Sőt, semmilyen vállalkozást elindítani – a szerk.)

   Rátérve az árrésre: a gyógyszertár, mint valamennyi kereskedelmi egység az árrés bevételből működik. Az árrés az az összeg, ami a gyógyszer beszerzési és eladási ára között van, mértéke gyógyszerek esetében államilag szabályozott. Árrésből működik egyébként minden kereskedelmi egység, élelmiszer, iparcikkek stb-t forgalmazók, ezeknél azonban az árrést nem írják elő, adja a portékát amennyiért tudja. A gyógyszertárat a gyógyszerész is az árrésből működteti (fűt, világit, használja a számítógépes rendszereket, kezeli a készleteket, fizeti a kapott (pl. banki) szolgáltatások díját, béreket, járulékokat, adókat stb.)

   – Kérdezem én ezeket azért, folytattam a témát, mert a réges-régi, kurblis pénztárgépeket felváltották a számítógépes rendszerek; nemcsak a pénzforgalmat, de raktárkészleteket, sőt, a receptek nyilvántartását is elvégzik, és még sok más funkciójuk is van. Nehéz volt ezekkel a korszerű eszközökkel, módszerekkel megbarátkozni?

   – Először is, hadd mondjam el, hogy még a mai napig megvannak azok a taksák, amelyeken a szüleim összetevők szerint kalkulálták ki a gyógyszerek árát. Hiszen akkoriban túlnyomó részt a kézzel készített orvosságok voltak a szokásosak. Az is igaz, hogy akkoriban nem voltak a maihoz hasonló, egyik napról a másikra történő alapanyag árváltozások. Letaksálták és a taksa szerinti árat ütötték be a pénztárgépbe. És itt kapcsolódik újra az előző téma, mert volt – talán – öt biztosító, az OTI (Országos Társadalombiztosító Intézet), a MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete), a MÁV Biztosító a többire sajnos nem emlékszem, és minden hónapban – még ma is magam előtt látom – anyám csoportosította a recepteket és kiszámolta, melyik biztosítóval szemben mennyi a követelése (képünkön a Judit asszony kezében lévő könyv címlapján édesanyja portréja van).    

   Mindez még kézzel történt, és lám, ma már ezt elvégzi a gép. Az a számítástechnikai cég, amellyel kapcsolatban állunk, komplett rendszert ad, s ez által mind a munka, mind az adminisztráció csökkent, ami a gyógyszerek kiszolgálásával kapcsolatos. Ugyanakkor a korábbiakhoz képest sokkal bonyultabb elszámolási rendszer működik az állami adóhatóság felé, amit gépesítettség nélkül ma már kézzel képtelenség volna elkészíteni. Ehhez külön rendszert kell alkalmazni, működtetni.

    A gyerekkoromban a patikusok nagy tekintélynek számítottak, majd az állami rendszerben sokat vesztett a szakma a presztízséből - kezdtem feszegetni egy érdekesnek ígérkező témakört, a gyógyszerészek társadalmi elismertségét. Mostanában mintha újra nőne a megbecsülés, hiszen sokszor hasznos tanácsot kap a beteg, a gyógyszerészek érdeklődnek, ismeri-e az adott orvosságot. Summa summarum, a tára (a gyógyszertár kiszolgáló „pultja”) mögött állók tevékenysége nemcsak az adagolás dobozra írására korlátozódik. Önök is így látják?

    Judit asszony visszakérdezett: „mondja, hányban született?”  És már folytatta is, merthogy nem egészen úgy van, ahogy látom, túl fiatal vagyok, s talán keveset jártam gyógyszertárba. – Kedvező, amit mond, de messze nem fedi a valóságot, amit gondol. Talán a régmúltban úgy volt, ahogy mondja. Amikor gyerek voltam, a patika berendezése nagyjából úgy nézett ki, mint most, csak az üvegpolcos elválasztó nem volt a beteg és közöttünk. De volt egy kis beszélgető rész, s mondják, a nagyapámhoz úgy jöttek be az ismerősök, hogy megbeszélték a világ dolgait, közben pedig a segédek – ugye, akkor a munka 80%-a manuális volt –elkészítették a gyógyszert. Ez még a háború után is kitartott. Az államosítás hozott itt egy óriási törést. Modern szóval: azt kommunikálták az embereknek, hogy a gyógyszerészek mocskos kapitalisták, kizsákmányolók. Önkizsákmányolók, mondom én, akinek a szülei éjjel-nappali szolgálatot vállaltak. Nem emlékszem rá, hogy valaha is együtt elmentek volna nyaralni. Ugrásra készen álltak, s még azt is elviselték, hogy viccből, de éjjel felcsöngették apámat, hogy van-e víz a piócán? Az államosítással közvetített szemlélettel a szakma elveszítette presztisét. A vállalati központból rendszeresen vegzálták az apámat a volt kapitalistát, hogy munkája minőségében valami hibát találjanak. És ellentétben a közvélekedéssel hihetetlen rosszul fizették a gyógyszerészeket! Ez a szemlélet hosszú ideig meghatározó volt erre a pályára nézve. Nem véletlen, hogy a gyógyszertárak privatizációjakor hiányzott a gyógyszerész utánpótlás, és rohamtempóban kellett megkezdeni az egyetemeken a hallgatói létszámok bővítését.

   Ennek ellenére úgy látom, hogy mióta intenzív a reklámozás, és elhangzik a figyelmeztetés, hogy „A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!” változik a gyógyszerészekről alkotott kép. Talán a megbecsülésük is. Önöknél azt tapasztaltam évekkel ez előtt, amikor egy erős kampánnyal támogatott fogyasztószert akartam megvásárolni elég jelentős összegért, hogy lebeszéltek róla, s egy homeopátiás, jóval olcsóbb készítményt ajánlottak. Elfogadtam, s a hatása egyértelmű volt!

   A beszélgetésbe Marika is bekapcsolódott. – Én sem osztom a véleményét, habár örülök neki. Vegyük úgy, hogy ez egy szolgáltató hely, s valóban, egészségügyi szolgáltatást végzünk. Igen ám, de ezt sokan úgy értelmezik, hogy a szolgáltató egyben szolga, s ennek szellemében beszélnek velünk; megalázóan, lekezelően. Mintha a szolgájuk lennénk! Ez főleg a fiatalabbakra, a fogyasztói társadalom gyermekeire igaz. A régiek nem változtak, kedvesek, udvariasak! Sajnos, ez a változás nem gyógyszertár specifikus, hanem mindenhol tapasztalni. Társadalmi nagyságú, s azért mondom ezt, mert a másik oldalon én is vásárló vagyok.

Talán nem lesz haszontalan, ha a gyógyszerész szakmával, tevékenységgel kapcsolatban néhány nagyon friss, 1-2 napos hírt közreadjak.

   Csak egy havi gyógyszeradagot lehet kiváltani (és tartósan szedett gyógyszernél is havi adagokat fog felírni az orvos), mondván, az emberek nagyon sok, lejárt idejű gyógyszert „raktároznak” és ezeket idővel kidobják. – RTL esti híradó, 2012. 03.01.

   MTI: 2012. 03.02. Két esztendő alatt a patikák húsz százaléka bezárt Békés megyében. A folyamat napjainkban is folytatódik, sőt a gyógyszerészek attól tartanak, hogy a folyamatosan apadó állami hozzájárulás csökkenése és a most beinduló generikus program, amelynek keretében mindig a legolcsóbb készítményt kell felajánlani, tovább ronthatják a gyógyszertárak helyzetét.

   Ugyanitt: Tiltakozik az egyik ellenzéki párt, mert „a kormány a Széll Kálmán Tervben foglaltaknál is nagyobb mértékben kívánja csökkenteni a gyógyszerárak támogatására szánt összeget”.

fotó: 10kerkult.hu/OGY