AD-blacklist1

2019
ápr.
21

Húsvétra készülődve - tojásfestés a piacon

Írta: Oszvald György

Tojasfestes piac 47leadKedves színfolt volt a Nagypéntek előtti napon a Kőrösi sétányon felállított termelői piac egyik standján a hagyományos tojásfestés, nem utolsó sorban a meglehetősen ritka tojáspatkolás élőben történő bemutatása.

 

 

 

Arra lettünk figyelmesek április 18-án a déli órákban, hogy a termelői piac szökőkúthoz közeli standját gyerekek állnak körbe két fiatal leányzót. Közelebb érve láttuk, hogy a két lány szorgalmasan készítette elő a festésre váró tojásokat.

 

   Tojasfestes piac 3Az asztalon petrezselyem zöldje, és más levelek várták, hogy a tojáshéjra harisnyával rögzítés őket. A leveleket a gyerekek választották ki, s adogatták a lányoknak. Ahogy a harisnyás rögzítéssel elkészültek, az asztal melletti fazékban, a fortyogó vízben ázó hagymalevelek közé engedték, s néhány perc múlva már csak arra kellett várni, hogy a valamicskét meghűlt barnáspiros tojáshéjról lefejtsék a leveleket, s a fehéren pompázó mintákban gyönyörködjenek. 

   Kérdésünkre az erdőkertesi Fekete Rebeka Jázmin (a képen jobbra) és a Dánszentmiklósról érkezett Szabó Anett (képünkön balról) elmondták, hogy szeretik a hagyományokat, s örömmel tettek eleget Erdei Napsugár kérésének, hogy eljöjjenek ide, a piacra, élőben bemutatni az igazi tojásfestést.

 

Tojasfestes piac 29

  Ecet István a tanítványaival

 

   Ugyancsak Napsugár kérésére bűvölte a standnál meg-megálló érdeklődőket Ecet István tojáspatkoló mester. Tojasfestes piac 32Mátranovákról érkezett, s elmondta, nehezen mozdul ki a falujából, ott szokott patkolni az ünnepeken, de „máshová kizárólag Napsugár kérésre” megy el megmutatni tudományát. Pista bácsi mellett három tanítványa készítette elő és formázta a miniatűr patkókat, sőt, arra is vállalkoztak, hogy egyet-egyet felverjenek a piros tojásra. 

 

   Persze, különleges, alkalmi tojások is előkerültek. Erdei Napsugár (képünk) – talán készült egy ilyen véletlen riportra – pillanatok alatt alkalmi díszítésű húsvéti tojásokat kerített elő, s rakott az asztalon üresen tátongó tojástartóba.

 

 

   A Napsugár termelői piac ünnepi különlegességeivel kívánunk olvasóinknak kellemes húsvéti ünnepeket!

 

  

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Tojasfestes piac 11slide

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas